Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

hamar éri el a városból kifelé haladót. Mintha ez is tükrözné a város társadalmi szerkezetének jellegzetes vonását: az erős középréteg hiányát, és a vékony gazdag nagypolgári réteg mellett csak csekély átmenettel máris hatalmas szegényes kispolgári és főleg proletár tömegek létezését. Am az ilyen számszerű eredmények mögött álló fejlődésnek e korszakban már rendkívül egyenetlen ütemű voltát világosan aláhéizza a korszakunkban a városépítésbe fektetett tőkék alakulásának és megoszlásának időbeli vizsgálata is. Az építési költségek ugyanis, folytatva az előző esztendők ütemét, 189G és 1900 között (1897-ben 98 millióval tetőzve) még 395 milliót tettek ki, hogy a válság sújtotta következő öt évre összesen is csupán 195 millióra zuhanjanak (ám ekkor ennek is már csak felét ruházzák be lakóházba, szemben az előző periódusnak az összegek 3/4 részéből lakóházat építő vállalkozó kedvével). A következő öt évben ez az összeg 318 (és ebből a lakóházak építésére fordított hányad 225) millióra emelkedik, majd utána 1911 12-ben mindössze két év alatt már 292 milliót tesz ki: az újabb konjunktúrára jellemzően több mint 80%-ban lakóépületek építésével. 1913 és 1914-ben az újabb gazdasági válság, majd az induló világháború jegyében összesen is már csak mindössze 160 millió kerül beruházásra. Persze a beruházott tőke most is bőséges gyümölcsöt hoz: a budapesti házbérjövedelem a válság mélypontjait is felülmúlja az 1896 —1900-as évek eredményeit, sőt állandóan növekszik; egy házra jutó átlaga az 1896. évi 5980 koronáról 1912-ig 10 407 koronára emelkedik. S a házakba befektetett tőkének az épületnagyság szerinti megoszlása jól mutatja, hogy (amint már a kisebb házak építésének nem kifizetődő, költségeiknek csak lassan amortizálódó voltáról szólva említettük) az emelkedés elsősorban a nagyobb, soklakásos bérházak, a bérkaszárnyák építkezésének következménye; ezek háziurainak várható profitja lesz benne az alapvető mozgatóerő. A városépítésnek ilyen módon maradéktalanul a nagytőke kezébe jutása a városszél telkeinek is egyre magasabb áron történő felvásárlásával — bízva a rövidesen erre vezető villamosvonalak és közművezetékek előidézte értékemelkedésben végleg lehetetlenné teszi a kisember fővárosi építkezését, ám ugyanakkor kétségtelenül az így megmozgatott hatalmas tőkék segítségével döntő hozzájárulást is ad Budapest képének városiasodásához. Ugyanakkor okává is lesz a változatlanul magas laksűrűség fennmaradásának, a lakásnyomor és a társadalmi ellentétek kiéleződésének, és végül — negatíve, egyelőre még csak a fennálló rendszer rendíthetetlen -ségének következményeként — az elővárosi övezet kiépítésének is. A városkép, a nagyváros látványa maga még semmit vagy csak keveset árul el a feszültsé- A városkép gekből. Aki a világháború előtti hónapok Budapestjének térképét összeveti a millenniumévekével, elismerően kell hogy észlelje: a sűrűn, ha nem is mindig városiasán, zártsorúan beépií tett terület határa már a Lipótvárosban is túlnyúlik a Körúton; eléri a Sziget, ill. a Csa-296. A mai Mártírok útjának északi házsora a századfordulón (a földszintes barokk házsor lebontására részben csak 1930 után került sor) 38* 595