Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

bankok ezrei mentek tönkre, Németországban a középbankok hálózatában következtek be összeomlások, Ausztriában több nagyobb bank jutott csődbe. Magyarországon az 1918/19. évi forradalmakat követően restaurált és állandó állami beavatkozást, támogatást igénylő kapitalista-ellenforradalmi rendszerben a látványos bukások, összeomlások elmaradtak. E jelenség oka az állami beavatkozás fokozása az 1930-as évek kezdetén. A kapitalista állam a pénz stabilizálása, az önálló védővámrendszer létrehozása, a vasúti szállítási tarifa céltudatos irányítása, a speciális feladatokat ellátó különleges pénzintézetek létrehozása, a külföldi kölcsönök tömeges felvétele, majd a külkereskedelmi forgalom szabályozása után nem késlekedett a pénzügyi válság kibontakozásakor sem a határozott beavatkozással. A bankzárlat, a betétfelvétel korlátozása, a külföldi kölcsönök visszafizetésének leállítása, a kötött devizagazdálkodás, a hiteltartozások és adózás moratóriuma, a behozatali tilalmak és az exporttámogató intézkedések, a pengő burkolt leértékelése és a felárrendszer mind az állami beavatkozás egy-egy állomását képezték. A válság éveiben a gazdasági élet támogatását célozta - a deflációs pénzpolitikát feladva a Magyar Nemzeti Bank visszleszámítolási keretének a felemelése. E pénzügyi művelet során az állam a bankok által benyújtott váltókat a Magyar Nemzeti Bank közbejöttével megelőlegezte. Az e célra rendelkezésre álló pénzösszeget a válság éveiben 400 millió pengővel emelték meg. A visszleszámítolási állomány, amely a válság előtt évi 300 millió pengős összeget tett ki, az 1930-as évek kezdetén 710 millió fölé emelkedett. A nagyarányú növekedésen belül a budapesti bankok részesedésének aránya: 1934-re 685,1 millió pengőre ugrott fel. A fővárosi bankok ezáltal elkerülhették a váltókölcsönök erőszakos úton történő visszavonását. A visszleszámítolási politika a finánctőkés csoportok érdekeit szolgálta, mivel a nagybankok állami segítséggel leszámítolhatták váltóikat, míg a közéj)- és kistőkés csoportok hitelügyi szervei csak csekély mértékben s csökkenő tendenciával részesültek az állam pénzügyi támogatásában. A fővárosi hitelintézetek koncentrálódása az 1930-as években is folytatódott, melynek során a kisebb intézetek mindinkább háttérbe kerültek a nagybankokkal szemben, egyszerűen nem nyílt tér tevékenységük folytatására. A részvénytársasági formában működő hitelintézetek száma 35%-kai csökkent, a szövetkezeteké nem változott. Megzsűntek a földhitelintézetek. Növekedett a különleges feladatú intézetek száma. E jelenség szintén a kormányzati beavatkozás kiszélesítése gyanánt értékelhető. 1930-ban alakult meg tíz nagybank közbejöttével az Országos Lakásépítési Hitelszövetkezet, amely 30 — 40 millió pengő értékű lakásépítési kölcsönt folyósított évente. 1931-ben alakult meg a Magyar Investment Rt., amely 12 bank alapítása és állami támogatás útján a tőzsdéken jegyzett magyar értékpapíroknak az árfolyamtartását kívánta lehetővé tenni azáltal, hogy intervenciós vásárlásokat végzett. A Magyar Szavatossági Bank (1931) célja kölcsönök folyósítása pénzintézetek részére betétkifizetések lehetővé tételére, továbbá iparvállalati váltóhitelek folyósítása. Üzleti forgalma évi 50 millió pengő. 1933-ban alakult az Ipari Munkaszervező Intézet (IMI) kincstári és nagybanki részesedéssel. Célja hitelnyújtás útján ipari munkaalkalmak előmozdítása és hitelszükségletekben való közreműködés. Valójában az IMI a hadiüzemek és a katonai szükségletekre irányuló termelés finanszírozó intézményeként vonult be a magyar hiteléletbe. 1938 végére tőkéje 115 milliósra, pénzügyi műveleteinek évi kerete csaknem negyedmilliárd pengőre emelkedett. Az 1933-ban alakult Hitelintézetek Szövetkezete, 16 hitelintézet közös alapítása: célja a mezőgazdaság hitelellátása. 1937-től bonyolította a pénzintézetek által a kincstár részére nyújtott kölcsönök ügyeit. 1936-ban a korábban működött három földhitelintézet összevonásával létrejött az Országos Földhitelintézet, a kormányzat földbirtokpolitikai intézkedéseinek finanszírozása céljából. A különleges pénzintézetek az állam és a finánctőkés csoportok közvetlen együttműködését valósították meg, az állam és a finánctőkés-monopolista körök összefonódását jelképezték. Az 1930-as évek derekára kialakult különleges pénzintézetek hálózata, továbbá a Magyar Nemzeti Bank, a Postatakarékpénztár és a Székesfővárosi Központi Takarékpénztár Rt. együttes erőfeszítésének, tevékenységének eredményeként a fővárosi pénzintézetek, melyek az ország teljes hitelintézeteinek több mint négyötöd részét reprezentálták, jórészt elháríthatták a válság következményeit és a nagyobb megrázkódtatásokat. Az évtized közepére pedig komplex pénzügyi manőverezések útján megoldották a válságból való kibontakozás finanszírozásának nehéz feladatát, és részben sikerült biztosítani az 1930-as évek második felében bekövetkező mérsékelt fellendülés tőkeellátását is. A hitelintézetek nyereségének adatai a kétségtelenül meghamisított mérlegek gyakorlatának ismeretében is — a gazdasági visszaesés, majd a mérsékelt javulás súlyos következményeit demonstrálják. A bankok jövedelme 40 százalékkal, költségeik 35 százalékkal mérséklődtek. A felosztásra kerülő tiszta haszon összege tíz év alatt 53 százalékkal kisebbedett. Ezek az adatok is alátámasztják a válság és az 1930-as évek budapesti gazdasági életének súlyos veszteségeit.