Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

sek, amelyek értelmében Magyarország a kötött devizagazdálkodás útjára lépett és megtagadta a külföldi fizetések valutában történő folyósítását. Korlátozták a betétkivételek mértékét, a hitelnyújtás lehetőségét, bevezették az értékállónak meghirdetett aranypengőt. A bankok megnyitását követő napon életbe léptették a kötött devizagazdálkodási rendszabályokat, amelyek értelmében valutával fizetni, illetve pengőt valutára átváltani csakis a Nemzeti Bank engedélyével szabad. Bejelentési kötelezettséget léptettek életbe a külföldi fizetőeszközök és értékpapírok tulajdonosai számára, majd kimondották e vagyoni javak kötelező felajánlási kényszerét. A külkereskedelem ettől kezdve csakis úgy volt bonyolítható, ha a Nemzeti Bank igazolást adott a kivitel lehetőségéről, aminek ellenértékeképpen a befolyó valutákat a banknak kellett felajánlani, importálni pedig csak akkor volt lehetséges, ha a Nemzeti Bank előzetesen kilátásba helyezte a szükséges külföldi fizetőeszközöket. Egyidejűleg megtiltották a magánosok részére is a külföldi tartozások fizetését, majd decemberben úgy rendelkeztek, hogy az adósok a Nemzeti Banknál felállított Külföldi Hitelezők Alapjába kötelesek pengőben befizetni tartozásaik tőketörlesztéseit és kamatait. A felsorolt intézkedések alátámasztására szolgált az augusztusban realizálódott, s közben 5 millió fontos keretre lecsökkent nagyobb államkölcsön felvétele a francia pénzpiacon. E kölcsön segítségével visszafizették a német és svájci valutakölcsönöket. A későbbi években az ellenforradalmi rendszer új gazdaságpolitikát folytatott: a pengő már nem volt szabadon átváltható fizetőeszköz, sőt azáltal, hogy a beszolgáltatott valutákra a Nemzeti Bank magas felárat fizetett, lényegében devalválása is megtörtént. Az ismertetett rendszabályok és korlátozások révén volt elkerülhető az ellenforradalmi rendszer gazdasági bukása és vált lehetővé a válságból való lassú kilábalás. Az államkincstár legnagyobb problémáját e helyzetben a bevételek katasztrofális vissza- Bevételek— esése okozta. 1925-ben az átlagos 37 pengős mázsánkénti búzaárak mellett 955 millió fizetések pengős állami bevétel és 806 millió pengős kiadási keret állt szemben. Az évtized második felé- cs

»kkenése ben már csupán 30 pengő körüli bözaárak fordultak elő, az állami kiadások ennek ellenére az 1 milliárdhoz közeledtek. A válság kitörését követően tovább csökkentek az állami bevételek. 1931-ben 716 millió pengő, 1932-ben 679 millió pengő folyt be. A kiadások csökkentése lényegesen vontatottabban történt. A fizetés- és létszámcsökkentések mellett az adókulcsok felemelése és a belföldi kölcsönök felvétele biztosította a kiutat. Az állami kiadások a válság mélypontján több mint 30 százalékkal lettek kisebbek a válságot megelőző korszak maximumánál. A főváros költségvetése, pontosabban a kiadások hasonló mértékű apasztása nem volt keresztülvihető. A főváros kiadásai csak 20 százalékkal csökkentek a válság előtti legmagasabb színvonalhoz képest. A kisebb mérvű csökkenés oka az volt, hogy a főváros nem volt képes a személyzeti kiadások tételeit az államéhoz hasonló mértékben lecsökkenteni. A főváros is végrehajtotta a többrendbeli fizetéscsökkentést, amely természetszerűleg a kis fizetésűek számára volt nagyobb veszteség, de a politikai helyzet instabil volta miatt nem nyúlhatott nagyobb mértékben a létszámapasztás eszközéhez. A főváros igazgatása — mint a közüzemek tárgyalásánál már említettük erősen túldimenzionált jellegű volt. A főváros közigazgatási alkalmazottainak, az önálló üzemek tisztviselőinek és a fővárosi érdekeltségek irányító munkakörű dolgozóinak létszáma nagyobb volt, mint a fővárosban működő összes kisiparosoknak a száma. A válság éveiben ezért az amúgy is magas adóterhek fokozódtak. 1933 végéig az állami egyenesadók, a forgalmi és fogyasztási adók fej átlaga 1913-hoz viszonyítva 41,8 százalékkal, a főváros lakosságának állami adóterhei ugyanezen szinthez képest 117 százalékkal, a községi adóké 98 százalékkal emelkedtek. Pengőértékben kifejezve Budapest lakóira például 1910-ben fejenként 74 pengő községi