Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Intézkedések a főváros gazdasági egyensúlyának biztosításéira adóteher nehezedett, 1930-ban 199 pengő, 1931-ben az együttes adóteher fejátlaga 200,2 pengő, 1932-ben 208,7 pengő. A város lakossága a két évtized alatt csupán egynyolcaddal szaporodott, a községi kiadások megkétszereződtek, az adóteher ellenben megháromszorozódott. A főváros vezetősége a kiadások meghatározásánál nem vette figyelembe a válság által sújtott budapestiek teherviselő képességét akkor, amikor a horribilis adókat kivetette. A fővárosra fokozott terhet jelentett a válság által nyomorba döntött munkanélküliek étkeztetése, segélyezése, munkaalkalmat jelentő közmunkák beindítása, az állástalan diplomások ezreinek alkalmaztatása. A főváros szociális kiadásai a válság éveiben emelkedtek: 1929-ben 13,4, 1930-ban 16,9, 1931-ben 13,1, 1932-ben 15,3, és 1933-ban 16,8 millió pengőt tettek ki. Figyelembe véve, hogy az árak színvonala a válság éveiben zuhant, az összegek növekvő méretűek. A közvetlenül az ínségakciókra fordított összegek ugyanazon években 23,6 millió pengőt emésztettek fel. Az adóterhek növelése, az üzemek megsarcolása ellenére az egy segélyezettre jutó összeg a rászorulók nagy tömegei következtében hihetetlenül csekély maradt. Sipőcznek a belügyminiszterhez intézett jelentése szerint 1931 -1932 telén 230 000 személyt kellett segélyezni. A válság különösen 1932-ben jelentkezett a maga teljességében. A szegényügyi nyilvántartás szerint 1931. október lén 31 055 család, 1932. január 1-én 60 237 család, 1932. március 1-én már 68 482 család szerepelt a segélyezésre szorulók listáján. A segélyezési összeg az öt hónap alatt egy családra 70 pengő, egy személyre pedig 20 pengő volt. Napokra számítva egy családnak 46 fillér, egy személynek 13 fillér jutott. Ez az összeg csupán egy darab tojásra, vagy 20 dkg barna kenyérre, vagy 0,4 liter tejre volt elegendő. Hol maradt még a lakás, a tüzelő, a ruházat, a közlekedés stb. kiadási szükséglete? A főváros igyekezett a segélyezést sokoldalúan bonyolítani: 22 féle segélyakció volt folyamatban. A főváros akcióin kívül az egyházak, nagyobb társadalmi szervezetek is fenntartottak különböző segélyezési formákat az éhhalál meggátolására. A főváros vezetősége a gazdasági válság egyre szélesebb kibontakozása láttán képtelen volt új gazdaságpolitikával válaszolni az egyre sürgetőbb intézkedéseket megkívánó helyzetben. A költségvetés kiadási tételeinél nem sikerült a jelentékenyebb mérvű csökkentés. Az 1931. évi költségvetés összeállításánál is csupán könyveléstechnikai fogások alkalmazásával lehetett némi csökkentést — 7,6 millió pengőt — kimutatni. Az 1930. évi költségvetés még 3 millió pengővel felülmúlta az 1929. évit. Az 1931. júliusi bankszünnapok nyomán a Ripka—Sipőcz-féle városvezetés további kiadási korlátozásokra kényszerült. A költségvetésben szereplő kiadásokat 10 százalékkal csökkentették, de ezen túlmenőleg csakis oly kiadásokat lehetett utalványozni, melyekre a fedezet már befolyt. A bevételek jelentős visszaesése ellenére a forgótőke-kölcsönök rendszeresítésével sikerült 1931-ben a bukás elkerülése. Az 1931-es költségvetés kiadási tételeinél 12 millió pengős új igény merült fel: a külföldi kölcsönök kamattöbblete 2,7 milliót, az ínségakciók növelése 1,2 milliót jelentett. A bevételek, különösen az adóknál, jelentékenyen visszaestek, amit átmenetileg az üzemek rendkívüli befizetéseivel lehetett pótolni. Elmaradt viszont a Rókus-kórház tervezett áthelyezése és az új épület munkálatainak megindítása, a szükséglakások építése, a Kisipari Hitelintézet alaptőkeemelése. Az 1930. évi XVIII. tc. alapján a főváros költségvetését a belügyminiszternek kellett jóváhagynia. Első alkalommal az 1931-es költségvetést terjesztették fel a belügyminiszterhez, aki az új fővárosi törvényben biztosított jogkörénél fogva a fővárosi tervezeten egy sor változtatást eszközölt. így például nem járult hozzá a Károlyi-palota vételárából még esedékes 1,7 millió pengő későbbi kifizetéséhez és az így megmaradó összegnek az ínségakciók céljaira fordításához. Nem engedélyezte az ugyancsak a kincstár részére esedékes kötelezettségek későbbi időpontban való teljesítését, holott a kincstárnak a kórházi ápolási díjak megtérítése tekintetében 20 millió pengőt meghaladó adóssága volt a fővárossal szemben. E kérdés rendezésére csupán annyit sikerült a főváros vezetőségének elérnie, hogy 1932-től kezdődően 12 éven át az államkincstár évi 7 millió pengő adóbevételt engedett át a fővárosnak, részben a kiegyenlítetlen tartozások, részben a kincstári hozzájárulás fejében. Ezzel szemben viszont a fővárosnak 1931-től évente 800 ezer pengőt kellett fizetnie a kincstárnak a külföldi adósságok egy részének átvállalása miatt, 3 millió pengőt a rendőrségi hozzájárulás címén; az állami gépjárműadó bevezetése következtében pedig évi 1,2 millió pengő fővárosi közlekedési adóbevétel esett ki. Végül is az államkincstárral folytatott pénzügyi viták eredményeképpen a főváros húzta a rövidebbet. Különösen kedvezőtlenné vált a főváros pozíciója a pénzügyi politika terén az 1930. XVIII. tc. életbe léptetése után, amely törvény a belügyminiszter részére nemcsak a beleszólás jogát biztosította a főváros gazdaságpolitikájába, hanem lehetővé tette a városvezetők által kidolgozott költségvetések átdolgozását, megváltoztatását, minden utólagos reklamálásul ehetősége nélkül. A városi bevételek terén 1933-ban a bevétel 12 százalékkal maradt el az 1929. évi szinthez képest.

33 A kiadások 20 százalékkal csökkentek. A bevételek visszaesése nyomán további fizetéscsökkentéseket hajtottak végre. Az első generális fizetésleszállítás 1931. szeptember 1-vel