Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

is vívtak egv rájuk rontó rablócsapattal s ez alkalommal legalább hat ellenséges katonát pusztítottak el.100 Mire azonban ez az összecsapás lezajlott, addigra maga Pest városa mégiscsak felszabadult végre. A Windisch-Grätz utódjává kinevezett Ludwig Weiden báró táborszernagy ugyanis az Isaszeg óta történtekből április 20-ra végül maga is kikövetkeztette, hogy seregét az átkarolás veszélye fenyegeti, s ezért, mikor 22-én Budára érkezett, azonnal elrendelte a testvér-városok haladéktalan kiürítését. És a 23-ról 24-re virradó éjszakán a Pesten és Pest határában tanyázó császári csapatok már át is keltek a Duna jobbpartjára, búcsúzóul maguk mögött az utolsó pillanatban még felgyújtván a hajóhidat. Ezt megelőzően pedig a Madarász vágyait tiszteletben nem tartó Havassal az élükön elmenekültek Pestről a császáriak itteni polgári állású segítőtársai közül is az ismertebbek, így számos olyan városi vezető is, akinek jó oka volt félni a felszabadítókkal való találkozástól. Majd késedelem nélkül megtörtént Óbudának és Buda külső kerületeinek a kiürítése is, úgyhogy ellenséges katonaság a főváros területén végül is csupán a három hónapja szakadatlanul erődített budai várban maradt. Itt viszont Weiden az osztrák kormány kívánságára Hentzi parancsnoksága alatt továbbra is hátrahagyott egy négyezer főnyi császári különítményt, hogy ezzel csorbítsa azt az erkölcsi hasznot, amelyet a magyar forradalom a főváros felszabadításából fog meríteni, s hogy teljesen maradéktalan megkönnyebbüléssel a pesti forradalmárok se fogadhassák majd a bevonuló honvédcsapatokat.101