Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

tartott közgyűlésén gyakorolja. Az egész fővárosi lakosság, a „főváros közönsége" nevében a közgyűlés jogosult tehát szabályrendeletek alkotására és saját ügyrendjének megállapítására; közigazgatási és választókerületek alakítására; a főváros szépítésére, az útjai, utcái, közművei, építkezései és közmunkái feletti intézkedésre; kölcsönök felvételére, községi új adónemek behozatalára, megszüntetésére vagy a meglevők megváltoztatására; törzsvagyon szerzésére vagy elidegenítésére; költségvetési előirányzat megállapítására és a zárszámadások megvizsgálására; tisztviselők, választmányok, bizottságok választására; a tisztviselők ellenőrzésére, felelősség alóli felmentésükre, felfüggesztésükre, ellenük fegyelmit megelőző vizsgálat elrendelésére; tisztviselők, altisztek, szolgák fizetésének szabályozására, felemelésére vagy leszállítására; új hivatalok és állások szervezésére, meglevők megszüntetésére; a főváros kezelése vagy felügyelete alatt álló pénztárak megvizsgálására és róluk jelentés tételére; fellebbezések elintézésére, indítványok tárgyalására. Megvan ezenkívül a közgyűlésnek az a joga, hogy országos politikai kérdéseket tárgyaljon, ezekben állást foglaljon és állásfoglalásait részint a többi törvényhatósággal, részint a kormánnyal közölhesse, vagy akár közvetlenül fordulhasson az országgyűléshez. Budapest főváros is rendelkezik ezenkívül az ún. alkotmánybiztosítékokkal: megvan ugyanis az a joga, hogy a kormány vagy valamely miniszter az országgyűlésen meg nem szavazott adót vagy újonclétszámot behajtatni, ill. kiállíttatni akaró rendeleteit ne teljesítse — és általában minden olyan kormányrendelet ellen, melyet törvénytelennek tart, tiltakozhasson és annak végrehajtását apparátusának megtiltsa. Ennek is megvan azonban a maga korlátja: a város élén álló, a kormányt képviselő főpolgármester, akkor, ha a miniszter a főváros tiltakozásával szemben is fenntartja rendeletét, vagy azt már eleve az állam veszélyeztetett érdekeire való hivatkozással bocsátja ki, jogosult lesz arra, hogy a fővárosi apparátussal közvetlenül rendelkezzék; a törvényhatósági bizottságnak ez esetben csak az országgyűléshez tehető utólagos panaszra marad joga. Az állami politikának gondosan kidolgozott egyensúlyi rendszere ez helyi és kormányérdekek összehangolására. Konfliktusukra korszakunkon át ugyan még nem, de a XX. század elején már sor fog kerülni — s a próba végül is a helyi erőknek, a városi autonómiának a központi hatalommal szemben részint korlátozottabb, részint jóval engedékenyebb voltáról fog tanúbizonyságot tenni. Ezekkel a hatáskörökkel valamennyi magyarországi törvényhatósági jogú város rendelkezett. Budapest sajátos helyzete ezt csak annyiban módosította, hogy a főváros élén álló, a főispánnak megfelelő hatáskörrel rendelkező főpolgármestert nem az uralkodó nevezi ki, hanem az ő három jelöltje közül a közgyűlés választja; ennek megfelelően, a főpolgármestert — ellentétben a főispánnal hatéves hivatali ideje alatt még az uralkodó is csak saját kérésére mentheti fel ami a főpolgármestert erősebben köti a városi érdekekhez. Amellett Budapest rendőrsége - ellentétben a többi városi rendőrséggel — nem városi, hanem állami, és terheinek fedezéséhez ennek fejében a főváros jelentős összeggel hozzájárul. Végül a főváros nem kis sérelmeként építésügyi hatáskörének jelentős hányada, mely kiterjed még az utcák elnevezésére is, (mint láttuk) a Közmunkatanács kezében van. De a közgyűlésnek ezek nélkül is igen széles hatásköre van ha ugyanakkor (főleg a Közmunkatanács vonatkozásában) önkormányzata más törvényhatósági jogú városéhoz viszonyítottan kiváltképpen érzékeny, bár nem egészen indokolatlan sérelmeket szenved. Mindezek a hatáskörök változatlanok maradnak azután is, hogy a többi törvényhatóság esetében az 1886. évi XXI. te. ezeket jelentősen meg fogja szorítani: Budapest mozgási szabadsága a többi magyarországi törvényhatósághoz képest így jelentősen, bár csak viszonylagosan megnövekszik. Érthető tehát, ha a kor budapesti várospolitikájában a saj átlagosan városi célok közül a városi önkormányzat körének minél erőteljesebb bővítése áll az első helyen. Az önkormányzattal: gyakorlatilag a közgyűlés az előbbiekben tételesen felsorolt hatásköreivel szemben érvényesülő, erőteljesnek hirdetett kormányfelügyeletet már a városegyesítési törvény meghozatalakor sokan túlzottnak találták. A törvény alapján pl. korszakunk legvégén, 1897-ben a közgyűlés 1000—1100 érdemleges határozatának mintegy harmadrésze igényelt felsőbb jóváhagyást -amellett fellebbezés révén bármely közgyűlési határozatot miniszteri döntés elé lehetett vinni. Csak ez utóbbi lehetőség is gyakorlatilag már e határozatok elszabotálásának korlátlan lehetőségét rejti magában. De ugyanígy külön miniszteri jóváhagyás kell a 25 ezer forint feletti érlékű törzsvagyon elidegenítéséhez, kölcsönök felvételéhez, községi vagyon bérbe adásához, zárszámadás megállapításához, rendészeti vonatkozású szabályrendeletek életbe léptetéséhez. Mindezeknek a korlátoknak kitágítására vagy megszüntetésére a közgyűlés kezdettől fogva új fővárosi törvény meghozatalával kísérletezett, mellyel sokáig a belügyminisztérium is egyetérteni látszott. A törvény tartalmi kérdéseiben azonban nem jött létre érdemi megegyezés, mint ahogy a közgyűlés végig nem is lesz képes arra, hogy a meglevő helyett az autonómia szabályozására valamely új koncepciót dolgozzon ki. Már csak azért sem, mert mint a XX. zázad elejére nyilvánvalóvá lesz a még a XX. század első három évtizedén át is hatályban