Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

tágabban: egy egész világtörténeti periódus lezáródásával a háttérben - most is és nem véletlenül a magyarországi társadalmi és gazdasági ellentmondásokat legteljesebbre kibontó, politikájában ós kultiirájában legvilágosabban tükröző főváros, Budapest fogja kimondani. Azok a változások, melyek a világháború nyomán Budapest gazdaságában és társadalmában A

kultúra megjelentek, csakhamar, s nemegyszer bonyolult áttételek során, érezhetőkké lettek a főváros ^rméMba magaskultúrájában is. A háborús viszonyok között gyorsan és mélyen megváltoznak az emberi magatartásnormák: felbomlanak régi értékrendszerek és helyükbe az élet minden vonatkozásában új normák lépnek. A vagyonszerzés új lehetőségei a hadiszállításoktól kezdve az értékpapír-spekulációig a társadalom széles rétegeiben kérdőjelezik meg a polgári szorgalom, takarékosság, tisztesség, üzleti becsület hagyományos kategóriáinak érvényét; a férfilakosság tízezreinek bevonultatása meglazítja a család és a köréje felépült erkölcsi értékrend minden kapcsolatát; a növekvő nyomorúság az állam tekintélyét és a szervező tevékenységébe vetett bizalmat ássa alá, s maga a háború, a frontok borzalmaival, a brutalitás kultuszával az egész vallási világrendnek, az isteni igazságszolgáltatásnak létezésébe vetett hitet rendíti meg. S mindez egyre nyersebben tükröződik az emberek mindennapi viselkedésében is: a vagyon, a gazdagság gátlástalan magamutogatásában éppúgy, mint az erőszak és az ügyeskedés kultuszában és gyakorlatában, az emberi érintkezés kíméletlenségében. Az egész polgári társadalmi értékrendnek olyan mély válsága ez, mely sajátos módon éppen ezáltal az értékrend mögött álló egész gazdasági-társadalmi formáció legvalódibb arculatának lelepleződéséhez vezet. Ugyanakkor a válság még az utolsó békeévekben már érezhető előszelei ellenére is most oly gyors és minden félelmet felülmúlóan gyors, erőteljes kibontakozása végül is meg fogja kérdőjelezni annak a visszatükrözésnek és értelmezésnek értékét és valóságát, melyet e kultúra a polgári forradalom óta kialakított, a mély kiábrándulással együtt új értelmezést és ehhez az így létrejövő új tartalomhoz új formákat is követelve. Megfelelően annak, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődés egész Magyarország legkomplexebb központi funkcióit Budapesten alakította ki, a fejlődés e válságának a kultúrára gyakorolt hatása is legteljesebben ezúttal is Budapest művelődésében fog kibontakozni. E kultúra legfőbb területei közül e válság legteljesebben a budapesti irodalom legjobb, legmodernebb részében tükröződik: azoknak az íróknak az első háborús hónapok után egyre szélesedő csoportjában, akik — elsősorban a Nyugat koré csoportosulva — műveikben, bár különféle formákban, eltérő határozottsággaPés nyíltsággal és a tiltakozás elvi alapjait tekintve sem azonosan, magát a háborút mint olyat utasítják el attól kezdve, hogy nem beszélnek róla, a borzalmak kíméletlen feltárásán és így leleplezésén át a nyílt békevágy nyílt hangoztatásáig egyre erősödő hangú kórusban. De ezen túlmenően az írók között kialakul egy aktív, immár antimilitarista mozgalom is: szervezőjeként ismét Szabó Ervinnel találkozunk, jeleként e mozgalom immár távolabbi, a szocialista átalakulás felé mutató igényeinek is. Legmesszebb azonban az a csoportosulás megy a háborúellenességben, mely a puszta pacifizmussal már éppúgy szembeállva, mint a háborút még sokáig kiszolgáló szociáldemokrata opportunizmussal, az aktív háborúellenes cselekvés igényét hangoztatja, ennek számára irodalmi orgánumot is teremtve. Kassák Lajos és a folyóiratai: a Tett, majd — annak betiltása után — a Ma köré csoportosuló írók köre ez (soraiban azonban kevés valódi tehetséggel), mely a háborúval s ezen keresztül az egész általa reprezentált renddel is szembeszállva egyszersmind jellemző módon elutasítja a valóság művészi kifejezésének a polgári kultúrában eddig alkalmazott (s a szocialista igényű irodalom által is átvett) összes formáit, beemelve helyükre a magyar irodalomba a fennálló renddel szemben a századelőtől kezdve kibontakozó európai művészeti lázadásnak az avantgárdé névvel összefoglalható, elsősorban az expresszionizmus balszárnyán és részben a futur izmusban kialakult művészi törekvéseket. Ezzel pedig, kivált a Ma művészeti lappá alakulása után. maguk köré csoportosítják az azonos alapú művészi elveket követő képzőművészeti aktivizmus művészeit, megtalálva a kapcsolatot a zenei avantgárdé: elsősorban Bartók felé is (már a Tettben megjelenik Bartóknak ajánlott vers, a Ma pedig egész Bartók-számot ad ki). Új elemként a fővárosi magaskultúra háború alatti útjának történetében, a Kassák-kor a háború második felére az aktív háborúellenesség és a társadalom egyfajta szocialista átalakításának igényével létre tudta hozni a kor hazai legmodernebb művészeti törekvéseinek egyfajta szintézisét is. Olyan kulturális eszmény jegyében, mely néhány hónap múlva alkalmasnak bizonyul majd arra, hogy a Tanácsköztársaság valóságának is művészi tükrözéséül szolgáljon. Mert a budapesti magaskultúra háború alatti, e néhány vonatkozáson át inkább csak érzékeltetett útjának legjellegzetesebb vonása mégis az a fogadtatás lesz, mely a fővárosi társadalom részéről az így kifejeződő politikai és művészeti törekvéseket fogadja. Persze nem tömegekről van itt szó: az említett folyóiratok olvasótábora szűk kör — s még akkor is az, ha szava elsősorban a progresszív fővárosi sajtó révén messzebbre is elhangzik — s hangversenytermek vagy Kassákék kiállítóhelyiségei sem fogadnak be széles tömegeket. Mégis kétségtelen, hogy a háború meggyorsította azt a folyamatot, amelynek során egyre többen — s a társadalom leg-