Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849
azon kezdett buzgólkodni, hogy az országgyűlés és az alakulóban lévő parlamentáris kormány Pestre telepítésével immár a politikai és közigazgatási vezetőszerepet is maradéktalanul Pest kezébe adja. A budai választottpolgárok tehát már március 27-i ülésükből kétségbeesett feliratot intéztek Batthyányhoz is, István főherceghez is azzal a kéréssel, hogy legalább a kormány székhelyéül mégse Pest, hanem ,,ős Buda városa jeleitessék ki", mert ha Buda csakugyan megszűnnék az ország közigazgatási központja lenni, az „lakosaira nézve nagyobb csapás lenne a legdühösb ellenség dúlásainál", hiszen ebben az esetben az itt „eddig is csak alig pangó ipar és kereskedés egészen tönkre jutna ... és sok ezer — e hazáért hőn érző — család végínségre kerülne". Nyilvánvaló volt azonban, hogy ennek a kérésnek nemigen lesz foganatja, s ezért azután a budaiak hamarosan ráébredtek arra, hogy legjobb lesz valamiféle más mentőkötelet is keresniök. A város országgyűlési követeinek egyike, Házmán Ferenc főjegyző tehát április 7-én (a négy nappal korábban tartott budai közgyűlés felhatalmazása alapján) azzal a javaslattal fordult az alsótáblához, hogy a Batthyány-kormányt bízza meg egy a következő országgyűlés elé terjesztendő törvénycikk tervezetének kidolgozásával, ennek a törvénycikknek a tárgya pedig a testvér-városok egyesítése legyen. Ámde szorult helyzetéből kitörnie Budának így sem sikerült. Mert a testvér-városok egyesítésének gyümölcseként létrejövő Budapest kétségkívül Európa egyik legnagyobb városává lett volna. À pesti polgárság vezetői azonban, akik tisztában voltak azzal, hogy városuk eddigi fejlődését sem holmi látszólagos sikerek hajhászásának, hanem egyedül az üzleti érdekek mindenek fölé helyezésének köszönhette, hallani sem akartak arról, hogy a kormány-székhellyé léteiből Pestre háramló előnyöket megosszák Budával, s ezért Házmán előterjesztésének még a megvitatása elől is mereven elzárkóztak.24 Arra pedig, hogy ilyen szűkkeblűén járjanak el, most különösen is ösztönözte őket az előző esztendőben kirobbant európai gazdasági válság, amelynek a hullámai ekkor már Pestet is A gazdasági mindenfelől elborították. Először is lesújtott Pestre — és éppen a József-napi vásár alkalmával valsag közre- — a pénzügyi válság: mivel az emberek országszerte elvesztették bizalmukat az osztrák Nemeiientétek el- ze^ Bank által nyakló nélkül kibocsátott bankjegyek iránt, az ezüstpénz egyik napról a másikra mélyítésében eltűnt a forgalomból, s emiatt nemcsak vevő nem akadt a vásáron elegendő, de a pesti cégek vidéki adósainak tekintélyes hányada is képtelenné lett eleget tenni a vásár időpontjában esedékesekké váló fizetési kötelezettségeinek, a pesti kereskedők bécsi hitelezői viszont, akik már hetekkel előbb hasonló helyzetbe kerültek, éppen most egyre-másra kezdték felmondani hiteleiket, s együttvéve mindez oda vezetett végül, hogy a pesti kereskedőházak legtöbbje egyszerre a csőd szélén találta magát. Annál is inkább, mivel egyidejűleg szinte teljesen kiapadtak a kereskedőknek rendelkezésükre álló — s amúgy sem túlságosan bőséges — kölcsönforrások is: magánszemélyek az adott körülmények közepette még annyira sem mutattak hitelezési hajlandóságot, mint korábban, a pénzintézetek pedig — s ez egyaránt elmondható mind a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankról, 9. A Forradalmi Csarnok. Preiszer József tollrajza vízfestékkel, li Kiscelli Múzeum