Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

csak 14 százalék maradt épen, 17 százalék súlyosan, 64 százalék kisebb mértékben megsérült, 5 százalék — közel 2000 épület — teljesen elpusztult. A lakóházak kára meghaladta az egy és egynegyed millió aranypengő értéket. A kereken 290 ezer lakásból 20 ezer megsemmisült, 60 ezer lakás súlyos sérüléseket szenvedett. A peremtelepülések közül elsősorban Csepel szenvedett háborús károkat. Az adatok általános ismertetése után az egyes városrészek fejlődésének áttekintését nehezíti a kerületi beosztás 1934. évi megváltoztatása, amikor is az addigi 10 helyett 14 kerületet hoztak létre; 1950-ben pedig a 22 kerületes Nagy-Budapest megalkotása során a kerülethatárokat újból megváltoztatták. A Dunapartok Vigadó tér 2. A VÁROSRÉSZEK JELLEGZETES ADATAI A nagyváros fejlődését, változását egyes elemeinek — városrészeinek, utcáinak, épületeinek — folytonos változása határozza meg. A nagy egész — ha egyáltalán jogos a sokezernyi elemből összetett, kiterjedését állandóan változtató, a környezetéhez számtalan szállal kapcsolódó várost „egésznek" nevezni — visszahat egyes részeinek fejlődésére, a sokezernyi rész változása együttesen határozza meg a város fejlődését, amely a maga egészében mindig egyenetlen. Egyes részeinek helyzete, megjelenése hosszú fejlődés eredménye; ezek a részek hordozzák a város atmoszféráját, új elemei akarva-akaratlanul ehhez alkalmazkodnak, vagy ettől különülnek el, hogy idővel egy új atmoszféra hordozói legyenek. Budapest városszerkezetének gerince, települési rendszerének, forgalmi hálózatának, s egyben városképének legfőbb meghatározója a Duna. A Duna-parti városkép részben a természeti adottságoknak köszönhető, részben az ember alkotótevékenységének eredménye. A folyam szélessége lehetővé teszi egy-egy nagyobb parti szakasz áttekintését; kettős kanyarulata, a jobb part Dunáig lenyúló hegyeinek és a bal part sík területének ellentéte alapvető természetes látványelemei a városképnek, amelynek nagyvárosi léptékét a folyamot átfogó hidak és a folyóparti épületsorok adják. Ugyanakkor kétségtelenül fennálló hiányosságai, egyes Duna-parti szakaszok beépítetlensége, rendezetlensége tagadhatatlanul zavaróak. A Duna-partok beépítettségének, forgalmi kapcsolatainak változásán mérhető le elsősorban Budapest városépítésének fejlődése. Nincs a városnak még egy olyan része, amellyel kapcsolatban több elgondolás, terv látott volna napvilágot. A Duna szabályozása, a Duna-hidak építése, a hídfők megoldása a tizenkilencedik század első évtizedétől, Hild János, majd Reitter Ferenc, Palóczi Antal működésétől a mai napig Budapest városépítésének egyik legfőbb feladata. Ezért indokolt, ha az utolsó fél évszázad városépítési fejlődésének leírását a Duna-partok tárgyalásával kezdjük. Korszakunk elején a Duna két partját a két vasúti hídon kívül négy közúti híd — keletkezésük sorrendjében: Lánchíd, Margit-híd, Ferenc József-híd (ma Szabadság-híd) és Erzsébet-híd — kötötte össze. A nagyvárosias beépítés a pesti oldalon a Margit-hídtól valamelyest északra, délen a Boráros térnél végződött. Az Ujlipótváros helyén raktárak, malmok, üzemi épületek állottak. A Boráros tértől délre rendezetlen ipari terület volt. A beépítés folyamatosságát a Margit-híd és a Parlament között üres telkek, a Vámháztól (ma Közgazdasági Egyetem) délre földszintes-egyemeletes épületek szakították meg, előttük a Duna-parton raktárházakkal. A Lánchíd és az Erzsébet-híd között, a Vigadó két oldalán szimmetrikusan helyezkedett el a nagyvárosias hatású szállodasor. Az eredetileg bérháznak készült épületek már az első világháború előtt folyamatosan alakultak át szállodákká. Földszintjükön éttermek, kávéházak létesültek, teraszaik a nyüzsgő életű Duna-korzóra néztek, amelyet a viaduktra épített villamos választott el a Dunától. Az eklektikus stílusú házak egyenként jelentős építészeti értéket nem képviseltek, de együttesen, csaknem azonos párkánymagasságukkal, a budai partról nézve a Dunában tükröződő homlokzatukkal Budapest városképének jellegzetes, reprezentatív elemeivé váltak. A Vigadó téren az ideiglenes jellegű Hangli-kioszk egészen a második világháború végéig fennállott és eltakarta a Vigadó lábazatát. A kora eklektikus Akadémiával szemben a klasszicista Lloyd-palota a tér déli oldalát zárta le. Az első világháború előtt épült a Lánchíd tengelyében a Gresham-palota, mellette a Kereskedelmi Bank. Ezek a szecessziós jellegű épületek nagyobb magasságukkal a Duna-parton lépték változást jelentettek; ehhez a klasszicista házak egy részénél a két világháború között emeletráépítésekkel igyekeztek alkalmazkodni. A Duna-part legjellegzetesebb, legmonumentálisabb épületétől, a Parlamenttől délre az Akadémiáig egyenletes beépítés húzódott. A középső Duna-szakasz a budapesti kora eklektika nagyvonalúságáról, építészetének magas színvonaláról tanúskodott. Ezzel szemben az Erzsébet-híd és a Ferenc József-híd között a huszadik század elején emelt házsor különböző méretű és magasságú épületeivel, a közöttük jelentkező tűzfalakkal - egyenetlen képet nyújtott.