Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Várospolitikai célkitűzése, mint mondotta, a városban élő tömegek életviszonyainak javítása, a közélelmezés megjavítása és olcsóbbá tétele, munkaalkalmak teremtése, a kisipar helyzetének javítása olcsó hitelek biztosításával, szociális téren az ínségakció fejlesztése, a tisztviselői fizetések rendezése. A gazdálkodásban a takarékosság érvényesítését, az üzemek működésének felülvizsgálását, a város közegészségügyi helyzetének javítását, főleg a tbc elleni küzdelmet tekintette elsőrendű feladatának.

32 A megjelölt feladatok megoldása valóban égetően szükséges volt; már Wolffék is hangoztattak hasonlókat, de annyi mindenesetre új volt Ripka megjelenésében, hogy az elfajult gyűlölködést kívánta megszüntetni és főleg a főváros lakosságának érdekeit jobban kívánta szolgálni, mint az elődei. Nyomban hozzálátott a kormányt támogató fővárosi párt szervezéséhez is. A Bethlen által meghirdetett polgári egységfrontból azonban semmi sem valósult meg, A keresztény párt a kilépések ellenére is szilárdan megmaradt, a liberálisok, akikre Ripkáék számítottak, az év végén Fővárosi Szabadelvű Párt néven alakítottak pártot. A vezető szerepet Bárczy István, Rassay Károly, Ugrón Gábor volt miniszter, Sándor Pál az OMKE elnöke, Glückstahl Samu és Éber Antal, a nagytőke képviselői játszották. Tagjaik ugyan nemigen voltak, de a városházi kormánypárt esélyeit már kezdetben nagyon csökkentették. A kormányt támogató városházi párt 1925 tavaszán alakult meg Községi Polgári Párt néven, mely később az Egységes jelzőt is felvette nevébe. Ripka mellett fontos szerepet játszott a párt szervezésében Kozma Jenő ügyvéd, a későbbi pártvezér, Usetty Béla ügyvéd, Éreky Károly, akik már előbb szembefordultak Wolffékkal, a liberálisok részéről pedig Gaár Vilmos kúriai bíró és Becsey Antal gépészmérnök. Közben 1924 nyarán a Nemzetgyűlés elkezdte tárgyalni az 1923 végén beterjesztett törvényjavaslatot a fővárosi törvényhatóság újjászervezéséről. A javaslat az 1920-as törvény antidemokratikus szellemét erősítette. Felvették a tervezetbe az örökös tagok képviseleti rendszerét, hogy az átmenetek idején is legyenek hozzáértő szakemberek a törvényhatóságban, mint a miniszteri indoklás megfogalmazta. A tervezet szerint a közgyűlésnek 300 tagja lenne, melyben 220 a választott, a többi egyéb jogcímeken venne részt. A nem választott tagok közé felvette az egyházak képviselőit is, és az egyéb tisztségviselők körét is bővítette. A tervezet konzervatív reakciós jellegét mutatta az a kitétel, mely a nőket a passzív választójogból ki akarta zárni, olyan meghökkentő indoklással, hogy ez a női hivatással nem fér össze. Ezenkívül a választhatóság követelményeként egyenes adó fizetését kívánta meg, kizárva ily módon az ingatlan vagyonnal nem rendelkező kategóriákat. Az 1920-as törvénnyel szemben az ajánlási ívek aláírásánál is szigorítást javasolt azzal, hogy az egyúttal szavazást is jelent, mely a titkosság megsértését jelentette. A tervezet ugyanakkor az ellenzék részéről erősen támadott közigazgatási kerületenkénti egyenlő számú közgyűlési mandátumok rendszerét megváltoztatta és visszatért a választókörzetek rendszeréhez, mely ugyan szintén nem tükrözte a lakosság pontos számarányát, de mégsem volt annyira ellenszenves, mint az 1920-as törvény erre vonatkozó pontjai.

33 A parlamenti szó-párbaj után az év végén befejezték a javaslat vitáját és elfogadták az 1924. évi XXVI. tc.-t a fővárosi törvényhatóság újjáválasztásáról, mely valamelyest megnövelte a nem választott tagok számát a kamarák képviselőivel. Ugyanakkor több lehetőséget biztosított a szelekcióra, mert a delegáltak közül is a kormányzó bízta meg a törvényhatóság tényleges tagjait. A kompromisszumos törvény azzal, hogy még több helyen korlátozva, az országgyűlési választójoghoz kötötte a községi választójogot, nagymértékben csökkentette a választásra jogosultak számát. Egyúttal a liberális és demokrata ellenzék követeléseinek lényegtelen kérdésekben engedményt tett. Ezzel bizonyos demokratikus színezetet adott a fővárosi törvényhatóság leendő összetételének a Bethlen-kormány, egyszerre alkalmazva a liberális szé)lamokat hangoztató saját pártja kifejlesztésének, az ellenzék lecsöndesítésének és a fővároshoz kormánybiztos kinevezésének taktikáját. A kormányt támogató városházi párt megalakulói sa Törv ényja va s lat a fővárosi törvényhatóság újjászervezéseről 3. A FŐVÁROS KÖRNYÉKÉNEK KÖZIGAZGATÁSA AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER ELSŐ ÉVEIBEN Az ellenforradalmi rendszer az országos intézkedések során a főváros környékén is visszaállította a forradalmak előtti közigazgatást, melyben a dolgozó néprétegeknek semmi szerep nem jutott. A községek önkormányzati jogkörét valójában a bíró és a főjegyző gyakorolta. Azonkívül minden lényeges kérdést a megyéhez kellett felterjeszteni, mely éberen sáfárkodott az úri középosztály, az akkori szóhasználat szerint: a polgárság módosabb része és a köztisztviselői — katonatiszti réteg érdekei felett. Az egyetlen városban, "Újpesten, ahol sok munkás és kispolgár,