Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

ban részesítették a rászorulókat. Tngyenes orvosi ellátásban 1250 beteg részesült, és 90 idős embert helyeztek el a városi szegényházban. 1913 hadigondozott és 2072 munkanélküli segélyezését is ellátta a város. Nagy gondot fordítottak a népegészségügy kérdéseire is. A két tüdőgondozóban 45 000 betegkezelést végeztek, a tejkonyha közel 40 000 adag tejet szolgáltatott ingyen vagy kedvezményes áron a betegeknek. Csecsemőotthont létesítettek, ahol 30 csecsemőnek tudtak ingyen vagy csekély díjazással átmeneti otthont biztosítani. Megszervezték a gyermeküdültetést, melyben 1000 gyermek vett részt. A Madarász-telepen levő gyermekfürdőben pedig 1300 tisztálkodhatott. Gondot viselt a város 1309 menhelyi gyermeknevelésére is, napközi otthonban pedig 280 gyermek nyert elhelyezést. A megkezdett kislakásépítés során elkészült az Irányi Dániel utcában 96, a Gorove utcában pedig 22 kislakás. A szociális intézkedések mellett megkezdte a város az iskolám kívüli népművelést és a még tapasztalható analfabetizmus felszámolását; népkönyvtárt létesített, melynek létrehozása a munkások továbbképzése szempontjából jelentős.

38 A környéki városok kezdeményezései, sokszor mostohább körülmények mellett, a fővárosi hatóságok előtt jártak — és főként az újpesti szociálpolitikai tevékenység megelőzte a fővárosét. Amint a városi szociáldemokrata frakciók értekezletén megállapították, ellenpélda volt a wolffista fővárosi vezetéssel szemben a környékbeli városatyák tevékenysége. A szegény környékbeli városok példát mutattak, míg Wolffék nem sokat produkáltak. 4. A MUNKÁSMOZGALOM AZ ELLENFORRADALOM HATALOMRA JUTÁSA UTÁN A munkásmozgalom talpraállása részben a mozgalmon belül: belső folyamat volt. Napirendre került — lényegében augusztus 1-gyel — a legális mozgalom vezetésének kérdése is. A kommunista és baloldali szociáldemokrata vezetők emigrációja, börtönbe kerülése után, néhány egészen ritka kivételtől eltekintve a vezetés, az irányító szerep, a munkássajtó, azaz a mozgalom fontos irányító pozíciói a jobboldali, a forradalmi munkásmozgalommal élesen szemben álló vezetők kezébe kerültek. Sajátos ellentmondás jött létre. A szociáldemokrata mozgalom több évtizedes, szakadatlan fejlődése a fővárosban létrehozta a magyar munkásmozgalom legjelentősebb bázisát, a szervezett munkások közel 200 ezernyi tömegét. Ez a munkásság a két forradalom tüzében politikailag érettebb, szemléletében baloldalibb lett. Számszerű növekedése, topográfiai helyzete letörölhetetlen tényt, fontos politikai pozíciót biztosított a fővárosban. A Horthy-korszakban ez a munkásság a legális politikai erők határozott baloldalát jelentette. Igaz, ennek a forradalmi hagyományokban gazdag mozgalomnak az élén — s ebben áll tárgyalt korszakunk szocialista munkásmozgalmának egyik ellentmondása — opportunista, antikommunista, az osztályellenséggel kezdettől fogva kiegyezni kész vezetés állt. Az újonnan Á Szociáldemokrata Párt vezetése az 1919. augusztus 24-én megtartott újjáalakulási konfemegalakult rencián gyakorlatilag is a jobboldal kezébe került. A konferencián — az akkori helyzetből MSZDP jobb- magyarázhatóan — főleg a párt budapesti szervezetei s az országos munkásszervezetek fővárosi "^alák^ül központjainak képviselői vettek részt. A vidéket csak négy város küldöttei képviselték. Budapestről nyolc kerület, a környékről három pártszervezet képviseltette magáit. Jelentős számban jöttek be a Pest környéki szakszervezeti csoportoktól is, akik a fővárosiakkal együtt 39 szakmát képviseltek. Az értekezleten összesen 204 küldött volt jelen. A konferencián Peyer politikai beszámolója a munkásmozgalom belső kérdéseit illetően a Tanácsköztársaság emlékének gyalázásában, a kommunisták elleni uszításban merült ki. Ö vetette fel a párttisztítás szükségességét is. A belpolitikai helyzetet elemezve, elismerte a teljes anarchiát, létbizonytalanságot. Az értekezlet határozatot hozott a kerületi pártszervezetek kiépítésére is. Farkas István a kerületi pártszervezetek vezetőit figyelmeztette, hogy a pártszervezetek újraalakításánál minden tagot újra fel kell venni. Ezt összekötötték a kommunisták kizárásával. A felvételre jelentkezőket a kerületi pártszervezet vezetősége és végrehajtó bizottsága bírálta el. Vezető tisztségre csak az volt választható, aki már 1918. október 30. előtt is tagja volt a pártnak vagy valamelyik szakszervezetnek. A konferencián eluralkodó reformista irány vonal ellenére az augusztus 24-i értekezlet és a párt újjáalakítását hirdető röpiratok megerősítették a szerveződő munkásságot, fokozták a lehetőséget a legalitás elismertetésére. Az antant ígéretei ellenére ekkor még nem dőlt el, hogy az ellenforradalom milyen mértékben ad lehetőséget a szociáldemokrata szervezetek legalitására. A fővárosi szociáldemokrata munkásság nagy tömege nem a Peyer-féle intenciók alapján nézte az üldözött kommunisták helyzetét. Peyer ugyanis az augusztus 14-i értekezleten a kommunistákra vonatkozóan kijelentette, hogy azokat „példásan meg kell büntetni". A munkásság szoli-