Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

kori 1000 forinton felül adózók kategóriájának több mint egyharmadát tette ki. Közülük még 1003 és 1917 viszonylatában is 89-en az adójegyzék első 200, 82-en pedig annak 200 500. ranghelyein helyezkednek el, vagyis 900 és 3600 korona között adózva. Ez'utóbbiak csoportjában a háztulajdon már magas aránya mindennél jobban mutatja a hajdan gazdaságilag igen aktív nagypolgárok jelentős részének korunkra már gazdag járadékossá válását. (Mindaddig persze, míg haláluk után aházvagyon, legalábbis nagy részben, az örökösök révén vissza nem kapcsolódik a gazdaság aktív tényezői közé.) A fővárosi vezető réteg már az előző korszakban bontakozni kezdő körvonalai korunkra Az élcsoport (persze közben állandóan alakulva) így öltenek egyre határozottabb formát: magvában a legjobb módú és legstabilabb elemekkel, jómódjuk és stabilitásuk alapjaként a város gazdasági életének legfejlődőképesebb, de legalábbis legstabilabb ágazataival. E mag körül időnként változó súlyú, erejű, a leggazdagabbak közé csak alkalmilag vagy csak rövid időre felkerülő elemek gyűrűje alakul ki, amelyben már csak az őket felemelő funkciók az állandóak, de nem a személyek; az uralkodó réteg személyeiben is stabil magja azonban, végül is, részben közülük fogja kapni utánpótlását. A főváros vagyoni vezető rétege szerkezetének e modellje még klasszikusabban, mintegy sűrítve bontakozik ki előttünk, ha vizsgálatunkat a továbbiakban most már csak azoknak csoportjára terjesztjük ki, akik 1903-, 1910-, 1917-ben e három közül akárcsak egyetlen évben is, akár egyszeres, akár kétszeres adóval, de a főváros 200 legnagyobb adófizetője közé kerültek be. Ebben a már jóval szűkebb csoportban természetszerűen megváltoznak az adóalapok jellege szerinti arányok. A 707 ide bekerült adózóból ugyanis már csak 128-at támaszt alá a kizárólagos ingatlantulajdon, és csak 8-at a kézműipar; 144-et a gyáripar, de csak 139-et a kereskedelem, 23-at a vendéglátóipar, 8-at a közlekedés és szállítás, 62-t a hitelügy; 127-en (köztük 61 ügyvéd, 34 orvos, 14 xíjságíró vagy laptulajdonos) a szabadfoglalkozású értelmiség soraiból jönnek, 32 a közalkalmazott. Összevetve az említett évek 1200 legnagyobb adé>zé)jának adóalapjuk jellege szerinti rétegeződéséről alkotott képével, az arányok ilyen eltérései valóban jól mutatják, hogy éppen a magas adójú csoportban is> a háztulajdon és a kereskedelem még itt is aránylag stabil, bár már szűkülő magva körül, megfelelően a gazdasági fejlődés általános tendenciáinak, korunkra hogyan készülnek kialakulni a vezető rétegnek a gyáriparra és a hitelügyre támaszkodó éij, az eddiginél immár sokkal népesebb, mert sűrű személyi változásra is képes, személyeiben tehát még nem elég stabil elemei. Ennek a szűkebb vezető rétegnek vagyoni viszonyait, gazdasági erejét több vonatkozásban is lemérhetjük: mindenekelőtt ingatlanbirtoklásának rendkívüli méretein. Az 1910-es évek elején Budapestnek csak pesti oldalán e 707 személy közül 447-nek van ingatlantulajdona: közülük 18-an összesen 700, 25-en összesen 336 ingatlant bírnak; további 151-nek összesen 683, 253-nak már ,,csak" fejenként egy-két ingatlana volt. Az ingatlanoknak jelentős része, 274 darab a város annak idején a beépítésre adókedvezményekkel támogatott főútvonalain, a Nagykörúton, a Kiskörúton, a Sugár (ma Népköztársaság) és Rákóczi utakon fekszik és nagy jövedelmű bérház; másik része egyelőre még beépítetlen, olcsó külterületi ingatlan, főleg Angyalföld és Kőbánya ipartelepek és munkáslakások építésére egyaránt már a közeljövőben számba jöhető vidékein. Nem kevésbé jellegzetes azonban a csoport részesedése a főváros — s végső fokon már az egész ország hitelügyében. A csoportban 62 bank-, takarékpénztári, biztosítóintézeti igazgatót vagy éppen magánbankárt találunk, de rajtuk kívül még további 99 személynek vannak hitelügyi kapcsolatai: igazgatósági, felügyelőbizottsági tagságai valamely hitelintézetben. A 161 közül 10 ember azonban 34 banki pozíciót tölt be — s immár e pozíciók oldaláról nézve: Budapest a gazdaságtörténetből már ismert legnagyobb hitelintézeteinek igazgatóságában sűrűn találkozhatunk velük. A Kereskedelmi Bank 20 tagú igazgatóságából 11-en, a MOKTÁR 18 tagú igazgatóságából 9-en tartoznak e csoporthoz, a Hazai Banknál 25 közül 13, a Pesti Hazainál 22-ből 13. A gyáriparban Budapest legfontosabb iparágainak vezetőségét fogja össze e csoport: a gépgyártást 7-en, a malomipart 7-en, a szeszgyártást 5-en, a sörgyártást 8-an képviselik — mind a legnagyobb vállalatok (pl. aGanz-, aRöck-, a Láng-gyárak, a Gizella Gőzmalom, aHengermalom, a kőbányai sörgyárak) vezetői közül. De itt találjuk Budapest legnagyobb építőipari vállalkozóit, és végül mindazon kereskedelmi ágak legjelentősebb alakjait, melyek Budapestet országos kereskedelmi központtá tették. És nem véletlen, hogy a budapesti és környékbeli közlekedési vállalatok, a különböző villamostársaságok vezetőségéből 33 tag foglal helyet a legnagyobb adózók élcsoportjában: köztük a két Jellinek, a két Hűvös és Radocza János. A hitelügybe való ilyen erőteljes bekapcsolódás tendenciáját korszakunkban is a most megnemesített 220 magyarországi zsidó nagypolgár és kisebb hányadában értelmiségi útjának elemzése mutatja legvilágosabban: az e csoportban már az előző periódusban megfigyelt mozgást követve, korszakunkban is elsősorban a kereskedelemből és az értelmiségből kiinduló és elsősorban az ijmr és még inkább a hitelügy felé való áramlást, emellett jelentős hányadában a jára-