Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

sagen tiílmenő körű vállalkozások, a bejegyzett cégek számának alakulásán át kíséreljük megállapítani. A budapesti bejegyzett cégek száma korszakunkban minden előzőnél nagyobb növekedést mutat: az 1896. évi 7196-ról 1913-ig 18 453-ra, 156%-kal emelkedik; közülük a ténylegesen működő cégek feltehető száma 4970-ről 11 670-re nő. Ezen belül a kereskedelmi cégeké az 1895. évi 4188-ról 1915-re, a háború második évére 10 988-ra emelkedik, ám az összes bejegyzett cég számának változatlan hányadát: 56, ill. 59%-ot téve ki, mintegy jelzi, hogy korszakunkra a gazdasági struktúra alapjában véve stabilizálódott. A fejlődés menetét vizsgálva jellemző, hogy a cégjegyzések száma mindvégig pontosan összhangban alakult az áruforgalommal, vagyis végső fokon a válsággal, ill. annak oldódásával. Az egy évre jutó cégbejegyzések száma ugyanúgy 1906, tehát a válság oldódásának éve után kezd ismét jelentősen emelkedni, mint a Budapestre érkező áruk mennyisége is. Nem kevésbé jellegzetes persze az is, hogy 1910 után részint a piac telítődése és így az új cégalapítások lehetőségeinek már erős korlátozódása, részint pedig a csakhamar érvényesülő újabb válsághullám gyorsan meg is állítja ezt az emelkedést: egyaránt mutatva rá így a vállalkozás érzékenységére és a budapesti piac új vállalkozásokat felvevő képességének korlátaira. S bár a cégjegyzések száma s a ténylegesen működő cégek száma közötti összefüggés pontosan nem rekonstruálható, és így az adatok eltérőek maradnak, bizonyos tendenciák és az arányok jellegzetes alakulása - feltéve az így előállott hibák arányos megoszlását az egyes ágazatok között — így is megfigyelhető. Nem kevésbé jellegzetes tanulság ezután már az, hogy a fővárosi kereskedelem a működő cégek ágazati megoszlásából előálló struktúrájának belső arányai korszakunkon végig, a nagyszabású mennyiségi fejlődés ellenére is nagyjából változatlanok. Igaz, éppen azt az ágazatot, melynek aránya az 1895. évi 19%-ról 1910-ig 29%-ra emelkedik, most is túlnyomórészt bizományosok, ügynökök és alkuszok alkotják, tehát a kereskedelmet szervező, közvetítő elemek, melyek jelentős részükben még most is a termény- és állatkereskedelem körül csoportosulnak — míg magában ebben az ágazatban a cégek száma már kevéssé növekszik. Ezekben a nagyrészt exportra dolgozó, szükségképpen különösen nagy mobil tőkeerőt igénylő üzletágakban — ahol ráadásul a hagyományosan kialakult üzleti kapcsolatoknak külön is megvan a maguk jelentősége — azonban természetesen alakultak ki és maradtak fenn e szervezési formák: a nagykereskedésüket főleg a tőzsdén vagy a sertés- és marhavásáron folytató tőkeerős kereskedőházak körül csoportosuló közvetítők rendszere. Ezen a fenn már részletesen tárgyalt, s így a továbbiakban már el is mellőzhető csoporton túl a főváros kereskedőinek három legnépesebb csoportja, a struktúrának 1905-ig csaknem pontosan 50%-át téve ki, az előző csoporttal ellentétben elsősorban importőrökből áll, akik azonban tiilnyomórészt már csak a főváros és elővárosai saját fogyasztására dolgoznak és legfeljebb bizonyos korlátozott belföldi elosztó szerepet töltenek be. Részint a kézműáru-, divat- és rövidáru-, posztó-, szövet-, cipő-, ruha- és kalapkereskedők tartoznak ide — részint a fűszeresek, a déligyümölcs-, a bor- és italkereskedők — végül a vas-, vasáru-, gép-, villamossági cikk, műszaki áru, autó- és autóalkatrész-kereskedők: általában tehát olyan ágazatok tagjai, melyekben a nagykereskedésnek a hagyományos módon való folytatása korunkra még tovább nehezül. Az importáru, de egyúttal a hazai termékek jelentős részénél is ugyanis tovább növekszik a gyárak - elsősorban az osztrák gyárak és (kivált a ruhaiparban) manufaktúra-üzletek — kiterjedt ügynöki hálózataik révén a legszerényebb falusi boltosig is egyre könnyebben elérő versenye; más cikkeknél a divat vagy a technika fejlődése — egyes esetekben (pl. az akkor megjelenő automobil esetén) már a cikk magas ára sem teszi lehetővé annak hosszabb tárolását. A közvetítő nagykereskedelem hátrányát most még tovább növelik a nála szükségképpen sokkal tőkeerősebb gyárak kedvező hitelezési feltételei; a nagykereskedők közül ugyanakkor már nem sok engedheti meg magának a hazai piac korlátolt felvevőképessége folytán hagyományossá vált hathavi kihitélezést, melyhez újabban egyes viszonteladók már további kedvezményeket is követelnek. A város országos elosztó szerepét egykor éppen e három ágazatban is megteremtő nagykereskedelmi forma így háttérbe szorul, ill. még erősebben korlátozódik néhány, elsősorban nyersanyagban vagy félkész állapotban forgalmazott cikkre: főleg a textil- és részben a vasárukereskedelemben. A főváros már hagyományosan kialakult kereskedelmi kapcsolatai, hazai viszonylatban legnagyobb árupiaci szerepe, s nem utolsósorban az elővárosi övezetben korszakunkban kiváltképpen megerősödő népességkoncentráció azonban ezekben a nagykereskedelmileg különféle okoknál fogva már korlátozott vagy éppen hanyatló kereskedelmi ágazatokban is megtalálta a nagykereskedelmi funkcióknak új, a budapesti központosítást fenntartani, sőt erősíteni is képes fajtáit - mindenhol az illető ágazat sajátos lehetőségei szerint. Az ujformák Elsősorban a gépeknél, műszaki cikkeknél korszakunkban tovább szélesedik az e területen képviselet már a városegyesítés óta erős vezérMjmiseleti rendszer, mely a nagykereskedelem országos elosztó és az áruház