Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

kesfővárosi Elektromosművek létesítését és városi villanytelep felépítésének szükségességét. Ez, a kelenföldi centrale — mint említettük — már 1914-re el is készül, és a városnak elsősorban az ipar villamos energia ellátásában olyan uralkodó pozíciót biztosít, mely csakhamar lehetővé teszi az egyik magánvállalat megváltását is. Maga a főváros közvetlenül vagy közvetve (valamely saját intézményének házi kezelésében, ill. ezáltal közvetítve) is létrehoz jövedelmező üzemeket: így 1912-ben a községi konyhakertészetet, 1913 végén az elsősorban kórházi műszereket és kötszereket gyártó, de általában a fővárosi egészségügyi intézményeket műszakilag is karbantartó vállalatot, 1909-ben községi kenyérgyárat, 1911 őszén pedig a népélelmezés javítására élelmezési tömegcikkeket forgalmazó községi vállalatot, 1905-ben lóhúsüzemet; 1909-ben átveszik a lóvásár-jogot. E saját házi kezelésébe vett üzemek mellett a főváros más üzemeket részvénytársaság formájában, a részvények összességének vagy többségének megszerzésével vesz tulajdonába. így veszi át 1907-ben a marhavásár jogát (ezt a Vásárpénz tár Rt.-nek adják tovább); 1912-ben megveszik a Hűvös irányítása alatt álló Városi Villamosvasút részvényeinek többségét, amivel a fővárosi közlekedés egy nagyon jelentős szektora kerül a főváros irányítása alá; ezt 1914-ben az Omnibusz Társaság részvényeinek megvétele követi, melyből a BSzKRT-ot szándékoznak kialakítani: a társaság lóvonatú kocsijai mellé a főváros a háború alatt már autóbuszüzem bevezetését is tervezi, ezt azonban a gumihiány miatt elnapolni kénytelen. Ha már a községesítési program kapcsán találkoztunk kifejezetten szociálpolitikai vonatkozású törekvésekkel, úgy még inkább azoknak— illetve, mint még látni fogjuk, az ezeket követelő egyre fenyegetőbb társadalmi feszültségnek is — nyomán, és befolyása alatt, pénzügyileg a községesítéssel érvényesített megfontolások alapján bontakozik ki az új várospolitika második tényezőjeként a főváros kislakásépítő tevékenysége. Döntő mozzanatát ennek a főváros segélyezéséről szóló 1908. évi XLVni. tc. jelentette, mely kimondta a főváros által a lakáshiány csökkentésére épített és az önköltségnek megfelelő bérek mellett bérbeadott épületek teljes állami házadómentességét az építési költségeknek a bérjövedelemből bekövetkező visszatérüléséig. Ez jelentős segítség volt, és ennek nyomán a főváros 1909 és 1913 között 4816 kislakást épített, s 1911-ben további 2189 lakás építését indítja meg. Ezt a tevékenységet egészíti ki a zsúfolt tömegszállások nyomorának enyhítésére a népszálló létesítése, az Angyalföld peremén kulturális és szociális központként szervezett V. kerületi népház megépítése, s a tervek családi kertbérletek biztosítására. A város emellett megindította a lakásstatisztika és a modern lakásnyilvántartás szervezését, hatósági tanácsadást szervez a vagyontalanok ügyeinek támogatására; megkezdi az anya- és csecsemő védelem, gyermekvédelem kiépítését; ipari, gazdasági pályákra előkészítő ismeretek oktatásával kísérletezik. A munkásügyi szociálpolitika többek között központi békéltető hivatalt szervez. S a közszállításoknál emberséges bér és munkaidő biztosítását, a munkanélküliek érdekében többek között a munkaközvetítés községesítését, s a főváros saját munkásai számára különféle kedvezmények biztosítását tervezik. Mindezek azonban a világháborúig a tervezés állapotán még nem jutottak túl. Az új várospolitika harmadik súlyponti elemét a közoktatásügyi és közművelődési beruházások A városjelentették, köztük elsősorban a népiskolák építése. Annak megfelelően, hogy a népoktatási politika törvény a népiskolák fenntartását községi feladatnak jelentette ki, a népességszám növekedésé- UJ

eleme% vei már a nyolcvanas évektől fogva rohamosan nőttek a város iskolai kiadásai anélkül, hogy az iskolák elhelyezési viszonyai a követelményekkel lépést tudtak volna tartani. Az iskolaépítés így Bárczy személyes kulturális felelősségérzetétől eltekintve is égető feladattá vált. Megoldása radikálisan ment végbe: a polgármester programjának keretében 1909 és 1912 között, három év alatt a főváros 55 iskolát épít 976 tanteremmel, túlnyomórészt az eddig iskolailag rosszul ellátott újonnan beépült kültelkeken. A város iskolaállományát ez az építkezés csaknem megkétszerezi, de a jövő fejlődésének kérdőjelei még mindig fennmaradnak: az újonnan jelentkező igények kielégítésére a főváros egyelőre már csak 19 barakkiskola létesítésével tud válaszolni. Egyéittal a főváros gondoskodik az oktatás színvonalának emeléséről is, és ennek kereteit is segít megteremteni: Budapest saját pedagógusainak szakmai továbbképzése érdekében megszervezi a Pedagógiai Szemináriumot. A lakosság általános műveltségének emelése érdekében pedig többek között megindítja a Fővárosi Könyvtár modern közkönyvtárrá való fejlesztését, és további jelentős összegeket fordít a közművelődés olyan más formáira, melyekkel a város kulturális életéről szólva még találkozni fogunk. Az igazgatás átszervezése, s emellett a községesítés, a szociálpolitika és a kultúra: a főváros legélesebben e három területen kibontakozó éij dinamikus várospolitikája széles társadalmi visszhangra is talált. E politika végrehajtása egyrészt teljesen modern problémákról, másrészt jelentős részében nem csupán bürokratikus, hanem alkotó értelmiségi, egészében véve pedig teljesen modern, polgári orientáltságú feladatokról lévén szó, új embereket is követelt. A városházán ezekben az években nagy a mozgás, a pályájukat a nyolcvanas években megkezdett fővárosi vezetők sorra távoznak, és helyükbe nem egy jó képességű fiatal értelmiségi kerül.