Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

240. Aquincumi ásatások az J890-es években; a polgárvárosi amfiteátrum éknek, intézményein túl így is jelentősen növelve a főváros szavának és a fővárosi környezet sajátos társadalmi pszichikuma által is befolyásolt véleményeknek hatósugarát. Korszakunk azonban nemcsak a felsőoktatás és a tudományos kutatás intézményeinek Sajtó és és a magjukban körülöttük kiépülő tudományos társaságoknak budapesti központosítását könyvkiadó bontakoztatta ki, hanem rendkívüli mértékben megerősítette Budapest már korábban is vezető helyzetét a tudatformálásnak a korban leghatékonyabb eszközeit, a hírlap- és könyvkiadást illetőleg is. Budapest nem utolsósorban a kiegyezés folytán kibővülni kezdő központi funkcióinak köre részint erőteljesen differenciálta a sajtót, részint a példányszámok emelkedését is előidézte, hiszen e funkciók egyre több embert érintettek Magyarországon, érdekeltté téve őket a velük kapcsolatos információkban is. Ezzel együtt a tőkés fejlődés gazdasági (és a politikai élet, benne a sajtó, abszolutista-rendőri) gátjainak lebontásával a sajtó vonatkozásában is egyre szabadabban, sőt a felépítmény elemei közül elsősorban és legtisztábban éppen itt érvényesülhetnek a tőkés vállalkozásokra jellemző szabályszerűségek: így a verseny és a tőkekoncentráció szabálya — anélkül, hogy utóbbi ellentétben állna bizonyos, a társadalmi szerkezet kiteljesedésének is megfelelő és a koncentrációval egyidejű, részben a verseny lehetőségei által táplált differenciálódásnak is. E kettős folyamatból a koncentráció megindulását — emlékezhetünk — már a hatvanas évek közepén jelezte a hajdani Emich Gusztáv-féle kiadó cég 1868-ban Athenaeum, a városegyesítésnek pedig szinte másnapján a Landerer és Heckenast-cég Franklin Társulat név alatt részvénytársasággá alakulása. Korszakunkban ez a folyamat tovább erősödött: e nagy, jelentős tőkéket megmozgató részvénytársaságok további kisebb egyéni cégeket, ill. részvénytársaságokat vontak be kereteikbe (mint az Athenaeum többek között a nagy múltú Eggenberger-céget, a Franklin a Lampel és Wodianer-céget vagy Mehner Vilmos főleg kalendárium kiadásra specializálódott vállalatát). Ugyanakkor a tematikailag is bővülő és Ízlésben is modernizálódó olvasói igények nyomán új kiadóvállalatok is alakulnak: így 1884-ben a Pallas (mely az első teljes és színvonalas magyar lexikont adja ki), egy évre rá az irodalmi profiléi Singer és Wolfner, tíz év után a Révai Testvérek kiadója. Másik oldalon viszont az olyan hagyományos profilú, bár nagymúltú, jelentős és színvonalas vállalkozás, mint Ráth Móré, végül is kénytelen volt megszüntetni munkáját. Mindezen kiadók azonban nemcsak könyvkiadással foglalkoztak, hanem igen különböző profilú folyóiratokat is fenntartottak (pl. a Franklin Társulat a Vasárnapi Újságot, korszakunk legvégétől pedig a Singer és Wolfner az Új Időket); sőt, korunkban egyre inkább belebocsátkoztak napilapok alapításába is: a Pesti Naplót pl. az Athenaeum, a ,.népies" igényű Budapestet és a Kis Újságot Wodianer vállalata tartotta fenn. De létrejönnek korunkban már az első kifejezetten hírlapkiadásra specializálódott tőkés nagyvállalatok: 1878-ban a Légrády Testvérek cége megindítja a Pesti Hírlapot, ugyanezekben az években indul Bródy Zsigmond Neues Pester Journalja. 1887-ben a Pesti Hírlaptól kilépve, de az itt tanultakat már jól felhasználva alapítja meg Rákosi Jenő a Budapesti Hírlapot. A jól szerkesztett hírlap lehetőségeit a kapitalizmus viszonyai között a lapkiadók gyorsan hatalmasra növekvő vagyona fogja bizonyítani. Ehhez hozzájárult az is, hogy a kiadói tevékenység biztos bázisaként e vállalkozók kezében vannak Budapest legjelentősebb nyomdái is. Korszakunk tehát nem külön-külön központosítja