Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

bizottság 13 napon át, a közgyűlés 7 napon át tárgyalta a költségvetést, az egyéb bizottságok pedig a jellegüknek megfelelően foglalkoztak egyes részletkérdésekkel, majd két hónapon keresztül. Az elnyújtott vita nem azt mutatta, hogy valami új kezdó'dött a Városházán. Ennek oka egyrészt a meglevő pénzügyi-, adórendszer volt, másrészt a hosszú kereszténypárti gyakorlat, melynek megváltoztatására a baloldal mind számarányánál, mind összetételénél fogva alkalmatlan volt. Annyi mindenesetre történt, hogy Wolffék néhány kisebb jelentőségű kérdésben engedményt tettek, de a kialakult gazdálkodási rend minden fő jellemzője változatlan maradt. A polgári és a szociáldemokrata baloldal által javasolt tucatnyi pénzügyi intézkedés közül összesen kettőt fogadtak el és egyet elvben azzal, hogy a következő évben megvalósítják. Ez utóbbi a szociáldemokraták javaslata volt a hús, baromfi és a hal fogyasztási adójának eltörlésére vonatkozólag. A másik kettő: a „surtaxe" eltörlése, melyet azzal fogadtak el, hogy a szociáldemokraták feltétele volt a blokk létrehozásakor; és a községi pótadó mértékének a kormányrendelkezéstől eltérő 10 százalékos megemelése 60 százalékra, mely a 128. Ripka Ferenc kormánybiztos, progresszív adózás irányába tett lépés volt. Az összes egyéb 1

924— 1932 között főpolgármester fontos követelés, mint a nagyvagyonok megadóztatása, a telekértékadó visszaállítása, lakásadó bevezetése az építkezések fedezetéül, mind elutasításra került. Ha más formában nem sikerült a visszautasítás, akkor bizottságot hoztak létre a kérdés tanulmányozására, vagy a kormányhoz fordultak felirattal, pl. a munkanélküli-segély biztosítására és munkaalkalmak létesítése érdekében. A költségvetés jellemzője volt, az üzemek fokozott igénybevétele a bevételek növelésére, beruházó kölcsön felvétele és a deficitmentesség, mely a következő 4 — 5 év pénzügyi politikáját is meghatározta, A közgyűlés és a bizottsági ülések abból a szempontból is jellemzők voltak, hogy töméntelen nem költségvetési témát is felvetettek, közigazgatási, általános politikai, várospolitikai kérdéseket. Számos javaslat, indítvány is elhangzott, szinte tükörképét adva a Városházán 1925-től kialakult helyzetnek. Az elfogadott vagy elutasított indítványok megmutatták, mit várhat a főváros közönsége az új fővárosi törvényhozástól. Joggal állapította meg a városházi ,,új korszakról", ha némi iróniával is, a kommunista sajtó, hogy a kurzus-istálló kisepréséről szó sincs ós nincs őrségváltás a kurzus és a szövetkezett ellenzék között. A reakció elleni harc átcsapott „a békés, megértő és alkotó munka ajánlgatásába. Statiszta, fejbólintó szerepre váltódott be az a harcos tömegenergia, mely a fehér uralom elleni elkeseredésből fakadt".

69 A demokraták vezetői és a szociáldemokraták nem fogadták el a költségvetés tervezetét, viszont Wolff józan érveire — az elutasítás ellenére is gazdálkodni kell a fővárosnak a többség elfogadta ezt. Alig csitultak el a költségvetési tárgyalások hullámai, új korteshadjárat kezdődött a városházi pártok között. Ugyanis 1926 őszén lejárt a főtisztviselők 6 éves megbízatása és tisztújítást kellett lefolytatni. Ez újabb alkalom volt a szenvedélyek fellobbanására, bár a blokk és a keresztény párti jobboldal elképzelései között lényegileg nem sok különbség volt. Ugyanis a blokk polgármesterjelöltje Bárczy István volt, aki Vázsonyi halála után a demokraták elnöke lett, és régebbi érdemeinek köszönhette népszerűségét. Sipőcz, Wolffék jelöltje viszont birtokon belül volt, és mögötte állt a közigazgatás, mely közvetlenül az ellenforradalom után alakult ki. Harmadik jelöltként fellépett Ripka is, akinek nem kisebb támogatója volt, mint maga a miniszterelnök. Bethlen egy interjú során kijelentette, hogy Ripka személyében az alkotó munka lépne előtérbe a Városházán. A kormánykörök biztosra vették jelöltjük győzelmét, mely egyúttal a kormánypolitika erősebb befolyását jelentette volna a főváros közigazgatásában. A blokk agitációjában Bárczy polgármestersége úgy szerepelt, mint a demokrácia uralomra jutása a Városházán, mely egy csapásra véget vet a kurzus régebbi agresszív, majd ebben az időben is azonos, csak leplezett uralmának. Félrevezető is volt ez a nézet, mert a kispolgárság és a munkásság előtt úgy tünt, mintha a polgármester személye határozná meg a városi politikát, bár az agresszív, dühödt ellenforradalmi közigazgatásnak liberálisabb színezetet feltétlenül adott volna. A polgármester-választás újabb erőpróba volt a két tábor között. A szeptember 29-i közgyű- A tisztújítás lésen egyik jelölt sem kapta meg a megkívánt többséget, Bárczy és Sipőcz is egyformán 124 — 124 kudarca szavazatot kapott, Ripka csak 56-ot, így kiesett a további küzdelemből. A kudarc láttán a kormány úgy döntött, hogy továbbra is maradjon főpolgármester és a kormány megbízottja a