Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

Ámbár ennek a szép eredménynek a megszületését korántsem egyedül a konzervatív szavazópolgárok egy részének távolmaradása tette lehetővé, hanem többek között az is, hogy komolyan veendő ellenjelölt a szóban forgó hét politikus közül mindössze eggyel szemben lépett fel, a többinek tehát nem is kellett tőle jobbra álló ellenféllel megküzdenie. Azt pedig, hogy a választások kimenetele ellenkező esetben is hasonló lett volna, fölöttébb kérdésessé teszi már csak az a körülmény is, hogy abban a kerületben, amelyben Kacskovicsot választották meg, s amelyben kivételesen akadt számba jövő ellenjelölt is a belügyminisztérium egyik tanácsosának, a Kossuth köréhez tartozó Farkas Jánosnak a személyében, a szavazattöbbség a két jelölt közül a vitathatatlanul jobboldalibbá lett.53 Aki tehát a kedvező választási eredményekből a helybeli polgárság netaláni balratolódására próbált volna visszakövetkeztetni, az csupán illúziókba ringatta volna magát. Igaz viszont, hogy ha akadt is volna ilyen ember, illúzióiból azt is gyorsan kiábrándíthatták volna a következő hetek eseményei. A következő hetekben ugvanis, mivel a délvidéki harcok 19. Földváry Lajos a pesti nemzetőrség őrnagya. megindulása parancsoló szükségességgé tette a Készlet Barabás Miklós litográfiámból, 1854 r j í 'j i r n "iu j_ > ? fe J forradalom védelmére felhasználható fegyveres erők létszámának tetemes gyarapítását, a kormány viszont az első tíz honvédzászlóalj felállítása után nem mert újabb hasonló zászlóaljak Szabadcsapa- szervezésébe kezdeni, egymás után léptek színre szabadcsapatok alakításával kísérletező magánkiállítása személyek, ezeknek a törekvései azonban a polgárság körében semmivel sem leltek nagyobb pártolásra, mint amekkorában annak idején az első honvédzászlóaljak létrehozásának az ügye részesült. A pesti nemzetőrség egyik őrnagyának, a július közepén munkához látó Földváry Lajosnak például, aki egy négyheti harctéri szolgálatra vállalkozó önkéntes zászlóalj megszervezését vette tervbe, alig két hét leforgása alatt sikerült összetoboroznia vagy hétszáz embert, ez a társaság azonban csaknem teljes egészében munkásokból — asztalos-, szabó-, mészáros- meg kovácslegényekből és értelmiségiekből tevődött össze, iparos vagy kereskedő viszont csupán mutatóban akadt benne néhány. És a helybeli polgárokat még arra is csak igen-igen nehezen lehetett rábírni, hogy legalább a szegényebb sorú önkéntesek felruházásához járuljanak hozzá némi adományokkal. Amikor pedig július 17-én toborozni kezdett az a Keczkés Edon is, aki húsvétkor a céhek eltörlését követelő plakátjával tűnt fel, a Széchenyi-ligetben megtartott toborzóbeszédét végighallgató polgárok nemcsak csatlakozni nem siettek hozzá, hanem — tapasztalván, hogy fejtegetései során tétlenséggel merészeli vádolni őket, sőt a magas minisztériumot és az országgyűlést is — egyenesen börtönbe záratták és minden további toborzótevékenységtől eltiltatták ezt a szókimondó embert. S akadt, igaz, szerencsésebb sorsú szabadcsapat-szervező is a budai nemzetőrség egyik őrnagyának, Kiss Miklósnak a személyében: amikor augusztus elején ő is előhozakodott egy Földváry éhoz hasonló önkéntes testület létrehozásának a tervével, az ő kezdeményezésére polgáraink éppen nem elutasítással válaszoltak, hanem azzal, hogy a csapatába belépők számára az augusztus 7-i budai közgyűlésen még napi 24 krajcárnyi felpénzt is megszavaztak, s ennek bizonyára része is volt abban, hogy három héten belül néki is sikerült összetoboroznia vagy kétszáz önkéntest. Csakhogy ekkor egyik napról a másikra kiderült, hogy a szóban forgó felpénzre a hozzá csatlakozók közül természetesen csupán a budaiak számíthatnak, önkénteseinek háromnegyed része pedig erre — nem lévén budai - ugyancsak egyik napról a másikra örök búcsút mondott néki, úgyhogy végül mégis kudarcba fulladt az ő vállalkozása is.54 Kiss Miklós kezdeményezésével azonban még mindig nem zárult le a fegyveres erők fejlesztését célzó próbálkozások sora. A kormány például, ha újabb honvédzászlóaljak létesítését nem vette is tervbe, nemzetőri alakulatokkal maga is szaporítani kívánta a harcoló sereget, elrendelte tehát, hogy a megyék egymást váltó csoportokban legalább néhány hétre vezényeljék a hadszíntérre nemzetőreiket, s ennek következtében augusztus 6-án Pest megye utasítására Óbuda