Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

így első látásra nem sokban különböztek is az egy évtizeddel előbbiektől, három jelentős különbséget csakhamar észre lehetett venni. Egyrészt az előző években — meglehet könnyelműen vagy eleve rosszhiszeműen, de kétségtelenül hivatalosan — elvállalt különböző pártprogramok nyomán 1913 közgyűlési politikája, ha még sokban formálisan is, de alapjában már konkrét városi problémák és rájuk válaszoló programok, s részben már nevükben is általánosabb városi igényű pártok köré szerveződött át. Másrészt a pártok programjai egyetértettek legalábbis a városházi politika valamely demokratikusabb, virilizmus nélküli s az általános titkos választójog alapján álló átalakításában: tulajdonképpen megfelelően a kapitalista fejlődés új szakaszának, melyben — mint már Heltai is rámutatott — a vagyon érvényesülése nem igényli a virilizmushoz hasonló régies, direkt eszközöket. S végül az ilyen alakulások révén a pártarányoknak is ingataggá vált egyensúlyában megnőtt a mérleg nyelvének: a kezében levő hatalmas adminisztráció révén a várospolitikában egyre jelentősebb városi végrehajtó hatalomnak súlya is. A városigazgatásnak éppen ilyen lehetőségei és szerepe révén pedig az 1900-as évek második felére kialakul az a határozott várospolitika, mely Bárczy István polgármester nevéhez fűződve a liberális városvezetés koraként él — méltán — tudatunkban. Bárczy Mert a kor budapesti várospolitikájának ez után az inkább csak intermezzo jellegű, de programja nagyon is jelentős, a politikai erőket bizonyos fokig átcsoportosító, profiljukat némileg átalakító felvonása után a harmadik, már 1906-ban kezdődő és csak a polgári demokratikus forradalommal véget érő felvonása már Bárczy István jegyében fog állni. Az új polgármester 1866-ban született; polgármesterré választásakor, melyet mindössze 17 évnyi, ebből is 5 éven át már tanácsnoki rangban eltöltött fővárosi közszolgálat előzött meg, csak 40 éves. Az adminisztráció által még nem elkoptatott, lendületét megőrzött, jó politikai, taktikai és adminisztratív képességek mellett fantáziával, és pedagógus családjából hozott kultúrával is rendelkező ember. Ráadásul jó megjelenésű, nem nagy szónoki tehetséggel, de kellemesen beszélő, a magas rangú hivatalnok hagyományos normáihoz képest talán olykor kissé lágy és engedékeny, de az ebből származó esetleges bajokat mindig megelőzni képes férfi, természetesen könnyed, nagyúri hajlamokkal de a város határán már túltekinteni képes perspektívákkal is. A politikai felfogásuktól függetlenül, vezetni és bizalmat teremteni alkalmas, képességük, fantáziájuk és taktikai ügyességük révén nagy polgármestereknek abból a típusából, melyet a kor városfejlődése kis- és nagyvárosokban, Magyarországon és külföldön egyaránt, előbb vagy utóbb megteremt és kikövetel magának, a szombathelyi Éhen Gyulától a bécsi Kari Luegerig. Bárczy programja, melyet röviden polgármesterré választásakor, részletesebben pedig majd az 1907. évi költségvetés vitájában fog kifejteni, világosan tanúskodik arról, hogy az új polgármester ezeknek az átalakulást hozó éveknek valamennyi használhaté) várospolitikai kezdeményét képes nemcsak elfogadni, hanem egy az imperializmus korának viszonyai közé belépett városfejlődésre válaszoló szerves várospolitikai koncepció keretébe is be tudja illeszteni. Az 19C6. június 19-i beiktatási programbeszéd az „önkormányzati függetlenség, erős magyar nemzeti kultúra, a modern demokratikus haladás" fejlesztésében látja a vele szemben jelentkező váradalmakat. Ezek kielégítése érdekében leglényegesebbnek ekkor még maga is a fővárosi önkormányzat új törvény által történő tágítását, ill. meghatározását tartja: a „mesterkélt álautonómia" és a klikkuralom helyett az országos politikai pártoktól független, városi program alapján álló várospolitikai közéletet. De már határozott célzást tesz a polgárság kulturális, forgalmi, gazdasági igényeit minél tökéletesebben kielégíteni alkalmas eszközöknek (ideértve a „közérdekű vállalatokat" is) „a főváros számára történő biztosítására"; határozottabban beszél a városfejlesztés fontosságáról: elsősorban a meggondolatlanul, mesterségesen megakasztott kültelki fejlődés nyomán a városfejlődésnek a városhatáron túlra szorításából származó gondok kiküszöböléséről. Ennek során a kültelkek fejlesztését hangsúlyozza, a városi telkek olcsó és egészséges lakásokkal való beépítettetését; itt merül fel ismét az elővárosi övezet Budapesthez csatolásának kérdése is. A pénzügyi kérdésekben egyelőre csak a kormány jóindulatának fontosságát hangsúlyozza, ami magában is már jól mutatja a város kedvezőtlen pénzügyi helyzetét. Befejezésül igen nagy nyomatékkal emeli ki a nép kulturálásának fontosságát: hangsúlyozza, hogy mivel „a népjogok demokratikus kiterjesztése útján nemsokára az ország és a főváros sorsának intézése csakugyan a nép kezébe jut", sürgető társadalmi érdek a nép megfelelő művelése is. E nagyvonalú program egyes részletkérdéseit Bárczy 1907. február 16-i közgyűlési beszéde még jobban is kidolgozza. A főváros autonómiájának tágítása kapcsán ekkor azokról a mulasztásokrólbeszél, melyeknek során a főváros az 1872. évi törvényben foglalt lehetőségeivel sem élve, eltűrte autonómiájának megcsonkítását, sőt kezdeményezte azt. Józanul hangsúlyozza viszont, hogy ezeknek kiküszöböléséhez nincs szükség a város egész helyzetét újból szabályozó törvényre, hanem elégséges a réginek csupán novelláris módosítása is. Részletesebben fejti ki a főváros lakásépítési teendőit: a tűrhetetlen lakásnyomor leküzdésére lakásstatisztika összeállítását.