Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

korona között további 20,40 -50 között 7, s ezen is túl 4% keres; heti 20 korona alatt már csak mintegy 29%. Az arányok országosak, de Budapestre nyilván a jobban fizetett kategóriák voltak jellemzők. A kor technikailag leggyorsabban fejlődő kót iparágának: a gép- és közlekedési eszköz-gyártásnak, ill. a mint láttuk gyakorlatilag csak budapesti villamossági iparnak munkásai között a 20 korona alatti és a 20 - 30 korona közötti kategóriák nagyjából egyforma, 35 -37%-os részesedése mellett magas az ezen felüli hetibér-kategóriák részesedése is: 27%,. Ebben a bérkategóriában a gépgyártásban heti 50 korona felett 617-en keresnek, az elektromosiparban 39 munkást heti 20 korona felett béreznek. Ugyanakkor a sör- és még inkább a szesziparban az arányok egészen mások: itt a munkásságban a legalacsonyabb bérű kategóriák 70, ill. 82%,-ig vannak képviselve; a magasabb bérűek viszont összesen is csak 7, ill. 4%,-ot tesznek ki. Mindezek az adatok azonban csak férfi-munkásokra vonatkoznak, a nők még ebben a modernizálódó szerkezetben is megmaradnak hátrányos helyzetükben. A gépgyártásban éppúgy, mint az elektromosiparban, a sörgyártásban vagy a nyomdaiparban a nők (összesen több mint 4 ezer munkás) még a heti 20 koronát sem keresik meg, sőt a nyomdaiparban több mint 800-an, az elektromosiparban 370-en éppenséggel a 10 korona alatt dolgoznak; s a gépgyártásban dolgozó nőknek is csak egy töredéke éri el a heti 20 koronás bérszínvonalat. A művezetők illetményei a munkáskeresetek legmagasabb kategóriáiban és azok felett helyezkednek el. A művezetők és az előmunkások havibérrel vannak alkalmazva; egyes esetekben ezek már némi nyugdíjra is számíthatnak. De addig is a havibér azonos fizetést biztosít nekik minden hónapra, azokra is, melyekben a munkaidő rövidebb és ezért az általában órabéralapon fizetett hetibéreseknek, a munkásság túlnyomó részének jövedelmei csökkennek. Persze az egyes iparágak bérszínvonalának megfelelő nagy eltérések az ő fizetéseikben is tükröződnek. A művezetők fizetése korszakunk végén a gépgyártásban átlagban évi 2542, a csavargyártásban 32(58 koronát tett ki, az elektromosiparban viszont elérte a 3600 koronát is. A szeszes söriparban a művezető évi fizetése nem lépte túl az 1600 -1700 koronát. Az épület- és műlakatosoknál sem volt nagyon magas az átlag: 2100 körül járt, bár volt 3200 koronás személyi jövedelem is. Mégis, a munkabérek és a művezetői fizetések ilyen emelkedése, a szakmunkásság arányának növekedése ellenére is - nagyon is összhangban a polgári társadalmi struktúra korunkban végbement kiterjedésével korszakunkban fog véglegesre és talán éppen Budapesten a legmélyebbre mélyülni a munkás és a hivatalnok közötti választóvonal. Emlékezhetünk: a városegyesítés korában a lóhalálában kiépített gyáripar szinte sürgető igényei szakmunkásokra, a hetvenes évek elején átmenetileg széles rétegekben aránylag magasra emelték az ipari béreket. Most, a gazdasági válság, az alapítások összeomlása és a lassú újrakezdés után, a fölénybe jutott, kibontakozó polgárság már gyorsan helyére teszi az ipari munkásság anyagi viszonyait. A főváros közgyűlése később még visszatérünk rá - 1873-ban jelentősen megemeli a hivatalnoki fizetéseket; ugyanakkor az ipari munkabérek, mint láttuk, befagynak, ha éppen nem csökkennek tovább. Azt az évi 2 ezer koronának megfelelő fizetést, amit a városházán 1894 óta lakáspénzzel együtt az írnok vagy a II. o. pénztári tiszt mint a hivatali hierarchia legalján álló hivatalnok is megkapott, a sörgyári munkásságon belül mindössze 11, de még a villamosiparon belül is csak 145, a gépgyártásban és a közlekedési eszközök gyártásában foglalatoskodó 27 ezer munkásból csak kb. 2400 kapta meg. De még a művezetők az előbbiekben oly magasnak látszó fizetése is általában alacsonyabb a hivatalnokiak átlagánál. A gépgyártás hivatalnoki átlagfizetései magasabbak a művezetőkéinél: utóbbiak átlaga csak a villamosiparban magasabb. Az átlagszámok mögött persze a kisfizetésű ipari hivatalnokságnak is nagy tömegei húzódnak meg. De még így is kétségtelen, hogy a hivatalnokság és az ipari munkásság fizetései és életmódjuk lehetőségei között most, korszakunkban tágul nagyra és állandósul a szakadék. 7 . ., A

struktúrára vonatkozó fenti képet azonban első látásra is erősen, a proletariátust illetőié"; tus az döntően — és egyes pontokon igen nehezen megfoghatóvá téve torzítja az, hogy a budapesti elővárosi elővárosi övezetről korszakunkban ilyen részletességű adatokkal a népesség foglalkozási viszoövfízetben nvait illetően még nem rendelkezünk; legkorábbi ilyen adataink 1900-ból származnak. Emlékezhetünk: az övezet már 1900-ban, tehát korszakunk végén még nem sokkal túl, máris 117 ezer embernek ad lakást, s ennek csaknem fele, 45 és fél ezer a kereső. 1900-ban a társadalom szerkezete itt még különösen szorosan követi az övezet gazdasági fejlődését és az ezáltal meghatározott funkciókat; a társadalom tehát még sokkal nyersebb és sokkal differenciálatlanabb, mint a fővárosi. A városra jellemző közbenső adminisztratív-értelmiségi elemek, mint láthattuk is, szinte még teljesen hiányzanak belőle, arányuk alig 3 —4%; de talán Újpestet kivéve csak csekély mértékben van képviselve soraiban a polgárosult, már sajátlagosan önálló iparosvagy kereskedőréteg is. Egyelőre sajátosan csonka társadalom alakul itt ki, még inkább afféle meghosszabbítása a város külterületének, csekély belső összetartással vagy határozottabb profilú igényekkel hiszen a település képe is kivált a telepeken még teljesen határozatlan, jellegtelen, szétfolyó, a falvak esetén a faluszerkezet és a falukép kezdődő felbomlásával. Ez jel-