Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

Korszakunkban a mezőgazdasági kísérletügy budapesti intézményeinek fejlődése sem áll meg. Az előző korszak alapításai most stabilizálódnak s kapják meg új, végleges műhelyeiket, jórészt a Rózsadomb oldalában létesített kísérleti telepeken, megfelelően felszerelt épületekben. 1902-ben költözik új épületébe a tovább bővülő, műszakilag is korszerűsödő Országos Chemiai Intézet és Vegy kísérleti Állomás, s 1905-ben kezdi meg működését rózsadombi nagy, új épületében a még 1896-ban alapított Állami Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet; 1901-ben kap új épületet tőle nem messze az Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás; 1910-ben kapja meg új, végleges elhelyezését az Állami Rovartani Állomás is. De a fővárosban (igaz, egyelőre egy magánlakásban) kezdi meg működését 1898-ban az Országos Gyapjúnemesítő Intézet is, és jellemző, bár nem véletlen, hogy most, a világváros kiépülésével egy időben és éppen Budapesten jelenik meg az ipari szennyvizek problémája is, ekkor még csak a halászat kapcsán. 1906-ban hozzák létre ui. az Állami Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomást, a vízszennyezés folytán előálló halpusztulás megállapítására, ellenszereinek kidolgozására, az ipari vállalatok vízszennyezési tevékenységének ellenőrzésére. Ha mindezeknek az intézményeknek tevékenysége elsősorban a tudományok alkalmazására irányult is, ennek kapcsán végzett munkájuk magának az alapkutatásnak is javára vált, jól egészítve ki, vagy — elsősorban a mezőgazdasági vonatkozású kutatások esetén — jól pótolva is az egyetemeken folyó inkább elméleti kutatásokat. És ha hozzáadjuk ehhez azt a nem nagy létszámú, de nem egy kiváló tehetséget összefogó kutatógárdát, mely — mint említettük -korunkban már az iparban is tevékenykedik (az elektromos iparban vagy a gépiparban éppúgy, mint a gyógyszeriparban), vagy az államigazgatás olyan szakágaiban, mint a geodézia, kétségtelenné válik, hogy Budapesten a műszaki-természettudományos, elsősorban alkalmazott kutatás intézményhálózata korunkra nemcsak hogy differenciálódott és kétségtelenül meg is erősödött, hanem intézményei személyzete révén egy immár — legalábbis viszonylag — nem kis létszámú, új típusú értelmiségi csoportnak is bázisává lőn. Ha ezt a csoportot a Nemzeti Múzeum három természettudományi tárában: az ásvány-, A közgyűjteaz állat- és a növénytárban dolgozó, 1912-re már 20-ra felnőtt létszámú tudományos tisztviselői menyek kar jelentősen bővítette is, kétségtelen, hogy Budapest közgyűjteményei (a város tudományosközművelődési központi szerepkörének nem kevésbé fontos elemei) a fővárosban összpontosult hazai tudományosságnak korszakunkban is elsősorban társadalomtudományi, humán profilját erősítették. Az erősítés mindenekelőtt mennyiségi: a múzeumi anyagnak, a tisztviselői létszámnak és a gyűjtemények értékének növekedésében nyilvánul meg. Áz élen most is természetszerűleg a Nemzeti Múzeum áll; könyvtárától most eltekintve, tárai: a hagyományos profilú és gyűjtőkörű régiségtár, a természettudományi tárak és a néprajzi tár 1912-re együttesen 40 tisztviselőt és 39 főnyi alkalmazotti és szolgaszemélyzetet foglalkoztatnak: a millenniumi létszámnak mintegy másfélszeresét. Az általuk őrzött tárgyak darabszáma a millenniumhoz viszonyítva az ásványgyűjtemény esetén mintegy egyharmadával, a növénytárónál kétötödével, az állattárban éppenséggel a kétszeresére növekedik meg; közel ötszörös a 100 ezer darabra nőtt néprajzi gyűjtemény bővülése; a régiségtár 365 ezer darabjával együtt a múzeumi anyag mennyisége közel 3 millió darab. De míg a millennium korában szinte még csak ez volt (az Országos Képtárral együtt) Budapest egyetlen jelentős gyűjteménnyel rendelkező múzeuma, addig korszakunk e szempontból is a bővülést és mindenekelőtt a differenciálódást hozza magával. Míg a Múzeumból már 1884-ben kivált Magyar Történeti Képcsarnok 1896-hoz képest állományát több mint másfélszeresére növeli (1321 festmény és kb. 21 ezer grafika), a Nemzeti Múzeumból 1896-ban kikülönített Szépművészeti Múzeum, mely azonban csak 1906-ban költözhet be mai, hatalmas, modern épületébe, 16 év alatt, 1912-ig festményeinek számát csaknem négyszeresére, 4400-ra növeli, bár grafikáinak kimutatott darabszáma (85 ezer) némileg csökken. A millenáris kiállításra összegyűjtött anyag lesz alapja két további új múzeumnak: az 1896-ban alapított Mezőgazdasági és az 1899-ben létrehozott Közlekedési Múzeumnak. Előbbi a kiállítás után annak nemes anyagból újra felépített történeti épületcsoportjában, a Vajdahunyad várában, utóbbi eredeti helyén, a kiállítás közlekedési palotájában nyílik meg. 1905-ben nyitja meg kapuit a Ráth György neves műgyűjtőnek az államra hagyományozott, elsősorban iparművészeti jellegű magángyűjteményéből alakított múzeum; 1912-ben pedig a műkereskedő Ernst Lajosnak elsősorban történeti és művészeti-iparművészeti anyagot gyűjtő és bemutató múzeuma. Korszakunk hozza magával az Országos Levéltár erős fejlődését is: régi helyiségei most válnak egyre inkább szűkekké a felgyűlő anyag befogadására. Korszakunkban így már új palota épül számára, a kor legmodernebb elvei szerint kb. 24 km állványhosszal — bár tényleges birtokbavételére már csak a húszas években fog majd sor kerülni. Ám nem csekélyebb a fejlődés korszakunkban az ugyancsak a fővárosban összpontosult könyvtárak vonatkozásában sem. Budapest három nagy hagyományos közkönyvtárában 1912 végén mintegy 3 millió 200 ezer kötetet őriznek: négyszeresét az 1896. évi állománynak. Ebből a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárában két és fél millió, az Egyetemi Könyvtár-44* 691