Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

sok köre), a famunkások és a nyomdászok (Typographia), 1910-ből a sütők és a kárpitosok műkedvelő színjátszó egyleteiről hallunk — amellett az 1900-as évek végén, az 1910-es évek elején egész sereg hangzatos című, részben nyilván rövid életű műkedvelő társasággal is találkozunk: „Győzelem", „Ideál" (1913), „Jakabok" (1911), „Jövő generáció" (1910), „Remény", „Szabad Gárda" (1913), „Világosság" (1907). Az egyesületek szaporodásával azonban nem tart lépést a .színvonal emelkedése: 1909-ben Gyagyovszky Emil bírálja is őket ezért. Ennek a felismerésnek - de alapjában a munkásmozgalom eszmei színvonala emelkedésének is — nyilván része lesz abban, hogy az együttesek összefogására 1913-ban létrejön a Magyarországi Munkás műkedvelő Társaságok Szövetsége állandó munkásszínház megteremtésének céljával, de addig is igyekezve az amatőr versmondók, színészek, zenészek képzésére; a műsorszerkezet javításában a polgári radikálisok vagy más, már a szocialista gondolkodás befolyása alá került budapesti kísérleti társulatoknak (elsősorban a Thália Társaságnak, de utódainak is) munkáselőadásai is hatottak. A mozgalom további fejlődési fokán már a világháború folyamán 1916 februárjában létrejön majd a MIMOSZ: a Munkások Irodalmi és Művészeti Országos Szövetsége; az új alakulat éppúgy mint már elődei is, a munkásszínjátszás művészi színvonalának emelésében a hazai színikultúra először Budapesten megjelent legmodernebb törekvéseit is igyekszik országosan érvényesíteni . De Budapest munkásságának körében korszakunk folyamán az előadóműveszetnek nemcsak ez az ága fejlődik tovább. Tovább bővül a dalárdák sora is. 1898-ban az építőmunkások, 1900-ban az erzsébetfalvai fegyvergyáriak később Altalános Munkásdalárdája, 1902-ben az újpesti szervezett munkások, 1904-ben a vasasok, 1906-ban a budafokiak, 1907-ben a „Munkásdalosok" s az „Ébredj Dalkör"-be tömörült nyomdászok ajkán zendülnek fel a dalok. Polgári oldalról a munkásság zenei kultúrájának emelésére csak egyetlen valamennyire is szervezett kísérletről tudunk: az arisztokrata és nagypolgári Műbarátok Köre 1912 13-ban 3 ingyenes munkáshangversenyt rendez: kettőt szabadtéren az Iparcsarnok előtt: itt Wagner Tannhauserének, Strauss Richard Salomejének s a Bajazzóknak részletei mellett Liszt Magyar rapszódiái s Csajkovszkij-művek (köztük az 1812) hangzanak fel; a Zeneakadémián orgonaművek és ének várja a munkásokat: utóbbi Székelyhidy Ferenc tolmácsolásában. A munkásság sajátos irodalmi igényei persze már nem ilyen öntevékeny vagy akár csak félig is öntevékeny formákban elégülnek ki: a kor irodalmi termése közvetlenül áll rendelkezésükre. S ha az egyes munkásegyletek kisebb-nagyobb könyvtáraiban még sok is a ponyva vagy a kommersz irodalom, a Népszava a századelőtől, napilappá válásától, elsősorban Bresztovszky Ernő szerkesztésében, sűrűn közöl szépirodalmat, 1907 08-ban pedig Révész Béla szerkesztésében irodalmi mellékletet is ad, ebben a kor legjobb magyar és világirodalmát közvetítve a munkásolvasókhoz. Csizmadia Sándor Ady-ellenes támadásakor a párt vezetőség végül is Ady mellett foglal állást — ha ennek a munkásság irodalmi ízlésének alakulására közvetlen hatása egyelőre még Budapesten sem igen lesz észlelhető. A kor szocialista ihletésű, bár a Nyugat művészi forradalmának eredményeitől még csak kevéssé érintett lírája azonban így is jelentős szerepet játszik a munkásosztály öntudatosodásában. Eleven kapcsolat a kor irodalmi magasműveltsége és a sajátlag munkásmozgalmi irodalom között csupán a széppróza területén, Révész Béla és Barta Lajos munkásságában jön létre. Munkásönképzés, dalárdák, színjátszótársulatok, könyvtárak és az irodalmi ízlés irányításának első kísérletei, ha a helyszűke miatt itt nem tárgyalható munkássportot csak megemlítjük is : már egyszerű és csak vázlatos, hiányos felsorolásuk is alkalmas annak érzékeltetésére, hogy korunkra a hazai és elsősorban, már csak budapesti talaja folytán is a fővárosi kultúrába ugyanúgy, mint e kultúrának más szféráiba is már határozottan formálódó profillal kezd beépülni egy — ha nyelvében még nem is minden esetben, de igényeivel már nagyon is határozott arculatú, sajátos és társadalmi bázisának méreteivel s rendkívül komplex voltával ugyancsak egyedülálló munkáskultúra is. Egyrészt sokoldalúsága folytán kézenfekvő modelljeként a hazai fejlődésben korunkra másutt az országban is bontakozni kezdő munkáskultúrának másrészt azonban ••- részletekben sok közös vonása ellenére is — egészében már mégis kiemelkedve Budapest tömegkultúrájából. Még akkor is, ha éppen a fővárosi munkásság tudatában e tömegkultúra jelentősége e sajátos munkáskultúráét nagyon sok vonatkozásban még felülmúlja is. Hasonlóan ugyanis a magaskultúrában végbement változásokhoz, Budapest tömegkultúrája sem merevedett meg a millennium idejének állapotában. A városfejlődésnek a századvégtől a világháborúig nyúló közel két — és éppen a kultúrában oly mozgalmas - évtizede szükségképpen érezteti hatását a főváros tömegműveltségében is. Persze e műveltség két fő típusa, a falusias-paraszti és a városias-polgári továbbra is elkülönül és felismerhető marad. E különbségek természetét egyes, a típusokra jellemző műfajok különbözésén többé-kevésbé továbbra is tisztán lehet érzékelni: a falusias-paraszti típusra a kétségtelenül modernizálódó kalendárium, a népzenétől már szinte teljesen elszakadt magyaros műdal, a cigányzene és a hanyatló népszínmű, a városias-polgári típusra a nagyvárosi és így még inkább nemzetközivé váló témájú