Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

a búzában történt kötéseket mutatják ki. E kötések összmennyisége 1896 és 1910 között öt-, 1911 — 13-ban csak hároméves átlagokat számolva, a búzaforgalomnak évi 6 millió 472 ezer q-ról először 6 millió 910 ezer q-ra való emelkedése után az 1910 utáni években már 6 millió 123, 1911 - 13-ban 6 millió 27 ezer q-ra szállt alá. Hogy azonban az így lassan csökkenő árumennyiség mellett maga az üzlet még mennyire megélénkülhet, azt a tőzsdei áruüzleti leszámoló iroda által kimutatott búzaforgalom korszakunkon végig évi átlag 30 40 millió q körüli volumene mutatja; ugyanannak a búzamennyiségnek évi átlag ötszörös forgását sejteti ez. A búza mellett az üzletben még elsősorban a tengeri és időnként a zab játszik nagy szerepet. Az évi teljes tőzsdei gabonaforgalom 1905-ig átlag 50, majd 65, a konjunktúra csúcspontján, 1911 —12-ben 120 millió q-át is elérő volumenén belül azonban a búza arányának némi csökkenése jól érzékelteti azt is, hogy a spekuláció a búzáról — melynek forgalmazása a többé-kevésbé állandósult igények folytán is a legnagyobb, legstabilabb cégek kezében összpontosult — hogyan fordul a zab és a tengeri felé. Az áruüzleti leszámolás során kifizetett különbözeteknek a forgalmazott árumennyiséghez képest egyre csökkenő összege ugyanakkor már a forgalom bizonyos zavarát, üres járását is sejteti. Valóban: a terménykereskedelem már említett decentralizálódása elsősorban az e kereskedelmet összefogó budapesti tőzsdét érintette; általa a tőzsde közvetítő és árszabályozó szerepe vesztette el jelentőségét. Korszakunkra nemcsak a nagybankok kezén levő malmok kezdik a tőzsdén kívülről beszerezni gabonaszükségletüket — ugyanígy kezd eljárni a másik hatalmas fogyasztó, a hadsereg is, mely pedig a századfordulóig még ugyancsak a tőzsdén szerezte meg a számára szükséges gabonamennyiséget. Párhuzamosan a tőzsdén kívüli, azt így a terménykereskedelemben egyre inkább háttérbe szorító koncentrációkkal, megindul a tagság bizonyos felhígulása is. Az 1896. évi taglétszám 1905-ig 1387-re száll alá; a konjunktúra e számot 1910-re 1565-re emeli, s innen kezdve évről évre rohamosabban nő: 1913-ban már 1809. Ez azonban már a spekuláció betörését sejteti, és mint látni fogjuk: alappal. Nem is véletlen, hogy a tőzsdetagok, és éppen a legjelentősebb házak főnökei maguk már csak ritkán vesznek részt az üzletben: közülük kb. 350-et látogatójeggyel bíró alkalmazottai képviselnek, megfigyelőként — de 150-en még az üzletkötéshez is különlegesen meghatalmazott alkalmazottaikat küldik. A századforduló óta a tagok csak saját nevükben köthetnek üzletet, és aki közvetítői üzletet is vállal (ezek száma 1913-ban 168), köteles magát alkuszként is bejelentetni. A tőzsdén a budapestiek változatlan hegemóniáját mindennél jobban mutatja, hogy 1913-ban a nem állandóan Budapesten lakó alkuszokat törlik is, és a tőzsde rendes tagjai között még a világháború előestéjón is csak 7 —8%-ot tesznek ki a vidéki kereskedők. A tőzsde hatókörének ilyen kezdődő beszűkülése s ugyanakkor ezen belül a forgalom nagyszabású, a spekuláció elharapódzását sejtető emelkedése (1910-ben a tőzsdeterem már-már életveszélyes tolongására tekintettel, emelvényekkel tesznek kísérletet) : mindenesetre az egész intézménynek bizonyos zavara, jellemzően tükröződik a tőzsdebíróság forgalmának korszakunkban rendkívüli arányú emelkedésében (1901: 1716, 1913: 4498 per), kivált az alacsonyabb perértékű kategóriák esetén. Ez azonban a bíróság túlterheléséhez és a korábban éppen gyorsaságával büszkélkedő tőzsdei bíráskodás rendkívüli lelassulásához vezet: nemcsak az ügyek bonyolultabbá, hanem az intézmény túléretté válásának is jeleként. Mert valóban: ugyanakkor, ettől nem függetlenül, a tízes évek elejére jelentkeznek az üzlet már a tőzsdén belüli normális forgalmat is fenyegető elfajulásának jelei. 1910-től a tőzsdetanács már elrendeli, hogy az új gabona határidős forgalma csak újévtől indulhat meg, és súlyos rendszabályokat hoznak a zugtőzsde üzletek ellen; 1911-ben az alkuszi szabályzatot is módosítják. A határidős piacon ugyanis már évek óta minden terminus alkalmával erőszakoskodó ringek alakulnak, ami lassan kezdi megbénítani a legális forgalmat. Az 1912. októberi, minden korábbinál kiterjedtebb, hatalmas zabeorner hatására azután a tőzsdetanács még a lebonyolítási időszak alatt lesz kénytelen beavatkozni az üzletbe, Klein Gyula tőzsdetanácsos pedig ,,a határidős tőzsdei áruügyletek közvetítésére jogosított ügynökök" intézményének bevezetésére tesz javaslatot. A viszonyok elfajulására és a spekuláció elhatalmasodására jellemző, hogy a tőzsde egy nagy része erre mintegy sztrájkba lép: beszünteti tevékenységét, mire a tanács is kényszerül meghátrálni, bár a következő években ismét kísérletezni kezd e szabályozás bevezetésével. E kísérletek és a velük szemben erősödő ellenállás ugyancsak a tőzsde válságára mutató konfliktusának végül is majd a tőzsdei viszonyoknak a világháborúval bekövetkező teljes megváltozása fog véget vetni. A cégjegyzék A termény-, élelmiszer- és állatkereskedelemmel szemben, melyek forgalma és így alakulása átalakulása tárgyának exportcikk voltán, hatalmas mennyiségén és különleges piaci szervezetén keresztül viszonylag könnyen nyomon követhető, a városban összpontosult kereskedelem többi ágának nyomon követése már nehezebb feladat. Túlnyomórészt a város vagy elővárosainak saját szükségleteire érkező árukról van itt szó: esetleges elosztásukat az országban már nehéz követni. Ezekben az ágazatokban a főváros kereskedelmét korszakunkban is a kiskereskedelmi tevékeny-