Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

205. Kulich Gyula Márciusban a józsefvárosi szociáldemokrata pártszervezet kultúrdélutánt rendezett, melynek teljes bevételét a spanyol segélybizottsághoz juttatták el. Ezekben az években azonban sajnos visszaesés következett be a munkás kultúr- és sportegyesületek tevékenységében. A munkás eszperantisták egyesületének betiltása, az 1933 —34-ben kibontakozott rendőrségi megfigyelések, a re formista pártvezetés szigorú ellenőrzése, s az általános politikai helyzet ebbe az irányba hatott. Tevékenységük nem szűnt meg, a Természetbarátok Turista Egyesülete és a Munkás Testedző Egyesület s a megmaradt dalárdák továbbra is működtek, de szerényebb keretek között. 1939 — 1941 között szinte stagnáltak. Az MÍ3ZDP vezetésének lényegében töretlen vonalú reformista, szovjet- és kommunistaellenes politikáját tehát 1935 után a baloldaliakkal, a visszavett kizártakkal szembeni fokozott türelem jellemezte a fővárosban és környékén is. De a baloldal túlzott előretörése esetén a legszigorúbb retorzióktól sem riadtak vissza, mint például a ferencvárosi vezetőség leváltása esetében. A pártvezetés politikai vonalának alapvető változásáról a szaporodó baloldali jelenségek ellenére sem beszélhetünk. Az MŐZDP vezetősége a baloldali magatartásukról ismert ifjúsági csoportokból brigádokat szervezett tagtoborzásra. Ilyen feladatokat kapott a Népszava Gárda is, amely korábban csak előfizetés-gyűjtéssel foglalkozott. Mint mindig, ha egy szervezeti forma bevált, az vette át az összes nehéz feladatot. Engedély nélküli előadásokat, műsorokat, matinékat rendeztek. Mindez azért is érdekes, mert ebbe a gárdába nagyobbrészt kommunista érzelműek kerültek, akik különböző szemináriumokat végeztek és jó szervező képességük volt. 1940-ben a Népszava Gárda 3000 előfizetőt szervezett be. A baloldali politikával nem párosuló aktív szervező munka azonban nem tudta áttörni azt a frontot, amelyet a szélsőjobboldal kiépített. A munkásmozgalom, az osztálypolitika szocialista radikalizmusát csak a fokozatosan erőt gyűjtő, szervezeteit építgető Kommunista Párt képviselte. Hozzájuk csatlakoztak a baloldali szociáldemokraták, akik vállalták a népfront kialakítását, mint a fasizmus elleni harc lehetséges eszközét. 1939 végén hozták létre a KMP Szociáldemokrata Bizottságát, titkára Goldmann György volt. Az Országos Ifjúsági Bizottság élén kommunista állt, Kulich Gyula személyében. A KMP 1939 végére szervezeti kapcsolatokat épített ki a fásoknál, a szabóknál, a bőrösöknél, a MÉMOSZ-ban, az újpesti textiles csoportban s az egyes sportegyesületekben. Jelentős volt a Turai József vezette kommunista szervezkedés, amely Kőbányáról kiindulva, a vasasszakszervezet egyes szakosztályaiban s az üzemekben épített ki pártszervezeteket: a Weiss Manfréd Repülőgépgyárban, a Fémlemezgyárban, a Rézhengerművekben, a Láng Gépgyárban, a Magyar Acélgyárban, a Ganz Vagonban, a Ganz Hajógyárban, a Lámpagyárban, a Hofherr—Schrantz Traktorgyárban, az Egyesült Izzóban, az Oetl Vasöntödében.

29 Az 1940 márciusában megkezdődött letartóztatások ismét súlyos helyzetet teremtettek a fővárosi kommunista mozgalomban. Egy időre a meglevő laza kapcsolatok is felszámolódtak. A letartóztatások elsősorban a vasasszakszervezeti, üzemi és ifjúsági szervezkedések nyomán folytak; nem derült fény a szociáldemokrata szervezetekben, a kultúr- és sportegyesületekben folyó szervezkedésre. A kialakult helyzet elemzése során a KMP Központi Bizottsága arra a véleményre jutott hogy ,,a centralizált budapesti pártszervezet megteremtése alapvető feltétele az igazi magyarországi kommunista párt kiépítésének". így közel ötéves] szünet után az e^gykori^ Budapesti Pártbizottság utódaként a budapesti pártszervezetek összefogására létrejött a Budapesti Területi Bizottság. A közelgő háborúba lépés politikai előszelei tették szükségessé e nagy jelentőségű pártpolitikai döntés gyors érvényre jutását. A munkásosztály marxista pártjainak legális és illegális tevékenysége jelentősen érvényesült az 1936 — 1941 közötti gazdasági küzdelmekben, bér mozgalmakban és sztrájkokban. A szakszervezetek védelméért vívott küzdelmek első szakasza 1935 nyarán az építők nagy sztrájkjával zárult. A háború előtti évek utolsó nagyobb sztrájkját az építők vívták 1940 áprilisában. A két időpont közötti fővárosi és környéki bérmozgalmakban a domináns szerep a textileseké és az építőké. Ebben a két szakmában, illetve iparágban haladt leglassabban a minimális munkabérek, a nyolcórás munkaidő és a túlórapótlék bevezetése. Az építőknél az idénymunkára való tekintettel a kormányzat még 1941-ben sem vezette be a nyolcórás munkaidőt, amikor ez a Az MSZDP vezetésének türelmi politikája a baloldali munkásokkal szemben Az illegális kommün ista párt újjászervezésének kezdetei Sztrájkok és bérmozgalmak, a munkakörülmények lassú változása