Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
A kommunista párt újjászervezésének kezdetei Az MSZDP kiszorítása a kormányból és a választásból A szociáldemokrácia reformista politikájának egyeduralma a legális munkásmozgalom vezetésében eleve lehetetlenné tette a munkásosztály egységének megőrzését és fenntartását az ellenforradalomban. Ez abból következett, hogy a szervezeti hagyományokkal nem rendelkező kommunista párt, az egyesült párt szétfoszlása után, alapszervezeti hálózat, kiépített működési rend nélkül maradt. A munkásosztály egységének újbóli megbomlása nemcsak a munkásosztály vezetésében, de a szervezett munkástömegekben is végbement. Mégis az a helyzet állt elő, hogy a kommunisták és kommunista érzelműek, szimpatizánsok — ha nyílt kizárásukra nem került sor — az MSZDP-ben vagy az irányítása alatt álló szakmai szervezetekben dolgoztak, fenntartva — elvileg — a KMP befolyását a szervezett munkásokra. Ennek a lényegében pozitív helyzetnek gyakorlati előnyeit azonban az illegális párt szervezeti kereteinek kiépítése nélkül érvényesíteni nem lehetett. Igen jelentős volt azoknak a száma is, akik a munkásszervezetek keretein kívül rekedtek a kizárások, üldözések, az egyes szakszervezetek megszűnése következtében. Jelentős értelmiségi és ifjúsági rétegekre is számíthatott a kommunista mozgalom, de ehhez is a kapcsolatok megteremtésére, szervezeti alapokra volt szükség. A kommunista pártot már az első hetekben súlyos veszteségek érték. A középkáderek jelentős része már az augusztusi terrorhullám áldozata lett. Internálták őket, vagy tartós bujkálásra kényszerültek. A párt újjászervezésének egyik alapkérdése tehát az emigrációban élő vezetők, az öntevékenyen dolgozni kezdő csoportok közötti kapcsolat megteremtése volt. A fővárosban illegálisan s minden irányító szerv nélkül alakultak meg az első kommunista csoportok. Ilyen volt a VI. kerületi nyomdászok kommunista csoportja, s néhány üzemi sejt a Váci úti gyárakban, kis csoportok a famunkások Népszínház utcai, a szabók Almássy téri, a vasasok Thököly úti helyiségeiben. Gyülekeztek a kommunisták Újpest, Kispest, Csepel és Pesterzsébet munkásotthonaiban is. Voltak nagyobb csoportok is, pl. a Bogdány-csoport, amelybe húszan tartoztak, s amelynek igen fontos szerepe volt a KMP újjászerveződésének folyamatában, mivel az ő nevükhöz fűződik 1919 telén az első itthoni illegális röpcédula kiadása. A Bogdány-csoport működése egyben az itthoni öntevékeny szervező munka és az emigráció irányító tevékenysége eredményes összekapcsolódásának példája is. Hamburger Jenő mint az illegális kommunista párt bécsi központi bizottságának titkára 1919 őszén adott megbízást Pór Ferencnek és Pór Sándornak, hogy vegyék fel a kaj)Csolatot egy itthoni, már működő illegális csoporttal. Mint kiderült, a csoport összekötője provokátor volt, s ezzel kezdetét vette a közel két és fél évtizedes illegális munka nagy próbája: a rendőrség által beépített spiclik, provokátorok állandó veszélye. A Pór testvérek, ezt a kapcsolatot megszakítva, rátaláltak a Bogdány-családra. A segítségükkel jöttek össze egy Spiegelhalter nevű nyomdásszal. A Bécsben írott röplapot közösen átfogalmazták, de írtak újat is. 1919 decemberében megjelent 10 000 példányban a Proletárok ! kezdetű első itthoni kiadású röpirat. A rendőrség a röplap kiadásával egyidőben — besúgás alapján — elfogta Bogdányt és a csoport működése megszűnt. Az illegális kommunista mozgalom sorainak rendezésében^ fontos szerep jutott az ifjúmunkásoknak is. Tudjuk, hogy a Bogdány-csoport készítette első röpiratokat ifjúmunkások hordták szét a városban. A nevüket sajnos az emlékezet nem őrizte meg. Nemcsak lelkes és áldozatkész segítőtársak voltak, de önállóan is igyekeztek mozgalmat szervezni. Ehhez lehetőségeik és adottságaik jobban megvoltak, mint a KMP-nek. Ez abból adódott, hogy 1919. április 6-án a KIMSZ megalakulásakor a vezetés a kommunisták kezébe került. Szervezeteiben átgondolt kommunista nevelő munka folyt, sorai rendezettek voltak, alapszervei kiépültek. Az ellenforradalmi rendszer nemzetközi elfogadtatásához, a „jogrend helyreállításának" bizonyításához el kellett rendelni a választásokat. A hivatalos lap 1920. január 11-én közölte a kormány rendeletét a nemzetgyűlési választásokról. A választójogot minden férfi megkapta, aki legalább hat éve magyar állampolgár, fél éve egyjielyben lakik, s 24. életévét betöltötte. A nőknél feltételként kötötték ki az írni-olvasni tudást is. Nem szavazhattak a rendszer számára politikailag nem_megbízhatók. így alakult ki, hogy a fővárosban 929 ezer lakosból csak 464 ezer állampolgárnak volt szavazati joga. A választás előkészületei politikai és fizikai terror közepette zajlottak le. A választói jog ugyan lehetővé tette a munkások részvételét, de a politikai légkör ezt a lehetőséget a minimumra csökkentette. Bár az ún. koncentrációs kormányba Peyer Károly és Miákits Ferenc beléptek, a szociáldemokrata párt aktív részvétele még így sem volt biztosítva a választásokon. Az ország feletti tényleges hatalmat T gyakorló fővezérség és különítményei minden demokratikus politikai tevékenység gátját jelentették. Az antibolsevista hecckampányok áldozatainak jelentős része szociáldemokrata volt. A terror nemcsak egyének, hanem intézmények, az egész szociáldemokrata mozgalom ellen irányult. Nem volt meg a tényleges lehetőség a párt szabad működéséhez, nem volt lehetőség a nyílt választási agitadora. Az MSZDP elleni terror ekkor már hónapok óta nem enyhült. A szociáldemokrata vezetés fokozatosan feladta a bejelentett követeléseit; így például annak ellenére, hogy az internálások tovább folytak, Peyer és Miákits bent maradtak a kormányban. Illúzióik nem lehettek, nap mint nap folytatódtak a párt elleni fellépések. Mindenki számára
