Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
az ezáltal lehetővé tett üzleti technika révén, de nagymértékben támaszkodva a hírközlés országszerte kiépülő modern apparátusára is — egyre közvetlenebbül és egyre hatékonyabban terjeszti ki az egész ország kereskedelmére. Kiterjed ez már a Budapestet ténylegesen nem is érintő árukra — köztük a Balkán számos terményére — is, de megmutatkozik abban is, hogy saját normáit —, illetve ezeken át a világpiac igényeit is — a tőzsde szokványain keresztül egyre inkább ő fogalmazza meg az egész ország számára, mint ahogy képes megteremteni és partnereire rákényszeríteni saját külön autonóm, megingathatatlan tekintélyű bírói fórumát is. Az erőteljes ipari fejlődés ellenére is döntően még mindig agrárországban ezek a tényezők már elégségesek ahhoz, hogy a főváros legnagyobb kereskedőit az ország gazdasági életének is a valóságosnál nagyobb hatalmú irányítóiként — s alkalomadtán a gazdaság működésében bekövetkezett zavaroknak is főfelelőseiként — tüntessék fel. Pedig valójában (minden hatalmas mennyiségi és minőségi kiterjedésének ellenére is) a csupán Budapest kereskedelmének felhalmozása által nyújtott lehetőségek az országnak, de még magának a városnak gazdasági fejlődésében sem jelentették már azt a döntő elemet, melyet 1873 előtt a városnak és az általa oly erősen befolyásolt nemzeti piacnak életében még jelentettek. Kétségtelen — és még látni is fogjuk — , hogy Budapest gazdasági életének más ágaiban is e kereskedelmi tőke és az őt birtokoló társadalmi réteg és vállalkozásai jelentős szerepet töltenek be. De ez már nem elég a város (és rajta át a hazai gazdasági élet) hiteligényeinek kielégítésére. Éppen korunkban a budapesti kereskedelem megteremtette kapcsolatok hatókörénél és erejénél már sokkalta jelentősebb, kiterjedtebb és szélesebb csatornákon, Budapest bankjain át is kezd tőke beáradni Magyarországra — itteni működésében azonban döntően már nem a terménykereskedelmet erősítve tovább, hanem új, a kereskedelemnél jóval gyümölcsözőbb beruházások iránt érdeklődve. A kilencvenes évek elejének konjunktúrája nyomán egyre inkább az európai finánctőke az, amely ily módon megkezdi a behatolást a helyi piacra, s ha vállalkozásaiban már nem nélkülözheti is a bankjait már korábban kiépíteni kezdő budapesti kereskedőréteg segítségét, kétségtelen, hogy a bankok vezetőségében bennülő kereskedők itt már nem kereskedői, hanem egyre inkább bankemberi minőségükben, a banktőke nemzetközi kapcsolatainak megfelelően, annak törvényei szerint cselekedve veszik kezükbe a magyarországi gazdasági élet befolyásolásának, irányításának újfajta kormánykerekét, e minőségükben már egyre inkább a külföldi tőke szövetségeseiként. Fejlődésének e második periódusában Budapesten -megfelelően a magyar gazdasági élet egésze előtt álló feladatoknak — már nem a tőkét felhalmozó kereskedelemnek, hanem a tőkét importáló bankoknak jelentősége fog gyorsan és nagyarányú an megnövekedni.2 3. A HITELÜGY KÖZPONTJA Az 1873. évi, a városegyesítés hónapjaiban lezajlott hatalmas és pusztító bécsi tőzsdeválság gyorsan romba döntötte mindazokat a — mint láttuk — elsősorban a tőzsdei spekulációra alapozott különféle vállalkozásokat, melyek a kiegyezés után a városegyesítésig terjedő periódusban s főleg Pest-Budán oly gomba módra szaporodtak el. Mint már említettük, e vállalkozások között jelentős, sőt kivált a végső szakaszban már uralkodó szerepet játszott különböző hitelintézetek alapítása. 1872-ben így Pest-Budán ténylegesen már 16 bank, 7 takarékpénztár és 3 hitclegylet működött, s a válság előestéjén még további vállalkozások is alakulóban voltak. A válság hatására elsőnek, érthetően, ezek az alakulófélben levők (Magyar Alkuszbank, Pesti Váltóüzlet Társaság, Polgári Takarék- és Hitelegylet) számoltak fel, ami annál egyszerűbben ment, mivel az első kettő részvényeinek túlnyomó része még az alapító bécsi bankok birtokában volt. De ugyancsak már 1873-ban felszámolt a Pesti Bank és a Pesti Egyleti Bank, a következő évben pedig az alig néhány hónapos tényleges tevékenységre visszatekintő Pesti Zálogkölcsön Intézet. A régebben (pl. 1868-ban) alakult bankok akkor még tartották magukat. Közülük azonnal csak egy szűnt meg: a Pesti Népbank. Ez azonban olyan mértékben megrendülve, hogy végül is, egyetlenként az összes bank közül, kénytelen volt önmaga ellen csődöt kérni. Mindezek a felsorolt hitelintézetek kétségtelenül még friss vagy viszonylag kisebb vállalkozások voltak. A válság azonban sorra kezdte megingatni a Gründerzeit nagy bankjait is. Az 1873-ban ténylegesen működő budapesti bankok közül az év végén ugyan még mind a 16 életben volt, ám 1879-re, hat év múlva, hat már ezek közül is megszűnt. S hogy a válság hatása még az évtized végén túl is egy darabig érezhető volt, látszik abból, hogy még az 1879-re (két, 1873 óta alakult új bankkal együtt) 12-re emelkedett banklétszámból is a következő években további ötre a pusztulás, kettőre pedig a fuzionálás kényszere várt. A válság és hanyatlás e hosszú periódusában előbb-utóbb már olyan vállalatok is tönkrejutottak, mint — 1876-ra — a hatalmas Franco -Magyar Bank, saját tőkéjére nézve az ország legnagyobb bankja; az Angol - Magyar Bank; vagy 1884-re a Municipális Hitelintézet, 1881-re A budapesti hitelügy hanyatlása a válság után