Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

BEVEZETÉS A millennium fényében ragyogó városnak, melynek látványával a fővárostörténet előző korszakát lezártuk, ekkor még csaknem két évtizede: 18 éve van hátra a világháború kitöréséig. A városfejlődés 1896-hoz vezető nagy lendülete után feltehető lenne, hogy e 18 esztendő útja továbbra is egyenesen emelkedő lesz. Valójában azonban már korántsem az. Ha az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának hatalmas megrázkódtatása után, a visszatekintő polgár szeme előtt ezek az évek mint egy ,,boldog békeidő" csúcspontjának esztendei jelentkeznek is majd, tagadhatatlan, hogy már a tisztán látó kortárs egyre világosabban érezte: az új korszak, válságok és fellendülések között váltakozva, mindazoknak az ellentéteknek kiéleződését is magával hozta, melyeket a városfejlődés előző szakaszának a városegyesítés után sokáig csak mérsékelt üteme még képes volt, ha nem is visszatartani, de elleplezni. Ezek azonban éppen az 1890-es évek elejének rövid, de gyors fellendülése után, a századfordulóra többé már nem voltak elleplezhetők. Persze korántsem csupán sajátosan budapesti vagy akár csak az Osztrák Magyar Monarchiára korlátozott jelenség ez: az ipari forradalom lezajlása és a tőkés rendnek az imperializmus viszonyai közé történő belépése világszerte mindenhol ezeknek az ellentéteknek kiélesedéséhez vezetett. Természetes azonban, hogy — Budapestnek a hazai kapitalizmus fejlődésében vitt, láttuk, milyen jelentős szerepe folytán - e kapitalizmus majd minden hazai problémája (amint már eddig is) legtisztábban, legteljesebben és legközvetlenebbül itt, a fővárosban fog jelentkezni, döntően határozva meg a várostörténet e csaknem két évtizedét. Ami azt is jelenti, hogy ha alapjában egy országos, sőt majdhogynem világméretű fejlődés problémáiról van is szó, ezek konkrétan nagyon is budapesti problémák formájában fognak jelentkezni — s részben ilyenekként fognak továbbhatni és érvényesülni mindenhol, ahol az ellentétek országos méretű kiélesedésében Budapestnek kell megadnia a döntő szót vagy szolgáltatnia a megoldás modelljét. S e válasz és a modell tartalma világos: „Budapest ... az az egyetlen építmény ebben az országban, amelyikből lehet valami, s amire lehet emeleteket rakni" — foglalja össze a kor progreszsziójának véleményét Ady. A kiélesedés alapjában és mindenekelőtt a problémák régi, meglevő megoldása és az új, így már megoldhatatlan viszonyok közötti ellentétekben jelentkezik — Budapest viszonylatában különösen sok területen. A főváros nyújtotta rendkívül kedvező közlekedési és városon belüli kooperációs lehetőségekkel élni kívánó gyáripar a magas városi adóterhek és főleg az emelkedő telekárak miatt nem tud megmaradni vagy letelepedni a városban. A városba özönlő s az iparba felszívódó, egyre inkább szakképzett munkásság már nem elégedhet meg kiszolgáltatott helyzetével és politikai jogfosztottságával. A város közművei, éppúgy mint lakásviszonyai, már alkalmatlanok a nagyra nőtt népesség ellátására, ill. emberi módon való elhelyezésére. A központi funkciók ellátása egyre több értelmiségi képzettségű alkalmazottat követel, anélkül, hogy számukra az értelmiségi lét anyagi vagy intellektuális feltételeit biztosítani tudnák. A főváros sajátlagosan politikai intézményei éppúgy, mint adminisztrációja, szervezete, már elégtelenek a város irányítására. Az oktatás hagyományos keretei már alkalmatlanok a fejlődés igényeinek kielégítésére. A kultúra régi formái már nem képesek sem kifejezni, sem még kevésbé értelmezni a kialakuló új viszonyokat, A század utolsó évtizedére — részben már a millennium éveire — ezek a kérdőjelek felismerhetőkké válnak és eltagadhatatlanokká; a következő mintegy másfél évtized a válasz keresésének jegyében fog telni. A válasz a felsorolt legkülönbözőbb területeken a legkülönfélébb lesz; aszerint hogy a munkásmozgalom kibontakozása fogja-e megadni, vagy a polgári radikalizmus megerősödése, vagy éppenséggel az új várospolitika erős szociálpolitikai és művelődéspolitikai hajlamaival, vagy az elővárosi övezet rohamos fejlődése és iparosodása, vagy a kultúra új formáinak így kivált a marxista gondolkodás kezdeteinek - megjelenése. Különböző jellegük és az érintett területek különbözősége ellenére Budapest válaszai azonban minden esetben egy a városfejlődés keretein már kívül eső, de nagyon is fontos cél felé mutatnak: a polgári demokratikus átalakulás következetes végrehajtása és a feudális maradványok felszámolása irányában. Olyan cél irányában azonban, mely mögött helyenként már feltűnnek a szocialista