Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

A kispolgárságot, legalábbis kisiparos és kiskereskedő rétegeiben ideértve a vendéglátóipar legszegényebb rétegeit is a pest-budai fejlődésben tehát jellemző módon nem a város vagyonosodása és az annak során előálló igények hozzák létre és tartják el, hanem a proletariátusnak a városba özönlő hatalmas tömegei. Ezek számára dolgoznak az önálló kisipari egzisztenciák leginkább benépesedő, de vagyonosodni legkevésbé képes ágai: a szabók és a cipészek; s a kereskedelemben a segítség nélkül dolgozó kiskereskedők, a szatócsok, a házalók, az ócskások és a zsibárusok; a vendéglátóiparban az ő szerény igényeikre méretezve szaporodnak el a korcsmák, a kávé- (és azok számára, akiknek a kávé drága, a pótkávé-) és a pálinkamérések. Krajcáros haszonnal dolgozó kisipari és kiskereskedelmi vállalkozók ezek; gyors fejlődésük a városi proletariátus létszámának nagyarányú emelkedését is sejteti. És persze azt is, hogy a kisipar vagy a kiskereskedelem révén alakuló kispolgár maga is a kispolgári lét meglehetősen szegényes szintjén ragad meg, amit különben nagy hányadának szerény adózóképessége is igazol. Mielőtt még az ezt kialakító folyamatot egészében próbálnék rekonstruálni, a kispolgárosodás harmadik típusának, a városok kishivatalnoki, irodai alkalmazotti rétegének s a szegény értelmiségnek bizonyos fejlődésére is rá kell mutatnunk. S ha ez a többinél részletesebb lesz, annak oka az, hogy ellentétben a gazdaságtörténetnél már külön bemutatott kisiparral és kiskereskedelemmel — róluk előadásunkban először csak itt esik szó. E réteg kialakulásának és nagyra növésének összefüggése a tőkés fejlődés gyors kibontakozásával nem igényel bővebb magyarázatot. A polgári állam új típusú, az élet egyre több részére kiterjedő és szakszerű hivatalnokságot követelő igényei (pl. az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban) s a tőkés gazdaság egyre bonyolultabb funkcióinak megfelelő szervek (pl. bankok vagy nagyüzemek) létrejötte, általában is egyre nagyobb számú hivatalnokságot igényel. Budapesten ezt a város már bemutatott igazgatási és gazdasági központi helyzete csak különlegesen erősíti. A létszámemelkedést számszerűen pontosan nehéz követni — erre csak néhány szektorban, elsősorban a közalkalmazottak vonatkozásában van némi lehetőség. A kishivalalnokság A hivatalnokok számának alakulása Pest-Budán 1857—1869 Pest Buda Óbuda 1857 1869 1857 1869 1857 1869 Állami 390 1120 kb.550 1573 31 Mi'íiyt'i — 108 — 27 — 1 Városi 140 396 kb. 77 346 — 22 Egyéb 605 930 — — — — Könyvelő 263 455 — — — — összesen 1398 3009 1946 54 A táblázat világosan mutatja az állami és a városi hivatalnokok számának hatalmas, háromszoros növekedését, ami még akkor is jelentős, ha joggal feltételezzük, hogy a hivatalnokok számába a legszerényebb díjnokot, napidíjast is bevették. Világosan magyarázza ezt azonban az a körülmény, hogy míg 1857-ben Pest-Budán a Helytartóságon kívül egyetlen országos hatáskörű közhivatal vagy hatóság sem létezett, addig 1860 óta az egész, 1867-től az Erdéllyel és Horvátországgal is bővült állam központi igazgatása és legfőbb igazságszolgáltatása ismét itt összpontosult — olyan körülményként, mely a kispolgárosodásnak a szellemi munka vonatkozásában is újabb nagy lendületet adott. Mert bár nyilvánvalóan a közszolgálat állásai bizonyos szinten már kifejezetten értelmiségi jellegűek is, s legalábbis középpolgári életszínvonalat és életformát biztosítanak, de e hivatalnokság legalább 70 %-át a segéd- és szakhivatalok kisemberei teszik ki: írnokok, irodatisztek, járulnokok, díjnokok — és ezen állások betöltésénél elsősorban a néhány középiskolát végzett, de azon túl anyagiak vagy intellektuális igények hiányában már nem lépő, önmagukban még bizonytalan helyzetű rétegek kerülhetnek szóba. A magánhivatalnokok számát iUetőleg három különböző adattal rendelkezünk. Egyik a Fővárosi Statisztikai Hivatal számítása, mely 1857- és 1870-ből külön mutatja ki a pesti „egyéb hivatalnokokat" (930 — 1857-ben azonban még csak 605 — főt, akik ezek szerint csak magánszemélyek, ill. testület alkalmazottai lehetnek), és emellett még külön az 1857. évi 263-ról 455-re növekvő létszámú könyvelőket is. A másik az 1870. évi népszámlálásnak a Központi Statisztikai Hivatal által végrehajtott feldolgozása mindhárom városról ez azonban nyilvánvalóan nem csupán a kifejezetten magánhivatalnoki, hanem általában az egész magánalkalmazotti réteget is tartalmazza. Talán nem alaptalanul keressük e feldolgozásnál a kereskedelem 3268 főnyi hivatalnoki kategóriájában a bolti elárusítók s a kereskedősegédek jelentős rétegét