Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

a közületi építkezések támasztotta reprezentációs igényekre — támogatja egy,, üvegfestészeti intézet létesítését, az 1885. évi országos kiállítás alkalmából pedig pályadíjakat tűz ki a „főváros egyes szebb vagy érdekesebb pontjainak olajfestésben való felvételére": 66 pályamunka érkezik be. 1882-ben a főváros (mintegy megérezve a felsőfokú képzőművészeti oktatás vonzóerejének hiányát a város központi funkcióinak sorából) képzőművészeti akadémia céljaira átengedi az Epreskert 4000 •-ölnyi területét s a képzőművészeti bizottság javaslatára a környező telkeket méltányos áron szintén elsősorban művészeknek adja el, mű termes villalakások építésére, teljes sikerrel. 1896-ig a főváros közel félmillió forintot fordít képzőművészeti célokra, Munkácsyt a „Krisztus Pilátus előtt" bemutatása alkalmából díszpolgárává választja, s a képet is megvenné. 1886-ra, az évfordulóra Benczúrnak 12 ezer forintos honorárium mellett ad megbízást Buda visszavételének megfestésére: nem a városon múlik, hogy a kép csak 10 év múltán, a millenáris kiállításra készül el. Mindennek következtében a századvégre valóban létrejön Budapesten egyfajta képzőművészeti központ, a kor mércéjével mérve és igényeire válaszolva jelentős művészekkel. A Címjegyzék adatai szerint 1885-ben 61, 1896-ban 58 szobrász, 1885-ben 66, 1896-ban 69 festő él és alkot Budapesten. Általában színvonalasan elégítve ki a polgár és a polgárok ízlését tükröző fővárosi hatóság képzőművészeti igényeit - ha a magyar festészet új korszakát nem is ők, és nem is Budapesten fogják előkészíteni. A képzőművészek többsége számára azonban Budapest még így is csak viszonylagosan jelent szélesebb bázist. Hiszen — mint Lötz példája mutatja — a közületi megrendelések elsősorban a legnagyobbakat foglalkoztatták. Kifejezetten az európai típusú, a művész állandó egzisztenciáját folyamatos megrendelésekkel biztosító, és ugyanakkor őt irányító valódi műkereskedelemre profilozott vállalkozás Budapesten a képkereskedések számának növekedése ellenére sem létezett. A kiállítások rendezésében pedig az elődjéhez hasonlóan hamar megmerevedő ízlésű Képzőművészeti Társulat immár egyre károsabb egyeduralmat gyakorolt. És bár a Társulat társadalmi hatóköre nem volt túlságosan széles: a városegyesítés körül kb. 800 fős taglétszáma 1896-ig is csak 2540 főre emelkedett, súlyát növelte, hogy az ő kezében volt a kormány által 1877-ben felépített sugárúti Műcsarnok, a főváros legjobb és legrangosabb kiállítóhelyisége. A Társulat itt évente több kiállítást rendezett; a nyolcvanas évek végére rendszeresedéit az őszi, ill. a téli és a tavaszi tárlat, melyeknek keretében történt az 1884-ben alapított állami aranyérem odaítélése. Ezenkívül gyakran itt került sor egy-egy jelesebb külföldi kéj) bemutatására is. Ám a fővárosi társadalom szélesebb rétegeiben a képzőművészet iránt a polgárosodás előrehaladtával lassan bontakozni kezd a szélesebb érdeklődés is. 1884-től 1896-ig az úgy látszik rangosabb őszi, ill. téli tárlatoknak átlagos látogatószáma 11 ezerről lassan, de állandóan emelkedve 1893-ra eléri az 55 ezret, hogy az utána következő két évben ismét 40 ezer körülire essék vissza. Az egyes képek kiállításakor a látogatók száma a kép látványosságától és a művész nevétől, mint egyedüli vonzóerőtől függően, általában 6 — 8 ezer körül jár. Az ízlés és érdeklődés rétegezettségét és motívumait érzékelteti, hogy a fiatal és kevéssé ismert Csók István Báthori Erzsébetjét mindössze 9 ezren látták, Munkácsy Kálváriáját 1884-ben ellenben 94, hat év múlva a Honfoglalást pedig 105 ezren — csak ezt az egyetlen művet 4 ezerrel többen, mint a millenniumi kiállítás 1280, csakis hazai művész alkotását bemutató monstre képzőművészeti kiállítását. Mindez azonban — mint már említők — együtt sem érte el azt, hogy Budapest ízlése a képzőművészetben olyan ranggal és jelleggel váljék országosan elismert normává, mint amilyet az irodalomban vagy a színjátszásban vívott ki magának. Mert bár a Mintarajziskolában Székely Bertalan tanított, és a festészeti mesteriskola vezetésé-253. Az Országos Képtár egyik terme. Kimnach László rajza