Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

Bármilyen okból történt is ez az elzárkózás, végeredményben ismét csak Budapest uralkodó helyzetének megerősödéséhez vezetett a magyarországi piacon: azzal, hogy korszakunk végére immár a tőzsdeképesség előfeltételei vagy legalábbis jó ajánlólevelei közé nyíltan is bevonult a budapesti cégjegyzés, a vidéki kereskedő még inkább elveszítette jelentőségét a tőzsdei szintű terménykereskedelemben. Jól mutatja ezt a tőzsdebíróság ügyforgalmának az ügyfelek lakóhelye szerinti alakulása a kilencvenes évek elején. Az 1894-es év 2682 keresete közül 1140 budapestiek közötti ügyben kelt; budapestiek és vidékiek közötti ügyben viszont már csak 650, vidékiek egymásközötti ügyeiben meg éppenséggel csak 86. (Ugyanakkor jellemzően a budapesti tőzsdei forgalom éppen ebben az évtizedben meginduló kiterjedésére — a bel- és külföldiek közötti ügyek száma az 1891. évi 151-ről 1892-re már 693-ra, 1894-re pedig 791-re nőtt.) Korszakunk végére Magyarország legnagyobb árupiacának és rajta keresztül a piacra utalt egész - immár országos kiterjedésű termelésnek is befolyásolása így mindennél szilárdabban a budapesti nagykereskedők (a piac helyzeti előnyeire támaszkodva pozícióját immár intézményesen is egyre bevehetetlenebbé tevő) rétegének kezében van. S mikor a tőzsdei határidőüzletek elleni támadások tetőpontján a tőzsdetanács késznek mutatkozik a termelők képviselőinek bevonására is tagjai közé, ezt annál nyugodtabban teheti, mivel tisztában van vele, hogy csakhamar ki fog derülni: a termelők számba jöhető képviselői között nincs állandó budapesti lakos ami pedig a tőzsdei tanácstagság változtathatatlan előfeltétele. A tőzsdének ez az irányító pozíciója olyan helyzeti előny, mely a városfejlődésnek minden, a város legnagyobb árupiaci helyzetével összefüggő vonatkozásában közvetlenül éppúgy, mint nemegyszer bonyolult áttételekkel — érvényesíteni fogja hatását. A tőzsdei erőviszonyok ilyetén alakulásának súlyát és jelentőségét csak növelte az a körül- Az értékmény, hogy már 1864 óta a magyarországi értékpapírüzletnek is a budapesti tőzsde volt köz- tőzsde ponti piaca — méghozzá eleve még kizárólagosabban, mint a terményüzletnek: értékpapírokkal ugyanis a vidéki tőzsdék soha nem foglalkoztak. Áru- és értékügylet összefonódását kezdetben az erősítette, hogy — mint láttuk — a kivált a hazai piacra szánt értékpapírok kibocsátása a hatvanas években még szinte kizárólag Pest-Budának az árutőzsdén összpontosuló terménykereskedő burzsoáziájától indult ki — mint ahogy a valóban értékes papíroknak e réteg volt jó részben felvevője is. A nyolcvanas években — mint látni fogjuk hitelügyi és gyáripari vonatkozásban egyaránt meginduló fellendülés azonban már egyre nagyobb idegen (köztük nemcsak Budapesten, de a Monarchián kívüli) tőkét is hoz a hazai gazdaságba. Ez a fejlődés azonban -mint ugyancsak látni fogjuk — éppen az előzőkben megszerzett pozíciók folytán, számos lényeges ágazatban már nem kerülheti meg sem a budapesti nagyburzsoáziát, sem az általa létrehozott szerveket. így a budapesti tőzsde értékpapírosztálya nemcsak hogy továbbra is egyedüli piaca marad a magyarországi értékpapír-forgalomnak, hanem lényegében továbbra is a budapesti nagykereskedők, ill. — és egyre inkább a közülük kinőtt vagy velük szövetségre lépett finánctőke irányítása alatt, ill. annak eszközeként működik. Olyan eszközként, mely korszakunk legvégére a Budapesten s e réteg kezében összpontosult hazai gazdasági élet érdekeit immár közvetett módokon is, ennek közvetlen hatókörét a tőzsde révén túllépve, sokkal szélesebb területen lesz képes érvényesíteni: hasonlóan a terménykereskedelemben lejátszódó már ismertetett fejlődéshez, de a terménykereskedelemnél nagyobb erővel és viszonylag szerény méretei ellenére is nagyobb hatékonysággal. 1864-től 1895-ig a budapesti tőzsdén összesen 578 értékcímletet jegyeztek; 1873-ban, 8 óv állandó erős emelkedése után már 166-ot, 1895-ben, egy már sokkal lassúbb, lényegében csak 1880 után újrainduló fejlődés végén 310-et. Jellemző azonban, hogy a részvénytársasági bankok, takarékpénztárak, biztosítók, gőzmalmok esetén az 1873-ban jegyzett értékek számát még 1895-ig sem sikerült elérni — s alaposabban utánanézve kiderül, hogy 1895 részvénytársaságai általában milyen kevéssé jogutódjai az 1873. évieknek. Világos lesz ennek során az is, hogy a budapesti tőzsde a hazai értékpapírpiacnak valóban központja lett, de egyúttal az a túlsúly is kiderül, amit e piacon a budapesti cégek maguknak megszereztek. Az itt szereplő ipari és hitelügyi részvénytársaságok, a záloglevelek és a kölcsönök csaknem egésze mögött budapesti székhelyű, sőt jórészt üzemükben is budapesti vállalkozások állnak. Olyan körülmény ez, mely az e vállalkozások mögött álló réteg keskeny és érdekeiben szorosan összefonódott voltából következőleg a budapesti értéktőzsdét sokáig meglehetősen egyhangú, csendes intézménnyé teszi. Az értéktőzsde helyiségében, a Duna-parti tőzsdeépület I. emeletén, a hivatalos elő- és utótőzsdén alig lézengenek néhányan, s a déli főtőzsdének némileg élénkebb képét is csak azok a gabonatőzsdéről ide átjövő tagok okozzák, akik restellik az esetleg idevetődő idegenek előtt az értéktőzsde kihaltságát, és ide húzódnak át határidős gabonaüzleteikkel; meg a likvidáció, mely delente itt állítja fel asztalait a napközben történt kötések lebonyolítására. Kétségtelen, hogy a budapesti értéktőzsde korszakunk végéig messze elmaradt a nagy európai tőzsdék, de a bécsi tőzsde mögött is. Jellemző erre, hogy az 1870. évi, a városfejlesztésre szánt kölcsön papírjait az átvevő német bank nem is siet bevezetni a pesti tőzsdén. Bécs és Pest különb-22 337