Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

már külön-külön is felülmúlja Szegedét, s még a Ferencváros ekkori lélekszáma is eléri vagy éppen felülmúlja Temesvárét, Nagyváradét, Aradét. Mindez együttesen a fővároson kívüli hazai városfejlődés ütemének erős lelassulását mutatja, és hogy ez alól egyetlen város esetén sincs kivétel, azt azok az adatok mutatják, melyek szerint Budapest népességszám-növekedésének ütemét a vidék városai közül 1880 és 1890 között, tehát a döntő évtizedben, csak az egészen különleges helyzetű Fiuméé múlta felül. S csak Zágrábé közelítette meg, mely bizonyos vonatkozásokban továbbra is meg tudta tartani vezető szerepét a magyarországi piac horvát-szlavón -országi, egyfajta politikai autonómiára támaszkodva gazdaságilag sem teljesen beolvadt körzetében. Olyan arányok ezek, melyek Budapest egyre erősebb uralkodó helyzetét a hazai fejlődésnek az urbanizációval mérhető minden vonatkozásában igen jellegzetesen érzékeltetik. A népességszám ilyen emelkedése azonban a század végi Budapestet a Monarchia, sőt egész Európa vonatkozásában is a legjelentősebb városok sorába emeli. A Monarchián belül Bécs utáni második helye már 1870-ben is biztosított, s a következő évtizedekben a két város népességszáma közötti rés fokozottan szűkült. Annak ellenére történt ez, hogy Bécs időközben egyes külvárosainak bekebelezésével igen jelentősen növelte népességszámát. A Monarchia harmadik városát, Prágát politikai okokból nem engedték egyesühii a város történelmi magjához a bécsi külső kerületekénél sokkalta szorosabban odatapadó újabb peremvárosokkal: így a tulajdonképpeni Prága és Budapest népességszáma között egyre nagyobb lesz a különbség. Mindennek során Európa nagyvárosainak sorában Budapest 1870. évi 16. helyéről 1880-ban a 14., 1890-re a 11. helyre küzdi magát; 1896-ban a 10., 1900-ra már 8. helyen fog állni. Olyan fejlődés ez, melynek végpontján 1900-ban Budapestet már csak London, Párizs, Berlin, Bécs, Szentpétervár, Moszkva és Glasgow fogja megelőzni, miután a város elhagyta a fentieken kívül 1890-ben még ugyancsak nála népesebb Hamburg, Nápoly és Liverpool népességszámát is. Budapest így Európa legnagyobb városainak derékhadába, sőt végül élcsoportjába tör be: fejlődésének irányával ugyancsak összhangban jellegzetesen abba a (lélekszámra a nagyhatalmak hagyományos székvárosi pozíciójával bíró városok után következő) városcsoportba, melyet a korszak Európájának egyes nagy ipari és kereskedelmi — de nem fő — városai alkotnak. Fejlődésének egészére jellemző végül, hogy mindez a növekedés a város saját eredeti területén zajlik le, míg nem egy őt megelőző város esetén a lélekszám-növekedés mögött a peremvárosok nagyszabású integrációja áll. A mai Nagy-Budapest akkori tényleges (már 1890-ben mintegy 850 ezernyi) lélekszámával Európa nem 11., hanem 7. városának lenne tekinthető. A bevándorlás A népességszám ilyen növekedése korszakunkban is döntően bevándorlás következménye. és forrásai ^ város igen alacsony természetes szaporodása a népességszám tényleges növekedésének (kivált az első évtizedekben) csak töredékét tette ki: az 1874 és 1880 közöttinek csak 7,8%-át, mely azonban a következőkben évtizedenként csaknem szabályszerűen megkétszereződött: az 1880 és 1890 közötti években 13,3, a század utolsó évtizedében már közel 30%-ra. Az össznépességben azonban a bennszülöttek a századvégig sem tudtak abszolút többségre szert tenni, sőt arányuk végeredményben egyre csökkent. Ha a nem bennszülöttek aránya 1869-ben Pesten 63,8% volt, egész Budapesten pedig 45%,, úgy ez az arány a városegyesítés után a bennszülöttek kárára még inkább változott: míg 1880-ban a budapesti népességnek már csak 42,7%-a született Budapesten, addig tíz év múlva éppenséggel csak 39,3%. A budapestiek származáshely szerinti százalékos megoszlása 1869 — 1890 Származáshely 1869 1880 1890 Budapest 54,7 42,7 39,3 Magyarország 35,5 46,5 52,1 Ausztria 9,6 9,3 7,4 Külföld 0,2 1,5 1,2 E hatalmas, az 1880. évi mintegy 203 ezerről tíz év alatt közel 300 ezerre növekvő számú nem helybeli születésű budapesti lakosból álló tömegen belül a bevándorlók derékhadát nagyjából most is hét vármegye (1869. évi sorrendjükben Pest, Fejér, Pozsony, Nyitra, Komárom, Tolna, Veszprém) adta. E hét vármegye 1869-ben még a nem helyi születésű, de magyarországi budapestiek 49%-át adta; és bár részesedésük 1880-ra 45, s 1890-re 40%-ig csökkent a többi megyékből meginduló erőteljesebb bevándorlás következtében, ez a földrajzilag összefüggő tömb vezető szerepét Budapest utánpótlásában továbbra is megtartotta. A bevándorlás új hullámának területi forrásaira és a forrásvidékek bizonyos megváltozására rendkívül jellemző a 8—11. hely alakulása. 1869-ben e helyeket sorrendben Szepes, Hont, Heves, Liptó megyék