Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Az MSZDP fővárosi szervezeteinek megerősödése Demény és Rudas javaslatára hozta létre a Szociáldemokrata Párr az Országos Ifjúsági Bizottságot. Az illegális KMP szervezeteinek feloszlatása 1936-ban növelte a frakciók működési lehetőségét. Nyilvánvaló, hogy megerősödésük az illegális KMP akcióképes szervezeteinek megszűnéséből is következett. A Demény-csoport zavart keltő módon mint Kommunista Párt lépett fel, nehezítve ezzel a párt újjászervezését a 40-es években. A Demény-csoport különállása később a népfrontpolitika kialakításában is nehézségeket okozott. A Demény-csoport elszakadása a KMP-től a pártkapcsolatok fokozatos megszakadásából, nem tisztázott ellentétekből, a taktikai és stratégiai kérdések meg nem értéséből származott. Weiszhausz Aladárt a KMP Központi Bizottsága határozattal zárta ki, s szembefordulása a KMP-vel személyi okokra, saját magának túlzott előtérbe állítására is visszavezethető. Rendszeres szemináriumi oktatást végeztek, s később ,.pártszerű" szervezetet hoztak létre, az ún. ,,Népmozgalmat". Jelentősebb befolyásuk az MSZDP III. kerületi szervezetében, Törökbálinton, Albertfalván, Budafokon volt. A harmiricas években lapot adtak ki, ennek ellenére a frakció lassan felbomlott, tagjainak zöme a baloldali polgári pártok felé orientálódott. A harmincas években néhány éven át fennállt a Rézner, Márkus és Agoston-féle kommunista csoport, amely később az anarchista szemlélet eluralkodása miatt felbomlott. Központi területük a csepeli gyárnegyed volt, főleg az ott dolgozó pestlőrinci, kispesti, pesterzsébet, pestimrei munkásokból szerveződött. A pártellenes frakciók között legismertebb a Hartstein-frakció és az ún. „leninisták" voltak. Ezek a frakciók nyíltan szembefordultak a párttal. A csoportosulások és frakciók egytől egyig megosztották az illegális párt erejét. Tevékenységük értékelése még sem lehet azonos, mert minden korszakban szükség van akcióik hatásának konkrét vizsgálatára. A Magyar Szociáldemokrata Párt fővárosi szervezeti kereteit vizsgálva: az 1930-as évektől kezdve lassú létszámemelkedést állapíthatunk meg. A budapesti főkapitányság adatai szerint 1930—1935 között 200%-kal nőtt a fővárosi MSZDP szervezetek létszáma, ami erős túlzás. Ha csak a területi pártszervezeteket vesszük alapul és az üzemieket nem, akkor mintegy 50 százalékos növekedéssel számolhatunk. Figyelemre méltó viszont az a megállapításuk, hogy míg 1930-ban 15 — 20 ember vett részt egy-egy pártnapon, addig 1935-ben 150 — 250 az állandó hallgatóság száma. A taglétszám növekedésének okai — s ebben csapódik le a korszak központi pártpolitikai problémája — azok a változások, amelyek 1930 után az MSZDP politikájában valamelyest előrelépést hoztak. Ilyen az érdekvédelmi harcokban való részvétel a gazdasági válság éveiben, s utána is, a hangvételében harcosabb agitáció, s a pártszervezetek rendszeres pártélete. Az aktív pártélet kísérő jelensége lett a rendszeres tagtoborzás, a pártszervező agitáció. Az elsőre 1932-ben került sor, később rendszeressé vált. Felkeresték a 20-as évek végén kizárt tagokat, s biztosították őket a teljes akciószabaelságról. A pártcsoportok részére szocialista versenyeket írtak ki. A legtöbb tagot szervező csoportokat könyvtárral, zászlókkal jutalmazták. A pártépítésre vonatkozó határozatok közül kiemelkedik az 1936. évi, amely a párttagság szorosabb szervezését határozta meg. Ezt az ún. rajonok létrehozásával oldották meg. A rajonon belül minden tíz párttagot rajba osztottak. A rajon-és raj vezetők tartották a kapcsola,tot a párttagsággal, s ők szedték a tagdíjakat is. 1936 jVjliusára befejeződött a fővárosban a rajonok és rajok szervezése. Hozzáláttak a Pest környéki városok és falvak szervezeti átalakításához. A következő év — egy évtized óta esedékes — változást hozott az MSZDP-ben, megszervezték a peremterületek pártszervezeteinek központi irányító szervét: a Pest környéki végrehajtó bizottságot. A vörösövezet politikai összefogásának hiánya szűnt meg ezzel a lépéssel. Az újabb tervek között az első helyek egyikén szerepelt a községpolitikai feladatok kidolgozása. Mint a húszas éveknél már említettük, szakadéknyi távolság volt a főváros és környéke közmű- és egészségügyi ellátottságának színvonala között, s ez nem változott lényegesen a harmincas évekre sem. A taglétszám a környék juxrtszervezeteiben alacsony volt, ezeken a településeken a helyi szakszervezeti csoportok létszáma volt a nagyobb, s a hangadók is ők voltak. A rendszeres pártélet kialakítása ezen a területen sokkal nehezebb volt, mint a fővárosban. A hatóságok terrorja a peremvidéken viszonylagosan sokkal nagyobb volt, mint bent a fővárosban. A csendőrség és a jegyző önkénye ellen nehéz volt a védekezés. A szerény taglétszám ennek ellenére nagy eredmény volt. Különösen sokat romlott a peremvidék pártszervezeteinek helyzete a Gömbös-kormány időszakában. Az erős munkásbázis megtörésére ekkor telepítették tele csendőrökkel a vörösövezetet, s építették ki a fizetett spiclihálózatot. Azokban a községekben, ahol a Volksbund is szervezkedett, a munkásmozgalom addig nem ismert méretű üleiözése bontakozott ki. A helyi üzemekben felmondtak a szervezett munkásoknak, mint például Nagytétényben, ahol a Gömbös-időszak után hosszú évekig nem tudott talpra állni az MSZDP helyi szervezete.