Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
egyre szorosabban a Monarchia piacához kapcsolódik. A kilencvenes évek elején Magyarországnak Németország után már Szerbia a legnagyobb külkereskedelmi partnere főleg behozatalban, ugyanekkor a román gabonaimport is egy év alatt másfélszázezer métermázsáról több mint félmillióra nő. Korszakunk végén sokszor még a Balkán német és angol exportját is budapesti cégek közvetítik, nemegyszer még Brailán keresztül, tehát tengeri forgalomban is — ugyanúgy, amint a bosnyák és szerb szilvakereskedelem a termelőtől közvetlenül Fiúméba vagy Triesztbe irányuló exportja is budapesti cégek kezében van. A balkáni kereskedelem volumenének „növekedése 1889 óta állandó, s azt tanúsítja, hogy továbbfejlődésre képes, és hogy ez az a tér, melyen a magyar kereskedelem és ipar másutt szenvedett veszteségeiért kárpótlást találhat" — írja 1893-ban nem csekélv elégtétellel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Ezek után világos, hogy a Vaskapu hajózásának fokozott biztosítása is mennyire a főváros balkáni terménykereskedelmét szolgálja, hiszen - mint a kereskedők meg is mondják - számukra létkérdés, hogy a Balkán exportjának Budapest felé mutató irányát megőrizzék és ne engedjék annak a tengeri kikötők felé való nagyobb méretű elfordulását. Míg Budapest kereskedelme ilyenformán a Balkán agrártermékeinek egyik legnagyobb felvásárlójává (és feldolgozójává, valamint továbbközvetítőjévé) vált, ugyanakkor megindította akcióját abban az irányban is, hogy a Balkánt és ezen át a Közel-Keletet a magyar iparcikkeknek biztos piacává változtassa. Ahogyan a balkáni termények magához vonzásának igazi hasznát már a város malom- és általában élemiszeripara biztosította számára, ugyanígy balkáni iparcikk-exportjában is elsősorban Budapest iparára támaszkodik. Ez a körülmény azonban a balkáni iparcikk-exportnak történetét már a budapesti gyáripar tárgyalásához kapcsolja hozzá; mi is ott fogunk beszélni róla. A kereslte- A fentiekből már enélkül is kétségtelen, hogy Budapest kereskedelme s továbbra is kivált delem terménykereskedelme —• valóban minden vonatkozásban nemcsak hogy a magyarországi keresarszírednek fedelem veze tő tényezője maradt, de helyzetét meg is erősítette. Bár a budapesti kereskedelem Csökkenése az ország kereskedelmében való elhelyezkedését és súlyát kis- és nagykereskedelem adatainak szétválaszthatatlansága folytán pontosan lemérni nem tudjuk, azt az egy adatot mégis jellemzőnek találhatjuk, hogy mikor korszakunk legvégén, 1897-ben, a Kereskedelmi Múzeum kiadja kiviteli címtárát, ebben az ország 585 terményexporttal foglalkozó cége közül 142, kereken 25% budapesti. De egy pillantás a jegyzékre megmutatja a budapesti és a vidéki cégek legnagyobb része közötti nagy minőségi különbséget is: a budapesti cégek túlnyomórészt egész árucsoportokat tartanak kezükben, a vidékiek egy-egy cikkre specializálódnak, mintegy így is érzékeltetve, hogy jó részük e nagy budapesti cégeknek csupán mintegy ügynöke. Amit a budapesti tőzsde urainak befolyását ismerve nem is kell túlzottnak tartanunk. A budapesti terménykereskedelemnek ilyen hatalmas kiterjeszkedése, s benne a balkáni áruk, kivált a gabona, ilyen növekvő jelentőséghez jutása párosulva a gabonaárak süllyedésével — korszakunk végére már felszínre hozza a konfliktust, amelynek lehetősége valójában már korábban is ott lappangott: terménykereskedők és termelők, elsősorban nagy- és középbirtokosok - ahogy végül sokkal szebben nevezték: „agráriusok" és „merkantilek" — vitáját. Terjed a vád: a börzén összebeszélnek, lenyomják a „papiros búza" mobilizálásával a gabona jegyzéseit, és amikor az áru már a kereskedők kezén van, megint összebeszélnek, és ugyanannak a „papiros búzá"-nak segítségével felhajtják az árakat. A birtokosság éigy érzi: a tőzsde kiváltképpen a határidőüzleten keresztül — hatalmas nyereséget szed be az ő rovására, arról nem is beszélve, hogy ha a malmoknak menő balkáni gabona vámmentessége megszűnnék, a hazai gabona ára bizonnyal emelkednék. A harc a kilencvenes évek elején megindult, csakhamar a határidőüzletnek, sőt — német mintára — már az egész tőzsdei intézménynek is megszüntetését vagy legalábbis erős megrendszabályozását követelve. Hová tűntek már azok az idők, mikor a duhaj bácskai földesúr mint Krúdy feljegyezte — cigánybandájával utazott fel Pestre, hogy a tőzsde ablakai alatt muzsikáltasson hálából a magas gabonaárakért, vagy mikor még az OMGE is teljes erővel a tőzsdebíróság jogainak fenntartása mellett szállt síkra? ! A század végén a budapesti terménykereskedelem már a támadások pergőtüzében áll, még ha önmagában ez a támadás nem sokat árt is. Az őrlési forgalom, az ipari feldolgozásra vámmentesen behozható balkáni gabona megvámolása ui. még nem rendíti meg a város kereskedelmét — aminthogy a tőzsde összeomlása magának a nagybirtoknak sem állt érdekében. Jelentősebb — bár távolabbi kihatásaiban — az, hogy az ennek során kibontakozó kampánynak egyik alkotóelemeként megindult ideológiává alakulásának útján a városellenesség is, mégpedig nemcsak a régi morális, hanem egyre inkább modernnek tűnő érvelésű gazdasági alapon is. Elősegítve azonban így annak az ellenszenvnek tudatosítását és megfogalmazását is, mely kereskedőinek révén Budapestre és ezen át az egész Magyarországra is kiterjedve a Balkánon már felhalmozódóban van. A fentiek világosan mutatják, hogy Budapest kereskedelme — ha maga a város már nem is lett nagyobb, minőségileg is más kereskedővárossá, mint korszakunk kezdetén volt korszakunk végére mégiscsak átalakult, továbbfejlődött. Befolyását elsősorban a tőzsdei intézmény és
