Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

Ezt annál hatékonyabban teheti, mert a budapesti kézműáru-kereskedelem az 1873. évi válságot különösebb veszteségek nélkül vészelte át. Részint felhalmozásának szerényebb méretei, részben tőkéjének korszakunkra is végig jellemző és keserűen panaszolt, a viszonteladóknál hosszú kényszerhitelekben erősen lekötött volta meggátolták abban, hogy nagyobb spekulációkba bocsátkozzék. Ráutalva vidéken a gabonakereskedelemre, már 1874-ben a kézműárukereskedők is erősen támogatják a gabonaforgalom budapesti centralizációját elősegíteni alkalmas törekvéseket, világosan látva azt, hogy ezek az ő érdeküket is szolgálják: ha a hazai gazdasági élet legjelentősebb cikkének forgalma Budapesten összpontosul, minden más árucikk kereskedésének kapcsolatai is ebben az irányban épülnek ki — illetve a már meglevő kapcsolatok ennek révén roppantul meg fognak erősödni. Kétségtelen, hogy korszakunkban Budapest kéz mű áru-kereskedőinek helyzete a hazai piacon valóban erősen megszilárdult. Már az 1880-as évek elején elégtétellel hivatkoznak üzletkörük főleg vidéki kapcsolataira, és 1892-ben már ki is mondják, hogy ,,az országban vidéken megnyíló úgyszólván összes kereskedelmi csődökben túlnyomólag a központban, tehát a fővárosban laké) kereskedővilág van érdekelve". Jellemző, hogy 1892-ben a bagatell-bíráskodásról szóló törvény reformja idején éppen erre való hivatkozással kísérelik meg az ilyen ügyeknek azon bíróság elé történő vitelét, amely előtt az érdekelt kereskedő vagy iparos saját könyvét vezeti: ez az ilyen ügyeknek számukra kényelmesebb, Budapesten való tárgyalását eredményezné, ahol különben már 1886 óta egy központosított kereskedelmi járásbíróság, sőt egy önálló, csakis végrehajtási ügyekre specializált bíróság felállítását is kezdeményezik. De érdekeltségük kiterjed Horvátországra is: jellemző panaszuk, hogy a horvát bíróságok — melyek még az 1858. évi osztrák csődtörvény szerint ítélkeznek - szabálytalanul, nem teszik közzé az ottani csődöket a magyar hivatalos lapokban is. Es ők azok, akik először tekintik belföldnek Bosznia-Hercegovinát, követelve egyrészt már 1890-ben az erre irányuló posta-, távíró- és teherszállítási forgalomban a belföldi tételek alkalmazását, másrészt 1892-ben a közvetlen jogsegélyt a hazai és az ottani bíróságok között, ottani követeléseik behajthatása érdekében. S habár a kézműárukereskedelem cikkei — mint láttuk — nem szerepeltek a tőzsdei forgalomban, a kereskedőknek már a kezdettől megvolt az igényük arra, hogy ezekre az árucikkekre is szokványokat léptessenek életbe. Egyesületük, az egészében egyre inkább gabonakereskedelemre átálló Pesti Lloydból -mint emlékezhetünk — 1870-ben kiválva, 353 taggal megalakult Pesti Kereskedelmi Csarnok (melyből a hetvenes évek végén más szakmákkal egyesülve végül a Magyar Kereskedelmi Csarnok alakul ki — 1884-ben még így is csak 365, három év múlva éppenséggel csak 318, ám 1890-re már 453 taggal) 1885-re kidolgozza ezt a szabályzatot. Az árutőzsdén már kialakított szokványok mellé Budapest kereskedői most egy újabb és nem jelentéktelen kereskedelmi ágban is felállítják igényeik mércéjét. Budapest kereskedelme korszakunk vége felé már nem csak kézműárukban, de — mint láttuk A budapesti - terményekben, építőanyagban, állatforgalomban egyaránt korlátlan, uralkodó helyzetre kereskedelem tesz szert az egész magyarországi piacon, mégpedig immár nemcsak annak az árumennviségnek halk m

.,. vonatkozásában, melyet a közlekedési centralizáció ténylegesen piacaira szállít, hanem — elsősorban a tőzsdei terményügyletek körének kiterjedése révén — olyanokéban is, melyek egyenesen a termő területről kerülnek exportra, vagy ha egyszerűen csak az országon belül mozognak is, Budapestet egyik esetben sem érintik. De a budapesti kereskedelem hatósugara már nem ér véget az ország határainál: elsősorban a Duna balkáni vonzáskörében, de a keleti vasút kiépülése után ezen túl is nyúlva erőteljesen kiszélesíti már régtől fogva meglevő balkáni kapcsolatait. „Budapest hatalmi és érdekköre csakis Keleten fekszik. Ott kell befolyásunkat erősíteni, ott kell gazdaságunk forrásait megnyitni" — hirdeti 1887-ben Weiss Berthold, a gyáralapító Manfréd testvére. Eterület országai, Románia, Bulgária és Szerbia, a századforduló körüli évekig, tehát korszakunkon még végig, nem tudtak kilábolni a preindusztriális korszak gazdaságára jellemző lassú fejlődésből: gazdaságukat, társadalmi struktúrájukat jellegzetesen az ipari forradalom előtti viszonyok jellemzik, a mezőgazdaságnak — az ipari termelésen belül pedig a kisiparnak roppant túlsúlyával, s mindazzal, ami ennek következménye: nagyfokú kiszolgáltatottsággal a terményeiket felvásárló kereskedők felé. Budapest kereskedelme az általa megteremtett hatalmas malomipar biztos üzemeltetése érdekében már a hetvenes évek óta egyre nagyobb tömegekben vonzza magához az északi Balkán-félsziget gabonáját: a szerb és román marha és sertés legjelentősebb kiviteli útja pedig ugyancsak Budapesten át vezet (az 1880-as évek végétől a kőbányai sertésvásár forgalmának kb. 1/3-át rendszeresen szerbiai sertés adja). Budapest kereskedői veszik át a néptáplálkozásban ekkor még Európa-szerte oly igen jelentős balkáni szilva és szilvalekvár legnagyobb részét éppúgy, mint az itteni nyers és félkész bőröket, valamint a gubacstermést. Ezek az országok újonnan elnyert állami önállóságukra támaszkodva persze megpróbálkoznak ellenállni e hatalmas vonzóerőnek és kedvező feltételeket biztosítani maguknak a budapesti piacon. Románia vámháborúk során megőrzi önállóságát vámpolitikájában, Szerbia azonban — bár kétségtelenül számára igen kedvező behozatali vámok révén -