Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

város új feladatai állnak. A beruházási tervek gondos gazdaságossági számítások alapján készültek, és ha a világháború el nem sodorja őket, a befektetések a tervezett határidőkön belül bizonyára meg is térültek volna. Különben Budapest ilyen pénzügyi politikája nem az egyetlen Magyarországon: legfeljebb méretei szokatlanok. De a századelőtől kezdve az ország összes fejlődésre egyáltalán képes városa már hatalmas adósságokkal van terhelve a községi kölesönök nyújtására jogosított nagy bankoknál, s az adósságok legtöbbje — ugyanúgy, mint Budapest esetén részben az alapvető kommunális szolgáltatások házi kezelésű megteremtésére, részint egyes hasznot hajtó városi tulajdonban levő vállalkozások kifejlesztésére irányulnak. A nagy felfedezés kora ez, melyben városok és bankok egymásra találnak: a város a bankokban megtalálja az elhelyezkedni kívánó tőkét, s a bank a városban az erre biztos fedezetet nyújtani képes, s ennek tudatában majd egyre magabiztosabbá és merészebbé váló partnert. A Bárczy előtti nemzedék számára Budapesten a viszonyok még nem, vagy csak korlátozott mértékben tették lehetővé e felismerést: ez mentségül is szolgálhat, de magyarázatként is Bárczy beruházási politikájának sikereire. A hazai városfejlődésnek és ezen át a városok által ellátott országos és regionális funkcióiknak az előző évtizedekben kényszerűségből oly alacsony szinten, de most végre korszerűen megoldható ellátása e kölcsönök nélkül már nem elképzelhető. A Bárczy-korszak által végrehajtott beruházások túlnyomó része - ha kétségtelenül hatalmas terhekkel kötötte is meg a várost — feltétlenül szükséges volt, s ha meg nem történik, a vesztett világháború után csak nagy késéssel lett volna megoldható, beláthatatlan kárára Budapestnek éppen úgy, mint az egész országnak. Nagy- Programja jelentős részben ilyen sikeres végrehajtása ellenére is Bárczy egyik legkedvesebb Budapest tervének: Nagy-Budapest megteremtésének még csak érdemi előkészítése sem indulhatott meg. Harrer Ferenc Bárczy megbízásából láttuk már 1908 telén részletes munkálatot készít a főváros körüli 30 helység Budapesthez csatolásának indokairól, lehetőségeiről és lebonyolíthatóságáról - bebizonyítva ennek fontosságát a feltartóztathatatlanul fejlődő s gyakorlatilag amúgy is Budapesthez kapcsolódó elővárosi övezet további fejlődésének éppen Budapest, de legalább annyira az érintett községek számára életbevágó egységes szabályozásának szempontjából. A közgyűlésnek az 1892. évihez hasonlóan várható ellenállása miatt azonban Bárczy már a bizottságig sem viszi az ügyet: csupán hivatalos megjelentetéséről gondoskodik. A közgyűlés formailag és bevallottan most is a csatolás folytán a város teherbíróképességét messze meghaladó, elsősorban kommunális beruházások szükségességétől és költségeitől fél (nem is alaptalanul) ám ezen túl, ugyanúgy mint 16 évvel korábban, ki nem mondva, talán az újabb, zömükben a proletariátus és a kispolgárság határán álló választótömegek bevonásától is a főváros közéletébe (ugyancsak nem alaptalanul, hiszen a tízes évek elején az elővárosi övezet képviselő-testületeiben összesen már csaknem 30 s nemsokára már 60 szociáldemokrata tag foglalt helyet és a választójog kiterjesztése már nyilvánvalóan nem volt sokáig halasztható), így Harrer szép munkája az őt elindító szép gondolattal együtt hosszú időre lekerül a várospolitika asztaláról, jóllehet realitását gyakorlatban s nagyon is jól bebizonyította már a Nagy-Budapestre kiterjedni kezdő hatáskörével egyrészt a budaj)esti rendőrség, másrészt a Szociáldemokrata Párt fővárosi szervezete. Budapest és budapesti várospolitika: egészében Magyarország egy a polgári demokratikus fejlődési az orszéigos koncepció keretén belül ekkor kétségtelenül legfejlettebb és főleg megvalósuló politikai gyakorvárospolitika lata azonban éreztetni kezdte hatását az ország városi politikájának, egy polgári demokratikus politikai koncepció legtermészetesebb bázisának egészét illetőleg is. Bárczy ugyanis 1908 elején bekapcsolódik a törvényhatósági jogú, ill. rendezett tanácsú városok polgármestereinek a századelő óta évente bár várostípusonként külön-külön tartani szokott értekezletébe, ill. az ezek részéről együttesen indított nagy, Budapesten a városokat érdeklő problémák megtárgyalására tartandé) értekezlet kezdeményezésébe. Jól meglátva azt a súlyt, amit a szervezkedés végül is immár tágabb perspektívákban nyújtani képes, átvette a Magyar Városok Országos Kongresszusának számára felajánlott elnökségét, és jól kiválasztva a támadás első akcióként minden várost érdeklő irányát, a városok közös fellépésével sikerült elérnie YVekerle éppen beterjeszteni készülő adótörvényének jelentős módosítását: ez az ő és az egész kongresszus tekintélyét rendkívül megnövelte. A világháborúig tartott további két kongresszus azután sajátos, szűkebben városi problémákkal foglalkozott, ám ezek (városi statisztika, városrendezés, városok állami támogatása, városi törvény előkészítése) s bennük Bárczy, ill. általában a fővárosi küldöttek tevékeny szerepe elérte azt, hogy a vidéki városok, ill. a bennük képviselt helyi polgári érdekek Budapest érdekeivel összetalálkozva, részint a főváros sajátos várospolitikai, városfejlesztési igényei mögé a kormánnyal tárgyalva alkalmilag jelentős (vagy annak látható) morális és politikai támogatást tudtak felsorakoztatni (bár éppen a betegápolási pótadó felemelése és az új adótörvények életbe léptetése kapcsán a kormánynak sikerül éket vernie a főváros és a vidéki városok közé), másrészt megteremtették az alapjait, ill. kereteit a világháború vége felé Budapestről, Bárczy részéről kiinduló polgári szervezkedési kísérleteknek.