Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

303. A pénzügyminisztérium palotája a Várban, a Szentháromság téren (1906, Fellner Sándor) 304. Bérpalota-irodaház; az Anker Biztosító székháza a Deák Ferenc téren (1910, Alpár Ignác) 305. A Földtani Intézet palotája a mai Népstadion úton (1899, Lechner Ödön) 306. Elemi iskola a Városmajor utcában (1912, Koós Károly—Györgyi Dénes) kori kezdemények után a 60-as években új és immár határozott formákban felmerül, s a majdan felállítandó köztéri szobrok lehetőségként és perspektívaként már helyet kapnak a korai városrendezési tervekben is. Es bár az igény szívósan továbbkíséri az egész XIX. századot, az eredmény sokáig meglehetősen szegényes. 1860-tól az évtized végéig mindössze 4 kisméretű szobor kerül Pest-Buda tereire, az ötödik, a városképileg legjelentősebb, József nádoré, egy már 1847 óta élő törekvés gyümölcseként. A szobrok száma a következő évtizedben is csak 4-gyel nő: köztük Eötvös és Széchenyi nagyméretű szobra valóban városképi jelentőségű. 1880 és 1889 között további 6 szobor kerül Budapest köztereire, köztük máikialakult építészeti együttesek kiegészítéseként, hangsúlyozásaként olyan jelentős alkotások is, mint Deák és Petőfi szobrai, s a Kálvin térre az ott súlypontot teremtő Danubius kút. A millenniumi esztendőkre még 10 szobor csatlakozik hozzájuk: a budai honvédszobor (meglehetősen kései ellendarabja Hentzi már az 50-es évek elején felállított emlékművének), Arany János szobra, a millennáris kiállítás világító szökőkútját díszítő gazdag és mozgalmas szoborcsoport, végül Ybl szobra a budai Dunaparton. 1849-től 1896-ig: 45 év alatt mindössze 26 szobor (s közülük is alig 10 — 12 a valóban városképi jelentőségű alkotás): a német császár, mikor 1897-ben Ferenc József vendégeként Budapesten időzött, joggal hiányolhatta a város látványából a más fővárosokban ekkor már oly jelentős szerepet játszó köztéri plasztikát. Mindenesetre — mint beszélik - ezzel adva alkalmat Ferenc Józsefnek arra, hogy 1897-ben magánpénztárából 400 ezer koronát juttasson a fővárosnak 10 szobor elkészítésére. így kerültek a világháborúig a mai Kodály köröndre egy sajátos, valóban kiegyezéses történetszemlélet tükrei- és gyümölcseiként Zrínyi, Bocskai, Bethlen és a labanc Pálffy, a mai Felszabadulás térre Verbőczy és (időben utoljára, 1914-re) Pázmány, a Halászbástya alá Hunyadi János, a Gellérthegy oldalára Szent Gellért, a Népszínház elé Tinódi, a Városligetbe Anonymus szobrai (miközben 1899-ben a Hentzi-szobrot a Szent György térről a hűvösvölgyi hadapródiskola nyilvánosságtól elzárt kertjébe költözteti az uralkodó későn feltámadt tapintata). De a századforduló után e szobrokon kívül (ám még a világháborúig sem befejezve) megépül a kor városkéj)! leg legjelentősebb, önmagában is teljes szobrászati együttese, az ezredéves emlékmű, s a királyi palota új szárnyának építése során olyan fontos szobrok készülnek el, mint Savoyai Eugén szobra, a Csikós szobor,