Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

354. Bokányi Dezső 1914. május 1-én a Városligetiién azon az úton, hogy a párt Ady költészetét vagy Bartók zenéjét is közvetíteni próbálja a mun­kásság felé. Mindez együttesen arról tesz bizonyságot, hogy a párt vezetése alapjában helyesen reagált a kor nagy elsősorban Budapesten összecsomósodó és legjobban itt érzékelhető problémáira, de arról is, hogy nem vetette meg a tömegek megnyerése érdekében ehhez szükséges szívós aprómunkát sem. Legnagyobb taglétszámának idején, 1907-ben a párt Budapesten egy év alatt 617 gyűlést hirdet közülük csak 53-at kell érdeklődés hiányában elhagynia. 1909-ben, már a hanyatlás átmeneti szakaszában, 685 gyűlést tartanak, bár 98 ütközik részvétlenségbe -igaz, további 720-ra az elővárosi övezetben kerül sor. 1913-ra a fővárosi pártszervezetek 1786 (és az elővárosokban további 456) értekezletet, 169 (és az elővárosokban 120) népgyűlést, 192 (és az elővárosokban 90) előadást, 548 (és az elővárosokban 127) pártszervezeti előadást tarta­nak, Budaj)esten 807, az elővárosokban 294 ezer röpiratot osztva szét; az előadások tárgya kiterjed a militarizmusra, a klerikalizmusra, a közállapotokra, a pártprogram ismertetésére vagy történelmi materializmusra éppúgy, mint természettudományos tárgyakra vagy az osz­tályharc történetére. Színhelyei ezeknek az előadásoknak, gyűléseknek, mint az előzőkben már láthattuk, csupán szegényes külvárosi vendéglők, korcsmák; és ha a tulajdonos esetleg a rendőrségtől megfélemlítve megtagadja a helyiség néhány órás bérbeadását e célokra, követ­kező vasárnap a legjobb forgalom idején egy-egy pohár víz mellett órákig elüldögélő munkások lepik el a helyiséget, míg végül a rémült tulajdonos mindenre rááll, csak megszabaduljon a fur­csa bojkottól. Majd ha lassan és nehezen is, de megindul a házagitáció is; a párt céljait házról házra, lakásról lakásra járó agitátorok ismertetik meg a sokáig közönyös munkásnéppel, nem­egyszer hadakozva a félénk vagy vallásos munkásfeleségekkel. Mert nem könnyű ez a harc, hiszen míg pl. a házbéruzsora ellen harcolva nagy tömegek csatlakoznak a párthoz, a harc apá­lyával a tagok száma is megcsappan ; még rengetegen vannak, akik egy-egy tüntetéskor kitűzik az időszerű agitációs jelszavakat hirdető jelvényeket, de végül is nem sok fogalmuk van a párt programjáról, céljairól, sőt, ez nem is érdekli őket. S a pártban még sokáig nagy a tagság fluk­tuációja, még az olyan nagy és jól szervezett szervezetben is, mint a vasasoké. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy az első világháború előtt a párt legfontosabb és legnépesebb tömegbázisa mégis Budapest, ill. Nagy-Budapest marad éppen tömegeinél fogva nyilván nem kis mértékben befolyásolva most már a mozgalmát közvetlenül irányító pártvezetőség politikai állásfoglalását és magatartását is. Nem lehetett feladatunk Budapest munkásmozgalmának kapcsán az egész magyarországi munkásmozgalom történetének bemutatása vagy a benne jelentkező irányzatok értékelése. Befejezésül azonban elkerülhetetlenül rá kell mutatni arra, hogy a munkásmozgalom vezető erejének, a szociáldemokrata pártnak politikáján, apárt tömegpárttá alakulása során egyre felis­merhetőbbé váló legjellegzetesebb vonásaiban alapjában véve mintha ennek a döntően budapesti bázisnak hatása tükröződnék. Az a körülmény, hogy e bázis Magyarországnak a kapitalista fejlődés élén járó nagyvárosában és ugyanakkor politikai központjában fejlődött ki, más ténye­zők mellett, tudatosan vagy öntudatlanul, de kétségtelenül mindenekelőtt abba az irányba segítette befolyásolni a párt vezetőségét, hogy a hazai polgárosodás, polgári fejlődés politikai,

Next

/
Thumbnails
Contents