Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
városperemen döntőene periódusban kialakuló hitelintézeteknek ismertetésére. Utaltunk már — s Az elővárosi később még visszatérünk rá — a társadalom szélesebb rétegeiben is a századfordulótól megin- ^^fet^f el ' duló tőkefelhalmozásra: társadalmi vonatkozásaiban a kispolgárosodás éppen korszakunkban meginduló kibontakozására. E folyamat, ahogy Budapesten már korábban, úgy most itt az elővárosi övezetben is létrehozza a maga, természetesen a budapestinél sokkal szegényesebb helyi hitelintézeteit: az Újpesti Kereskedelmi és Iparbank kivételével csupa takarékpénztárat. Az elővárosi övezet első, valóban életképesnek bizonyult hitelintézetei nem meglepő módon az övezet különböző úton kialakult, de már korán kifejlett két településén, Újpesten (1868: Újpesti Takarékpénztár) és Soroksáron (1872) jöttek létre. Az 1873 utáni válság a tőkeképződést itt is hosszú időre visszavetette, kivált azokban a rétegekben, melyeknek Budapest hitelintézeteivel nem is lehetett kapcsolatuk. A népesség számának gyors növekedése és egyes rétegek egyidejűleg meginduló szerény vagyonosodása nyomán azonban 1890-től gyorsuló ütemben jönnek létre takarékpénztárak. 1890 és 1895 között Öt alakul, összesen 1 millió 100 ezer korona, valamint a már említett Újpesti Kereskedelmi és Iparbank 400 ezer korona alaptőkével; 1896-tól 1905-ig a válság ellenére is további négy takarék alakul, bár már szerényebb, összesen is csak 580 ezer koronányi alaptőkével. 1906 után azonban újabb fellendülés indul meg. 1911-re tíz újabb takarékpénztár lép az intézetek sorába; összalaptőkéjük már megközelíti a 3 millió koronát. Közülük az Újpesten alakult Pestmegyei Takarékpénztár egymaga 1 milliós, a Rákoscsabán alakult Rákosmenti Takarékpénztár pedig (a Budapesti Bank alapítása) 600 ezer korona alaptőkével indul: ezeket az Összegeket a vállalkozások regionális jellege igényli. Az elővárosi övezet hitelintézetei közül így 1911-re csak Újpesten hat intézet működik, összesen 2 millió koronányi alaptőkével (közülük a legkisebb alaptőkéjűnek Rákospalota a székhelye), a dél-pesti területen tíz intézetet találunk 1 millió 800 ezer koronás alaptőkével. A Rákos-falvak most kialakuló körzetében még csak két kis takarékpénztár működik, összesen 3/4 millió korona alaptőkével. A külön említetteket kivéve mindezen intézetek általában helyi kistőkések vállalkozásai, vezetőségükben az övezet középpolgárra most fejlődni kezdő kispolgárságának vagyona alapján rövidesen majd községpolitikát is intézni akaró jellegzetes típusaival. A világháború előestéjén az elővárosokban tehát összesen 22 intézet működik, csaknem 8 millió korona alaptőkével; együttesen is jelentéktelen összeg a szorosan vett budapesti hitelügy viszonyaihoz képest, de egészében már nagyon figyelemre méltó jele a városperem meggyorsult átalakulásának.3 4. A GYÁRVÁROS A millenniumtól az első világháborúig vezető csaknem két évtizedben Budapest gyáripari fejlődésének alapjai, fő tényezői továbbra is azok maradtak, melyek már a fejlődés előző periódusában is éreztetni kezdték hatásukat. Az országos közlekedési koncentráció, az általános urbanizáció, benne elsősorban a közművesítés fejlődésével, a munkaerő összpontosulása, az így megszaporodó gyárak között a kooperáció növekvő lehetőségei, s mindaz a számos más előny, amit az országos adminisztratív és gazdasági központ nyrijt, azonban most, a kilencvenes évektől kezdve kibontakozó s a világháborúig tartó — bár súlyos, hosszas válságtól most sem mentes — konjunktúrában fokozott mértékben érvényesültek. Egyrészt mennyiségi vonatkozásban: a budapesti gyáripar rendkívüli megerősödésében mind az üzemek, mind a munkások számát illetőleg — másrészt minőségileg: abban, hogy a századvégtől kezdve a gyáripari szerkezet modernizálása, új, eddig nem vagy legalábbis gyáripari szinten még nem képviselt iparágak jelentkezése országos viszonylatban is legerőteljesebben Budapesten érvényesült. Mindennek következtében Budapest, noha korábbi túlsúlya a magyarországi gyáriparban a vidék ekkorra ugyancsak erőteljesen kibontakozó iparosodása folytán mennyiségileg csökkent, továbbra is szilárdan megtartotta az ország nemcsak legnagyobb, hanem immár legmodernebb, legkomplexebb iparvidékének szerepét is. Ám ha tekintetbe vesszük, hogy a gyáripar — a budapesti nagyipar korabeli fejlődésének harmadik jellegzetes vonásaként — most kezdi meg nagy és gyors'ütemú fejlődését az elővárosi övezet településein, éppen hogy nagyon is joggal beszélhetünk Budapest túlsúlyának további növekedéséről. Az így iparilag is kialakuló nagy-budapesti területen ugyanis az összetartó elemek nem csak földrajziak; a városperemen felépülő új gyáripar a már kialakult tulajdonképpeni budapesti gyáriparhoz szervesen kapcsolódik hozzá, mintegy az ennek megelőző fejlődése során kialakított lehetőségek talajából nő ki és ezeknek kereteit tágítja tovább. Válságok és A magyarországi gazdasági életet is — mint már más vonatkozásban is említettük — oly erő- konjunktúrák teljesen befolyásoló európai gazdasági válsághullám hatása a hazai — s méreteinél és jelentőségénél fogva kivált a budapesti — gyáriparban különösen érezhetővé vált, korszakunk iparfejlődését is meglehetősen egyenetlenné téve. A válság, amelyet 1895 végén a Hitelbank már említett spekulációs manővere a pesti tőzsdén kiváltott, egyelőre csak fékezően hatott az ipari fellendülés további növekedésére. Á tőke vissza
