Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

valamennyien tehát állami vagy városi fenntartású, vagy ilyenek által éppen szocialistaellenességük. folytán támogatott üzemre vagy egyesületre. A Szabad Lyceum már 1893-ban csodálkozik, hogy az ipari szakegyletek még az ingyen felajánlott előadásokat is visszautasítják, vagy legfeljebb fanyalogva fogadnak el egyet-egyet. S a munkásság megnyerése idővel egyre reménytelenebbé válik; a nagy lendületű és gazdag tervekkel megindult polgári népművelési kezdemények legjobb esetben is munkástársadalom perifériáján rekednek, a munkásság elutasítja őket. S ehhez hozzásegítik a munkásságot az olyan leleplező és felvilágosító cikkek is, mint pl. éppen Szabó Erviné az induló Erzsébet Népakadémiáról. Ám a budapesti szocialista népművelés és munkásművelődés nem áll meg a polgári kezdemények elutasításánál, mint ahogy igénye a szocialista gondolkodás bevitelére a társadalomba sem korlátozódott annak csupán értelmiségi rétegeire. A párt és általában a szocialista igényű értelmiségi csoportosulások a szocializmus világképét elsősorban a munkásság tudatába akarják bevinni. Es hogy ez — elsősorban Budapesten milyen eredménnyel megy végbe, azt nemcsak a polgári kísérletek kudarca, hanem (e kudarcokat elsősorban indokolva) a szocialista népművelés, ill. tudatformálás itt kibontakozó eredményei mutatják. Az 1905 —06-ban tevékenységét megkezdő Társadalomtudományok Szabadiskolája azzal, a típusában a Szabad Lyceuméval azonos céllal indul, hogy egy négy féléves tanfolyam után a munkásság intellektuális igényű elitje (a Szabadiskola csak szervezett munkásokkal foglalkozott) a „magasabb szociológiai tanfolyamokba is bevonható legyen". A Szabadiskola munkája kifejezetten nem szakismeretek, hanem általános, „integrális" műveltség elsajátíttatására irányul, a világ egységes törvényszerűségeinek a történelmi materializmus alapján való megismertetésére. Aki ezt a tanfolyamot elvégzi és vizsgát tesz, részt vehet a magasabb, párhuzamosan társadalom- és természettudományos tagozatéi tanfolyamokon. 1906-ban a középfokú tanfolyamokra 261, a felsőfokúakra 153 résztvevőt vettek fel; utóbbiaknak több mint fele egyetemi hallgató, ill. értelmiségi volt; a középfok hetenként négyszer este 8-tól 9-ig tartott előadásait viszont a felvetteknél ténylegesen jóval többen, néha 500-an is hallgatták, a kérdezgetések során néha meglepő felkészültségről téve tanúságot. De a legszélesebb munkástömegek felé is megindult az elsősorban társadalomtudományi-történeti ismeretek terjesztése. 1907- 08-ban, mikor a polgári kísérletek már csak tengődnek, a Szaktanács csak Budapesten 631 előadást tud tartani 25 szakszervezetben, a Szabadiskolának pedig 774 a teljes tanfolyamra beiratkozott, és 645 egyes előadásokat látogató hallgatója van. A következő évben a Szabadiskolán már 32 előadás hangzik el átlag 300 hallgató előtt és a Szaktanács 429 előadásának előadásonként átlagosan 208 hallgatója van. És míg a párt agitációs tevékenységének keretében a fentiektől függetlenül is egyre sűrűbben kerülnek tárgyalásra a népművelés körébe tartozó kérdések, ugyanakkor továbbfejlődik a szocializmus iránt érdeklődő fiatal értelmiségi utánpótlás nevelése is: 1908-ban megalakul a Galilei Kör. Ám a szocialista tartalomnak a budapesti népművelésbe való sikeres benyomulása — és sikerének egyik előfeltételeként a munkástömegek visszautasító gyanakvása a polgárság részéről kezdeményezett tudatformálási kísérletekkel szemben nem lehet meglepő akkor, ha felidézzük a budapesti munkásmozgalomnak már a városfejlődés előző szakaszában kibontakozni kezdő kulturális törekvéseit: elsősorban az önképzőkörök, művelődési egyletek, dalárdák, amatőr színjátszó együttesek munkáját és eredményeit. Mert ha mindezek tartalmilag még számos polgári, sőt kispolgári elemet hordoznak is, maga a megvalósuló sajátlag kulturális szervezkedés és annak bármely szerény eredményei megadták a budapesti munkásságnak az öntudatot ahhoz, hogy kulturális igényének kielégítésében továbbra is saját lábán álljon. Énnek jegyében korszakunkban is még tovább folyik a különböző szakmai és területi munkásművelődési egyesületek alakulása. Egyes új, általános igényű munkás-kultúregyletek mellett (1905: „Jövő" Budapesti munkásképzőegylet; 1910: „Hajnalhasadás" Munkásképző Egylet) az olyan új szakmai alakulatok mint a korrektorok és a nyomdászsegédek külön szervezkedése 1910-ből, ill. 1906-ból inkább a nagy szakmák a művelődési igényekre is kiható differenciálódását tükrözik. Az új területi alakulások túlnyomó részükben a város perifériáin, ill. már az elővárosi övezetben jönnek létre, jé>l érzékeltetve az ipar megjelenésével együtt csakhamar a munkásság kulturális igényeinek jelentkezését is. Az I. kerületben (ami akkor többek között a periférikus Lágymányost is magában foglalta) 1902-ben alakul meg a „Testvériség" Munkás Önképző Egylet; Óbudán 1900-ból (Olvasó Egylet) és 1901-ből („Lassalle" Munkásképző), 1899-ből Erzsébetfalván, 1900-ból Kispesten, 1907-ből Rákospalotán hallunk Munkásképző Egyletről; 1896-ban Újpesten, 1903-tól Erzsébetfalván, 1909-ben Kispesten már munkásotthon kezdeményeivel találkozunk. Mindezen egyesületek jelentős részében alkalmilag vagy többé-kevésbé rendszeresen helyet kapott a műkedvelő színjátszás is. A kifejezetten színjátszással foglalkozó munkásegyletek száma viszonylag nem volt nagy, de a századelő a munkásszínjátszás szervezeti differenciálódását is meghozza: egyik jeleként az egész munkásmozgalom városiasodásának is. 1903-ból így a nyomdászok (Gutenberg), 1908-ból az újpestiek, 1909-ből az angyalföldiek (Kültelki munka-