Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

A bevonuló honvédcsapatokat azonban a pestiek ezen a napon megint csak nem pillanthatták volna meg különben sem, még ha feljutnak is a hegytetőre. A honvédsereg legfőbb stratégiai célja ugyanis nem az ellenség egyszerű elkergetése, hanem az ellenséges főerők megsemmisítése volt, s Kossuthék ráadásul arra is kötelességüknek érezték ügyelni, hogy Pest városát megóvják a budai várban elhelyezett ellenséges ágyútelepek tüzétől, aminek pedig okvetlenül kitették volna, ha a támadó honvédcsapatok magának a városnak a falai közé is megkísérelnek behatolni. Az isaszegi győzelem kivívása után tehát a honvédsereg egyik — Aulich Lajos tábornok parancsnoksága alatt álló — hadteste körülzárta ugyan a várost, a másik három Pest alá érkezett hadtest azonban az ekkor már a sereg egészét vezénylő Görgei irányításával a Duna balpartján Komárom felé kanyarodott, hogy ott majd a Dunántúl területére lépve, a császári főerők hátába kerüljön s így egyrészt a főváros harc nélküli kiürítésére kényszerítse őket, másrészt meg gátat emeljen Ausztria felé történő továbbmenekülésük elé. A honvédsereg távolabbi terveivel azonban egyelőre a császári hadvezetésnek sem sikerült tisztába jönnie, s természetesen még kevésbé sikerülhetett ez az egyszerű pestiek tömegének. Az emberek tehát a húsvéti ünnepek 29. Szilágyi István pesti gombkötőmester. Olajfest- elmúltával egyre értetlenebbül latolgatták, mény. Kiscelli Múzeum miért késik meg mindig a honvédcsapatok bejövetele, s türelmetlenségükben esténkint most már a császári hadaknak a város határában elfoglalt állásai felé kezdtek kiruccanásokat tenni, hogy legalább azoknak a tábortüzeknek a fényére vessenek egy-egy pillantást, amelyeket Aulich katonái gyújtottak Újpesttől Kőbányáig húzódó őrhelyeiken. S a honvédcsapatokat a pestiek persze ezekkel a zarándokutakkal sem tudták idő előtti támadásra bírni, a nagyheti vereségeik miatt amúgy is rendkívül ingerült császáriakat viszont jócskán feldühítették. A megszállók tehát, hogy szabaduljanak az ilyen őket minduntalan szorult helyzetükre emlékeztető — látogatóktól, most a város szélére kimerészkedőket is súlyos megtorlással fenyegették, egyiküket, a köztiszteletnek örvendő Szilágyi Istvánt pedig — azzal a koholt váddal, hogy lázító szózatokat intézett az őrt álló császári katonákhoz - fogságra is vetették. Ami magától éretetődően csak tovább fokozta a Pesten uralkodó feszültséget s még több ember szemében tette kívánatossá a honvédcsapatok mielőbbi bejövetelét." Amint fokozta a feszültséget és a kedélyeket segített a honvédsereg javára hangolni az a bánásmód is, amelyben maguk a nagyszombat óta a város határában táborozó császári katonák részesítették a pestieket. Mert a katonák, ha kedvük úgy hozta magával, éjszakánkint felfelkeresték a városszéli házakat és szőlőket, s a kezükre kerített bútorokból és szőlőkarókból meg az általuk különös előszeretettel kivagdosott gyümölcsfákból nagy máglyákat raktak, a pincékben talált bort pedig részint megitták, részint kifolyatták, mit sem törődve azzal, hogy akiknek a tulajdonában kárt tesznek, azok a forradalom hívei-e, mint például Rottenbiller, vagy éppen az ellenforradaloméi, mint — mondjuk — Havas, s nagyurak-e, mint — teszem — a Festetics grófok, avagy éppenséggel szolgák, mint példának okáért ugyanezen grófok cselédei. A császári színek védelmezőinek viselt dolgai tehát általános felzúdulást keltettek, s ezt az sem oszlatta el, hogy a felsőbbség a vétkesek közül elébb kettőt, majd hét másikat is agyonlövetett, mivel a betörések vagy betörési kísérletek ezután is éjről éjre megismétlődtek. Azt pedig, hogy mekkorára nőtt a népharag, mi sem mutatja jobban, mint hogy a testvér-városok fegyveres ellenállásra mind ez ideig nem is gondoló lakói közül sokan most mégis fegyverkezni kezdtek s Pesten már az április 10-re virradó éjszakán agyonvertek három garázdálkodó császári katonát, 25-re virradólag pedig Újlakon és Óbudán immár szabályos tűzharcot