Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

a város pénzügyi helyzetének megjavítását hangoztatta, többek közt az adózóképesség fokozását, a külföldi kölesönök ügyeinek rendezését, a fővárosi beruházások megindítását. Egy hónappal később a kormány jelölése alapján őt választották meg főpolgármesternek, aki megválasztása utáni székfoglalójában bejelentette, hogy „politikamentesen" akarja vezetni a fővárost, mely az akkori szóhasználat szerint a politikai gyűlölködés elítélését jelentette. A kormánybiztos jelölése és megválasztása a közgyűlés középutas polgári részének szavazataival valósulhatott meg, a több mint 300 tagú törvényhatósági bizottságból 187-en szavaztak rá. A közgyűlés egy részének bizalmatlanságát az is mutatta, hogy a kormányzói leirat felolvasásakor a baloldal „Éljen a bűnös Budapest!" kiáltozásával közgyűlési vihart kezdeményezett. Ez ugyan inkább a karzatnak és a jelenlevő sajtónak szólt, de a baloldal hangulatát, megnövekedett önbizalmát tükrözte. Wolffék pedig még a választások előtt tiltakoztak a kormánybiztos tevékenysége ellen, amint Csilléry a közigazgatási bizottság ülésén hangoztatta is, hogy Ripka nem pártatlan, hanem saját pártját építi magas méltóságában is. Bírálták a fővárosi üzemek felülvizsgálatára tett kormánybiztosi intézkedést és a létszámcsökkentés végrehajtásának módját is, burkolt formában a felfüggesztett Zilahi-Kiss érdekében. Ugyanis a gazdasági-pénzügyiszanálás során megszüntették a harmadik alpolgármesteri állást, és ezzel gyakorolt gesztust a kormány a polgári ellenzék felé, mely annak idején Zilahi-Kiss miatt hagyta el az Újvárosháza közgyűlési termét. Ez ugyan nagyon csekélyke eredmény volt, de a bethleni politika irányvonalának lényegét mindenesetre mutatta. A Wolff-párt szélsőséges elemei is meglátták benne az úri fricskát eddigi tevékenységük jutalmául, azért tüzeltek a kormány megbízottja ellen. Az új törvényhatóság különböző csoportjai nagy dob veréssel fogtak hozzá a választási harc során tett ígéreteik valóra váltásához. Ez ugyan hiú ábrándnak bizonyult a létrejött egyensúlyhelyzet miatt, azonkívül a választás eredménye nem hozott változást az ellenforradalom győzelme után megválasztott tisztikar összetételén. így, ha a főtisztviselők tettek is lojális lépéseket a kormány, esetleg még a blokk irányában is, lényeges változás nem történt. Az 1920-as évek közepétől számítható a főváros gazdasági életének átmeneti fellendülése.

60 Főleg a korábban hiányzó könnyűipari ágazatok, a textil-, a ruházati- és az üvegipar indultak fejlődésnek a fővárosban és peremvárosaiban, majd a villamossági és híradástechnikai, valamint a műszergyártó iparágak területén is fejlődés bontakozott ki. A nehéz- és a gépipar stagnált, sőt kapacitáskihasználatlanság jelei voltak megfigyelhetők, amelyeket nagyméretű összevonásokkal, a kisebb vállalatok'felszámolásával igyekeztek megoldani. Ilyen viszonyok közepette a nagyarányú külföldi kölcsönfelvétel, a magas világpiaci mezőgazdasági árszínvonal és a nacionalista jegyekkel terhelt gazdaságpolitika alkotta a jelentkező mérsékelt fellendülés alapjait. A főváros vezetőségének rendelkezésére álló anyagi eszközök jelentős mértékben gyarapodtak: főleg a kölcsönökből, a magas adóterhekből és a túlméretezett közüzemi hálózat monopolhelyzetéből fakadó magas tarifák révén. Az 1925. évi 89,3 millió aranykorona kiadási tétel 1929-ig 156,4 millió aranykoronára emelkedett. Az összes kiadások tétele 1925—29-ben 646,3 millió aranykorona, ami hatalmas összeg volt, mégis kevésnek bizonyult a még^a századfordulót követően kialakított városfejlesztési feladatok megvalósítására. Két új Duna-híd, a Boráros téri (a volt Horthy Miklós-híd) és a Hungária körúti Arpád-híd építése állt a tervek középpontjában, mindkettő szoros összefüggésben a hozzájuk kapcsolódó lágymányosi, óbudai és angyalföldi területek rendezésével. Lágymányoson jelentős nagyságú új területet kellett a fejlődő város számára úthálózattal, közművekkel és közlekedéssel ellátni, Óbudán egy már elavult városrészt korszerűsíteni. Mindkét esetben a budai területek rendezésén volt a fő hangsúly, mivel a szemben fekvő pesti kerületek — fejlettségüket tekintve — messze előbbre voltak. A további távlati célkitűzések között szerepelt a budai hegyvidék rendezése, elsősorban az elavult Tabán lebontása. További távlati célok között a Rókus Kórház kitelepítése, a Baross utcai dohánygyár megszüntetése, a Duna—Tisza-csatorna építésébe való bekapcsolódás igénye és Budapest fürdőváros programja is említést érdemel. A nagy összegeket igénylő építkezések és rendezések megvalósítására közvetlenül az elvesztett háború és az általános gazdasági romlás közepette még gondolni sem lehetett, s az 1920-as évek második felében is csak fokozatosan lehetett megvalósításuk érdekében előrehaladni. Kétségtelen azonban, hogy a városvezetés e célkitűzéseket — az ellenzék állandó ösztönzésére is — szem előtt tartotta s a rendelkezésre álló pénzügyi alapokkal igyekezett előbbre hozni a realizálás időpontját. A távlati célkitűzéseknél sokkal égetőbben jelentkeztek a főváros mindennapos életének kereteit biztosító feltételekkel kapcsolatban felvetődő, halaszthatatlan kiadási szükségletek. A háborús igénybevétel évei után már nem lehetett elodázni az utak karbantartását, a közlekedési vállalatok rekonstrukcióját, a városi igazgatási, egészségügyi és oktatási intézmények épületeinek tatarozását, a közművek elhasználódott gépeinek cseréjét, felújítását. Kiadási tételként jelentkezett a szociális akciók és gondoskodás pénzügyi oldala. Egyidejűleg jelentkeztek azok az új igények, amelyeket a folyton változó és növekvő főváros támasztott a városvezetéssel szemben, s amelyeknek eleget kellett tennie, nem utolsósorban a négy-öt évenként bekövetkező váro-