Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
azt a nagyon is a kor háborús valóságában gyökerező bomlási folyamatot, mely éppen a háborús főváros társadalmának talaján mostantól egyre erősebben fog megnyilvánulni immár a budapesti városházán éppen úgy, mint az országos politikában is. város- A világháború ugyanis rövid idő alatt a városházán is kezdi megváltoztatni a viszonyokat: háború m °dosíttat vagy éppenséggel meghiúsít folyamatban levő nagy terveket, új feladatokkal terheli meg az igazgatást; a politikában új szövetkezéseket és új ellentéteket hoz létre, új igén veket és új aggodalmakat. Az élj helyzet első jele a városigazgatásban szinte a háború kitörésének napjával érezhetővé válik. Július 1-én ugyanis a közgyűlés, megfelelően a nagy státusrendezés óta jelentkezett új igényeknek, hozzájárul a központi igazgatás személyzetének 289 főnyi bővítéséhez elsősorban a már régóta szolgáló ideiglenes hivatalnokok véglegesítésével. Ennek a határozatnak miniszteri jóváhagyása azonban már a háborús viszonyokra való hivatkozással függőben fog maradni, és a bővítés csak később és részletekben lesz megoldható. 1915 végén megtartják az esedékes, tovább már nem halasztható tisztújításokat; a megüresedett tanácsjegyzői állásra pályázó 45 jelölt ízetlen kilincselése a közgyűlési tagoknál és a választás utolsó pillanatáig tartó (a közgyűlési tagokat még a lépcsőházban is zaklató) visszataszító korteskedés elundorítja a jobb érzésű embereket, és az egész választásos rendszert kompromittálja. (Sovány vigasz, hogy ez korábban is így volt, csak nem lévén egyszerre ennyi üres állás, a korteskedés nem volt ily^n feltűnő.) A tisztújítás után az ügyosztályok új csoportosítására kerül sor. Több mint két év múlva, 1918. április 10-én végre kiírják a választást a Heltai halála, tehát öt év óta Bárczy által helyettesített főpolgármesteri állásra: a király három jelöltje közül a 307 szavazatból 287-et Bárczy kap meg. így azután két hét múlva az ő polgármesteri helyét töltik be az egyetlen pályázó, Bódy Tivadar alpolgármester megválasztásával: 275 szavazatból 260 jut rá. Mindkét esetben feltűnő s mint látni fogjuk: nem is véletlen azonban, hogy a városházi élet e fontos aktusánál a közgyűlés tagságának mintegy 1/4, ill. 1/3 része egyszerűen hiányzik. E néhány, részben már inkább formális személyi változástól eltekintve a városigazgatás tevékenységének központjába a háborúi kerül, méghozzá elsősorban három vonatkozásban: a katonaügyi, a közellátási és a hadigondozási feladatok révén. A katonaügy ellátása részint a városszámba jöhető férfilakosságának katonaként, nópfölkelőkónt vagy igénybevett hadimunkásként a háború szolgálatába való állítását jelenti — részint a városon mint az ország közlekedési központján roppant számban átvonuló katonaság hosszabbrövidebb ideig tartó elhelyezésének, beszállásolásának megszervezését. Hatalmas feladatok ezek. Előbbinek méreteire jellemző, hogy 1916 tavaszára a 18 és 51 év közötti fővárosi férfilakosság 76%-a katonaként vagy más módon már a háború szolgálatába van állítva; utóbbiéról a beszállásolt katonák létszáma ad fogalmat: csak 1914 közepétől 1916 április végéig, tehát a háború első 22 hónapja alatt a város kb. 47 és fél ezer átvonuló tisztnek és 334 ezer közembernek biztosít szállást a katonai célokra kiürített 84 iskolaépületben. De lényegileg ebbe az ügykörbe tartozik a fővárosnak az a hatalmas teljesítménye is, mellyel katonai kórházak egész sorát építi fel és rendezi be, részint egyes kiürített iskolákban, részint (s jórészt) ideiglenes barakképületekben. Ezek forgalmára jellemző, hogy a budapesti cs. és kir. központi katonai irányító, mely (a fővárosban elfogott katonaszökevényeken kívül, tehát munkája túlnyomó részében) a budapesti kórházakból gyógyultan elbocsátott idegen csapatbeli (tehát nem a 32. gyalogezredhez tartozó) katonákat csapattestükhöz irányítja, a háború alatt 266 és félezer személyt irányít el. A háború végén már mintegy 34 ezer ágyat összefogó katonakórházi szervezet egyes egységei azután túlélve a háborút, Budapest lakásigényének enyhítésére szolgáltak. Közülük a legnagyobbnak: a Mária Valéria Kórház komplexusnak lakóteleppé változott nyomorúságos barakkjai csak a felszabadulás után tűntek el Budapest térképéről. Nem kevésbé felelősségteljes és méreteiben sem kisebb feladat a mint láttuk — egyre bővülni kényszerülő hatósági ellátás megszervezése. Ezt a feladatot a közélelmezési ügyosztály látja el, három alárendelt operatív hivatallal. Ezek közül a legfontosabb a Központi Liszthivataí, amely, nevén túlmenően, az egész jegyrendszert szervezi és működteti, elsősorban a kereskedők áruellátásával. A feladat méreteire jellemzően 1918 elején a hivatal többek között 816 liszt-, 1216 cukor-, 1348 bab-, 1485 szappan-, 816 petróleumelosztással foglalkozó kereskedővel, 1850 vendéglőssel és 772 pékkel áll kapcsolatban. A rendszernek a lakosság felé forduló szektorában magát a jegyelosztást a hivatalnak alárendelt 130 körzeti lisztbizottság látja cl. Az ügyosztály másik hivatala a Központi Tejhivatal, mely a tejellátást szervezi; a harmadik hivatal a termelői szállítási igazolványok és a takarmányelosztás ügyeit intézi; tekintettel az állati vonóerő változatlan jelentőségére, nem meglepő, ha pl. 1917 -18 hat hónapjában csak zabból 12,5 ezer tonnát osztanak el. E három hivatal munkáját egyrészt egy műszaki hivatal, másrészt könyvelőség és pénztár egészíti ki, és lényegében ilyen típusú igények kielégítésének szervezésére hívja életre a főváros 1917 végén a lakáshivatalt is.
