Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

1926-ban alakult várossá a 15 ezres lélekszámú Budafok is. A képviselő-testület megválasztása során a liberális blokk abszolút többséget szerzett. A képviselő-testület választott tagjainak fele, 34 városatya szociáldemokrata volt. A jobboldal képviselői csak a virilista helyeken jutottak be a városi rangot elért helység képviselő-testületébe. A blokk jelöltje, Záborszky Nándor lett a polgármester, és a fontosabb tisztségeket is a blokkhoz közelálló személyek töltötték be. A főváros környékének közigazgatásában sajátos kettősség uralkodott, legalábbis a nagyobb lélekszámú városokban. Egyrészt az ellenforradalom céljait és törekvéseit szolgáló közigazgatás, melynek mindenható ura Pest vármegye volt, másrészt a városokban jelentős befolyással rendelkező liberális-demokrata pártok és csoportok, melyek a munkásság törekvéseit is szolgálták a demokratikus szabadságjogok kivívásában és a kurzus szélsőségeivel szemben álltak. Az így kialakult helyzet, melyben a virilisták is szerepet játszottak, lényegében holtpontra juttatott mindenféle várospolitikai kezdeményezést, bár ilyenekről tulajdonképp nem is nagyon lehet beszélni. A pénzromlás, a városi pártok meddő csatározásai, apró, főleg közigazgatási problémákon való rágódás jellemzi ezt az időszakot. Némi kis színt a szociáldemokraták igyekeztek a városi életbe vinni, kezdeményezték is a közmunkák megindítását, esetleg egy-két botrányos eset jogos bírálói voltak, mint az 1923. évi újpesti árvíz idején, amikor a sürgetés ellenére a város elhanyagolta a védekezést, aminek következtében 1500-an lettek hajléktalanok, vagy a csepeli 1926-os robbanás áldozatainak, csepeli és budafoki károsultjainak megsegítése érdekében folytatott akció során; ezek az egykorú sajtó címoldalára kerültek, és a környékbeli közigazgatás állapotára irányították a figyelmet. Az ellenforradalom első éveiben a környék települései megkezdték küzdelmüket a városi élet A városi feltételeinek megteremtéséért. A városokban a közművek kiépítését, a községekben pedig a Jeltételeinek villanyvilágítás kiterjesztését, kutak fúrását, fásítást jelentett ez kezdetben. Említésre méltó ^alakítása létesítmény még nem sok született ebben a korszakban, leginkább a dél-pesti csatornarendszer helységekben kiépítése említhető, melyet államsegéllyel végeztek Kispest és Pesterzsébet városok. A világháború előtt megkezdett munkákat folytatták a Salzlacken medrében. A főgyűjtőcsatornát a népjóléti minisztérium 1919—1921 között az ínségmunka keretében megépíttette, a mellékcsatornák kiépítése viszont a városok feladata volt. Az újdonsült Pesterzsébet város állapotait tükrözte pl. az, hogy a város 102 km-es út- és utcahálózatból 1,6 km volt szilárd burkolattal ellátva a várossá nyilvánítás idején. Az utcák homokosak és salakozottak voltak, szélvihar idején az egész város fekete volt, a hullaház egy deszkabódé volt, a vágóhíd kicsi és korszerűtlen volta miatt az állatvágások magánházaknál történtek, hatósági ellenőrzés nélkül. A legszomorúbb adatokat a halálozási statisztikák mutatták. Az összes elhalt közül 27,6 százalék volt az egy év alatti, és 29 százalékban a tbc volt valamilyen módon a halál oka. Egészségügyi intézmény nem volt azjíjdonsült városban. Az iskolaköteles gyermekek 20 százaléka nem járt iskolába, mint a Népszava tudósítója a városlátogatás során megállapította.

36 Az új városokban a lehetőséghez jutott polgári és szociáldemokrata ellenzék nyomban hozzákezdett az elmaradt viszonyok megszüntetéséhez. Ennek ugyan számos korlátja volt, legfőképp az általános politikai helyzet, a kurzus közszelleme, a konzervatív szellemű, sok esetben a fajvédőkhöz húzó közigazgatás. Az MSZDP, mely először került szembe ilyen kérdésekkel, gyakorlatlan volt. Ha a közsegpolitika fő kérdései tisztázatlanok voltak is, azt mindenesetre tudták, mit kíván a környékbeli települések munkássága, és ez átsegítette őket a kezdet nehézségein. Egymás közt sűrűn érintkeztek, azonkívül elhatározták, hogy mindegyik frakció negyedévenként tart beszámolót a párttagságnak a községpolitikai munkáról. Mindhárom városban, Újpesten, Kispesten, Pesterzsébeten küzdöttek a kislakás-építkezés megindításáért — és hogy kötelezzék a városok a háztulajdonosokat a házak helyreállítására, a tatarozások elvégzésére. Kispesten pl. a település 50 éves jubileuma alkalmából elfogadott hatpontos határozatból öt a szociáldemokraták indítványából született. Két év eltelte után már beszámolhattak a népkönyvtár, a tüdőgondozó, a mentőegyesület, egy orvosi rendelő, bölcsőde, a ravatalozó létesítéséről, valamint az útburkolási munkák és a fásítás megkezdéséről. Pesterzsébeten legjelentősebb volt a 4,5 km-es vízvezeték építése, a 16 közkút létesítése, az élelmiszerellenőrzés rendszeressé tétele a vegyvizsgáló megnyitásával, elkészült a ravatalozó és egy tüdőgondozó. Megkezdődött az útépítés és fásítás, már az első évben 6000 fát ültettek a köztereken. A Pesterzsébeten kialakuló várospolitikai tevékenység irányára jellemző, hogy az osztrák szociáldemokraták példáját igyekeztek megismerni, az egész városi tanács tanulmányutat tett Bécsbe, ahol a bécsi és bécsújhelyi városigazgatást tanulmányozták a helyi viszonyok megjavításához.

37 A városi életmód feltételeit legjobban biztosító Újpesten 1925-ben a város népjóléti ügyosztályt létesített, melynek feladata volt a város szociális ügyeinek intézése. A város szegénykataszterében 5000 ellátatlan szerepelt, ezeknek segélyezését végezte a város. Ot népkonyhát állítottak fel, ahol naponta 5652 ebédet főztek kedvezményes áron. A népjóléti ügyosztály feladatához tartozott a beteggondozás megszervezése is, melynek során gyógykezelésben és gyógyszerellátás13 Budapest története V. 193