Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

értékesebb elemei (bár nem a sznobok és kékharisnyák nem is kis táborának segédkezése nélkül) érzékennyé válnak nemcsak a valóság tudomásulvétele, hanem annak újfajta kifejezési formái iránt is. Es nemcsak az irodalomban vagy a képzőművészetben :"nem véletlen, hogy~ezek~a"háborús évek hozzák meg a modern magyar zene első közönségsikereit is: 1917 — 1918-banraz Opera bemutat ja Bartók A fából faragott királyfiját és A kékszakállú herceg várát, és Bartók és Kodály meglepetéssel tapasztalják, hogy 1917-ben műveik fogadtatásában határozott fordulat állt be. Budapest tömegkultúrájára a háborúval szembeni elutasító magatartás másik típusa lesz a jellemző; a háború tudomásul nem vétele, a hátat fordítás mindannak, amit a háború hozott magával. Nem a magaskultúra legjobbjainál megfigyelhető aktív szembenállás ez, de azzal, hogy többé-kevésbé tudatosan kivonja az egyént a háború bűvölete alól — amit a hivatalos hírverés oly sok eszközzel kísérel meg felidézni —, hatása akkor sem lebecsülhető, ha akár tartalmában, akár formájában nemegyszer meglehetősen színvonaltalan vagy éppen ellenszenves jelenségekben ölt is testet: mindenekelőtt egyfajta mohó és lázas szórakozási vágyban, amelynek kielégítése immár a kultúrának minden szintjén lehetséges, s amelynek tendenciái és típusai legvilágosabban talán a város színházi életében kibontakozó roppant konjunktéirán figyelhetők meg legjobban. Az állami színházak a hadüzenet után — mintegy gyors háborút szuggerálva bezárnak, és csak 1915 januárjában fogják megnyitni kapuikat. Nem veszítettek sokat, hiszen még a legsikeresebb budapesti magánszínháznak, a Vígszínháznak részvényeit az alapítás óta eltelt időben csendben felvásárló és így a színházat ekkorra már mintegy családi részvénytársasággá alakító Ealudi Gábor anyagi helyzetét is (a Vígszínház 1913. évi igen jó szezonja után) a világháború első hónapjai súlyosan, érzékenyen megrendítik; a megrémült színészek kényszerülnek lemondani fizetésük 60%-áról, s a rémület első látásra nem is alaptalan. A háborús lelkesedés ugyanis hetek alatt elszállt, és mivel a szezonnyitásra sebtében elkészíttetett háborús darabok (Mindnyájunknak el kell menni . . . , A vörös ördögök, Varsótól az Adriáig, Vilmos-huszárok, Jönnek a németek) kezdetben sem sokakat, de ekkorra ezután már senkit sem vonzottak, és az orosz front őszi, katasztrofális katonai vereségei után a színházlátogató kedv különben is gyorsan alászállt a tömegekben, a színházak nézőterei üresen maradtak. Ám 1915-re, mikorra a háború már mintegy stabilizálódva, kezdi átitatni az egész polgári életformát, a Vígszínház is bátran hozzányúl részint a nyugati ellenséges szerzők hagyományos kasszadarabjaihoz, de csakhamar megjelennek a kor nagy magyar sikerei is: 1915 februárjában Kálmán Imre Zsuzsi kisasszonya a Vígszínházban, az első nagy sikere a háborús éveknek; ezt követi a Magyar Színházban szeptemberben Bródy Lyon Leája; 1916 februárjában a Király Színházból a Mágnás Miska, az év végén pedig a Csárdáskirálynő indul hódító útjára. Budapest színpadjain ekkorra mintha már nem is lenne háborúi; a téma csak olykor bukkan fel, mint Biró Lajos Hotel Imperiáljában. A tömegek mindent elsöprő szórakozási igényét ismét a Király Színház sikerein lehet lemérni: még az 1917 nyarán, tehát az uborkaszezon kezdetén bemutatott Pillangó főhadnagy c. operettje is megállás nélkül jut el a 200. előadásig. De ekkorra már színházat játszanak a mai Corvin Áruház helyén épült Apolló Kabaréban éppúgv, mint másik két kabaréban s két orfeumban; emellett nyaranként játszik a Budapesti Színház, a Budai Színkör és a Margitszigeti Színkör is. így azután nem csoda, ha a harmadik háborús szezonra már nincsen előadhatatlan színdarab. A háború meggyorsítja a hagyományos társadalmi magatartások felbomlását; ezt a Nemzeti Színház műsorában a modern városi tömegigénynek a bomló hagyomány ellenében tett egyre több engedmény követi: Bródv Sándor, Lengyel Menyhért, Biró Lajos, Gábor Andor, Szomory Dezső és Molnár Ferenc a háborús években sorra megjelennek a Nemzeti Színház színpadán, melyről egyre jobban kiszorul a konzervatív irodalom, hogy 1917-re Ambrus Zoltán minden oldalról örömmel üdvözölt igazgatói kinevezésével a helyzet látszólag megnyugodjék. 1918 márciusára különben a Várszínház is újra megnyílik, a Nemzeti Színház kamaraszínházaként. Mindennek sodrában rohamosan emelkednek a színházjegyek árai ós a színházak bevételei is. Jellemző, hogy 1916-ban Faludi már vissza tudja téríteni színészeinek az előző években levont százalékokat, 1917 szeptemberétől fogva pedig minden este táblás ház van, mivel az összes jegyet elővételben eladják. Pedig a színház az esti előadáson kívül vasár- és ünnepnapon, valamint irodalmi előadásként szombaton, hétfőn ifjúsági előadás címen délutáni előadásra is megnyitja kapuit. A ruhatár bevételével együtt a tiszta bevétel havonta mintegy negyedmillió korona körül jár. Faludi számára a színház iránti társadalmi igény gvors növekedése mellett már kifizetődőnek látszik felajánlani a fővárosi tanácsnak az általa eddig bérelt Népoperának az azt terhelő 2 és fél millió korona adósság melletti átvételét is; az ügylet lebonyolításában csak az összeomlás gátolja meg. Nem kisebb lendületet ad a háború a magyar filmgyártásnak. A háború előtt — láttuk — csak Budapesten már 50 mozi játszik, és a vidékkel együtt a mozik magyar filmekkel való ellátása mindenképpen jó, sőt egyre jobb üzletnek látszik. Jellemző az igénynek a háború idején