Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

238. Az első május 1-i felvonulás a Városligetben 1890-ben. Cser na Károly rajza politikai profilját kialakította, mindvégig nagy, sokban mondhatni döntő része a budapesti szervezett proletariátusnak volt. Ha már a mozgalom politikai vonalának alakulásában is igen nagy mértékben a fővárosi munkásság politikai fejlődésének — csak lassan tisztázódó — problémái jelentkeznek alakító erővel, úgy az is kétségtelen, hogy a budapesti munkásság szerepe pusztán a mozgalom fenntartásában is rendkívüli jelentőségű volt. E nagy befolyás oka egyrészt kétségtelenül Budapestnek főváros volta volt; ez természetessé tette, hogy minden országos szervezésre törekvő mozgalom itt hozza létre a maga székhelyét. Másrészt, ha közvetve is, de közrejátszott benne az is, hogy a kormányzat 1875 után a kifejezetten helyi szakegyletek létezésének, ha nem is formális engedélyezésén, de legalábbis tudomásulvételén túlmenően, egyetlen szocialista pártalakulásnak, sőt szakmai szervezkedésnek sem engedélyezte pártvezetőség vagy éppenséggel területi szervezetek létrehozását. A szélesebb területi szervezési igénnyel fellépő munkásszervezetek és a pártok esetén ezek képviselőjeként így csak alakuló kongresszusaiknak elnöksége tevékenykedhetett. A ténylegesen megalakult pártok, éppúgy mint a frakciók, ilyen módon a munkásságot csak közvetlenül a legkisebb szervezeti egységekhez lenyúlva, tehát csupán az egyes szakmák egyes helyi szakegyletein keresztül tudták szervezni. Ha a szakegyletek állásfoglalása tehát már kezdettől fogva általában is jelentősen visszahatott a párt politikájára, így nyert politikai funkciójuk már eleve segített visszatartani e szakegyleteket, majd később a szakszervezeteket is attól, hogy a politikamentes, csupán a munkásság gazdasági helyzetével törődő irányzatok útjára köpjenek. Ez pedig ismét csak a budapesti szakegyleteket tette különösen jelentőssé részint azért, mert helyben működvén, a legközvetlenebb befolyást gyakorolhatták a párt vezetőségére, részint azért is, mert a budapesti ipar erős szakmai differenciáltságánál fogva országos viszonylatban is itt működött a legtöbbféle ós egyenként is legnépesebb szakegylet — és fordítva is: a párt és szakegyletek ilyen kapcsolata révén e budapesti szakegyletek váltak az ország legerőteljesebben politizáló munkásegyleteivé is. Ebben pedig, ugyancsak sajátosan budapesti tényezőként, némileg kezükre játszott az is, hogy közvetlenül a főváros nagy, országos nyilvánossága előtt tevékenykedve, részint szavuk is messzebbre hangzott, részint az ellenük indított kormányakciók során a hatóságok legalább viszonylag kénytelenek voltak alkalmazkodni a liberális állam politikai játékszabályaihoz — mindenesetre jobban, mint vidéken, ahol a helyi szervezkedések elszigetelten eleve is erősebb és brutálisabb közigazgatási nyomásnak voltak kitéve. A budapesti munkásszervezkedés hullámvölgyéből így leghamarabb, kezdeti nehézségeik ellenére is, a szakegyleti szervezkedések tudtak kiemelkedni. Az egyletek egy része, ha — láttuk — nehezen is, de átvészelte az 1873. évi válságot, vagy legalábbis rövid szüneteltetés után csakhamar feltámadt. Ebben sajátos módon a városegyesítésnek külön is jelentős szerepe lett: a korábban külön működő budai és pesti egyletek most minden külön engedély nélkül, automatikusan összeolvadhattak és így megerősödhettek. Es a szervezkedési igény feltámadását és erősödését Budapesten már nem iehetett feltartóztatni. Mindenekelőtt a cipészek szervezkednek tovább, bár egyletük alapszabályait két éven belül (1874—75) kilencszer utasítják vissza, és kongresszusukat is betiltják. 1875-ből a budapesti kalaposok beteg- és utassegélyező egyletéről hallunk. Az asztalosszakegyletet 1876-ban