Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

fővárosi iparosság „magasabb rajzi kiképeztetéséről" gondoskodandó. Jellemző azonban, hogy hallgatóinak az induláskor ezer körüli száma a millenniumi évekre már csak 7 — 800 körül járt. A népoktatás elemi fokát továbbfejlesztő ilyen, már divatjamúlt formák helyére 1884-ben így lépnek az alsófokú ipari ismereteket nyiijtó ipari és az ugyanilyen szintű kereskedő tanonciskolák; hároméves tanfolyamaik elvégzése már kötelező a segédi képesítéshez. Jellemzően a város ilyen irányú igényeire, az első tanév (1886 — 87) 13 iskolában 4815 ipari tanulójának száma a millenniumig 20 iskolában 8410-re nő. A kereskedő tanonciskola induló UO főnyi létszáma ugyanezen idő alatt meghatszorozódik. A törvénynek megfelelően a tanonciskolák túlnyomó része a főváros kezében van, de emellett 1894-ben már megjelennek az Északi Főműhely állami és a két Ganz-gyár magánfenntartású tanonciskolái. A felszabadult iparossegéd azonban Budapesten még tovább is képezhette magát a már 1879-ben (az állami felső ipariskola mellett) megszervezett különleges ipari szaktanfolyamokon, ahol pl. gőzkazánfűtői, több különböző típuséi gőzgépkezelői tanfolyam, műszaki rajz- vagy ipari könyvvezetési tanfolyam is nyitva állt számára. A legjellegzetesebb növekedést azonban az az iskolatípus fogja felmutatni, mely viszonylag széles, a kispolgárosodás szintje felé törő rétegek (és kivált a tanoncoktatásból ekkor még gyakorlatilag kizárt leányok) számára viszonylag rövid idő alatt teremti meg az emelkedés első lépcsőjét: a polgári iskola ez. Az 1873 — 74. tanévben Budapesten még mindössze 9 polgári iskola működik 19 osztállyal, 69 tanítóval és 1085 tanulóval. A millennium őszén már 27 iskola 170 osztályában 339 pedagógus 7440 diákot tanít jellemzően a fővárosban megnyíltnak érzett társadalmi emelkedés igényének nem is egy negyedszázad lefolyása alatt a polgáristák számát az elemistákénak négyszeres növekedésével szemben már tízszeresére növelő erejére. Példaként is az ilyen igények kielégítésének egyre szűkösebb lehetőségére: míg az elemi iskolákban egy osztály létszáma, ha magasan is, de változatlanul maradt, a polgári iskolákban csaknem megkétszereződött s a polgáristák 80%-a már községi iskolába járt. A polgári iskolának ui. megvolt az a nagy előnye is, hogy ekkor még viszonylag széles továbbtanulási lehetőségeket kínált végzett tanulói számára. Már két polgári után át lehetett lépni a négyéves, egyes kiemelt gyáripari szakmákban nagyjából szakmunkáéi szintű képzést adó ipari szakiskolába (Budapesten korunkban ilyen még nem nyílt meg), a már 1872-ben megindult s növekvő számú nőipariskolákba, ill. a felsőruha varró tanfolyamokra - melyeknek célja valamely női iparágban való szakképzés mellett az önálló üzletvezetés megtanítása volt — és az 1888-tól induló női kereskedelmi szaktanfolyamokra. Ez utóbbiak indulásakor mindössze 37 főnyi tanulólétszáma a millenniumra már 250 fölött járt; itt a gazdasági élet alacsonyabb fokú adminisztratív pályáira készítették elő a polgáriból kikerült leányokat. Ám a polgári iskolából öt olyan iskolatípusba is tovább lehetett lépni, melyek az ezáltal egyáltalán elérhető legmagasabb képesítést, az érettségit, ill. a vele egyenértékű végbizonyítványt adták meg. Ezek egyike az állami felső ipariskola volt, négyéves oktatási idővel, mely már a kisebb üzemek önálló vezetésére is alkalmas művezetőket képzett. Ez 1879-ben nyílt meg Budapesten, és később szakosodva: gépészeti, fémipari, vegyészeti és faipari szakosztályokban oktatott. 1880-ban ugyanezen a szinten alakult meg az iparművészeti iskola, 1888-ban pedig a felső építőipari iskola, építőmesterek képzésére. A másik iskolatípus a felső kereskedelmi volt, melyet először a polgári iskolák V•- VI. osztályaként szerveztek meg, de ezeknek az 1883. évi minősítési törvény után meginduló elnéptelenedésével, 1884-ben a négy középiskolára épülő háromosztályos önálló iskolatípussá alakítottak át önálló kereskedők, ill. középfokú gazdasági hivatalnokok képzésére. 1896 őszén Budapesten már 860 tanuló járt a három felső kereskedelmi iskolába, az első teljes létszámnak közel négyszerese. — Legalább négy polgári után lehetett átlépni a fővárosban fennálló, 1873-ban még csak 7, de 1896-ban már 12 tanítóképző intézetbe; ezek tanulóinak össz-száma e két időhatár között 566-ról 1237-re emelkedve ugyancsak megkétszereződött. Közvetlenül a millennium előtt, 1892-ben, ill. 1894-ben ezekhez csatlakozott az állami kertészeti tanintézet felsőbb tagozata (alsó tagozatára már két középiskolával is be lehetett lépni), továbbá a felsőbb borászati és szőlészeti tanfolyam. A klasszikus nyolcosztályos középiskolát azonban korszakunkban is a gimnázium és a reáliskola jelentette. Budapest 1876-ban 3 gimnáziuma és 4 reáliskolája helyett a millenniumra 12. ill. 4 teljes középiskola várta a városegyesítés utáni még csak 1819-ről 7531-re megnőtt számú tanulóhadat. Jellemző a fővárosi társadalom mozgásának irányára és társadalmi eszményeire, hogy a növekedés túlnyomó része a gimnáziumokra jutott: húsz év alatt a diákok száma itt 125%-kal nő, míg a reáliskolákban csak 30%-kal; utóbbiaknál már csak a VIII. kerületi községi reáliskola tanulólétszáma mutat jelentősebb növekedést, a többiben a létszám stagnál vagy visszaesik. Jeleként az 1860-as években még oly nagy lelkesedéssel fogadott iskolatípushoz fűződő remények vagy váradalmak egy más hangoltságií társadalmi közegben végül is gyorsan bekövetkezett beíülladásának, de logikus következményeképpen annak is, hogy a gimnáziummal ellentétben a reáliskola a latin ismereteket is igénylő egyetemi karokra, ill. szakokra nem