Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

ségei azonban később is megmaradnak. Nem annyira a jegyzett értékek számában, hiszen ebben 1895-re (mikor Bécsben a pesti 310-zel szemben 542 értéket jegyeztek) nincs áthidalhatatlanul nagy különbség. Annál nagyobb a különbség a tőzsdei forgalom méreteiben. 1895-ben a bécsi giró- és pénztáregylet leszámolásában 723 fél vett részt, a pestiében 176; ott 4—500 a számlatulajdonosok száma, itt 60 — 70; az értékpapírügyletek után pénztári revirement Pesten 1895-ben 427, 1896-ban meg csak 160 millió — Bécsben 1896-ban 2100 millió forint. így azután Pesten hiányzanak a pusztító tőzsdeválságok is. A helyi értékek nagyobb árfolyamcsökkenései közül az 1882. évi ún. Bontoux-válság okozta, s az 1887. évi, a háborús hírek hatására jelentkező válság sem ment túl a 16, ill. 14 millión; ehhez képest az 1895 utolsó három hónapjában jelentkező, 1896-ra is átnyúló válság összesen 57 millió forintnyi árfolyamcsökkenése már valóban jelentős. Igaz viszont, hogy az 1892 — 96. évi periódus még így is, 64 milliós csökkenés mellett is 109 millió forintos árfolyamemelkedést mutathat fel. Ennek ellenére a pesti tőzsde, kivált az 1893 táján Európa-szerte érvényesülő nagy pénzbőség időszakában, úgy látszik, mintha már lassan, de mégis aktívan bekapcsolódnék az európai gazdasági élet áramkörébe. Budapest 1894. évi összesen 29 767 „sürgős" jelzésű Budapest —Bécs interurbán beszélgetéséből 21 ezer az értéktőzsde telefonján bonyolódik le — de már egy évvel azelőtt, 1893-ban is, mikor a tőzsdére bevezetik a telefont, a 23 635 beszélgetésből 14 és félezer az értéktőzsdei. A budapesti tőzsde jegyzéseit 1889 óta már rendszeresen közlik a bécsi lapok s a tekintélyes Frankfurter Zeitung, 1894 óta pedig a vezető angol és francia lapokban is naponként ott olvashatók Budapest árfolyamai. Hogy e mögött mennyire áll a tőzsdének a bécsitől végre érezhetővé váló függetlenülése mint az optimista kortársak hitték — , az még további kutatást igényel. De a tőzsde vezetősége kétségtelenül ekkorra érzi magát indíttatva az értéküzlet szigorúbb szabályozására is. 1895-ben a tőzsdetanács saját kebeléből értékpapír lajstromozó bizottságot alakít, mely a tanácsnak javaslatot tesz értékpapírok tőzsdei árjegyzésének engedélyezésére vagy megtagadására. A vonatkozó szabályzat már kimondja, hogy a lajstromozás előfeltétele ipari részvénytársaságnál legalább 200, hitelintézeteknél legalább 500 ezer forintos befizetett alaptőke, zálogleveleknél pedig legalább 200 ezer forintos biztosítási alap megléte. A lajstromozás megtagadását a tőzsdetanács nem tartozik indokolni. Ugyanakkor kimondták, hogy értékpapírok esetén a határidőüzletet csak a legalább 8 millió forint részvénytőkéjű vállalatok papírjainál engedélyezik (bár, a viszonyok kisszerűségére jellemzően, ilyen vállalatot csak nyolcat találnak). Párhuzamos jelenség ez az áruüzlet vonatkozásában észlelhető és a tőzsde elleni támadások kiváltotta szigorodással, de ebben is megláthatjuk a budapesti nagytőkének a stabilitást könnyen veszélyeztető spekuláció elleni fellépését. Mint ahogy az 1895. évi, a túlhajtott értéküzleti spekulációt halomra döntő válságban is az elkeseredett tőzsdelátogatók nem alaptalanul keresték és szidták a Hitelbank és személy szerint Kornfeld báró kezét. A magyarországi árupiac korszakunkban tovább erősödő budapesti koncentrációjára és részben ennek központi intézményére, a tőzsdére is támaszkodva, korszakunk végére így Budapest a kibontakozó magyarországi értékpapírpiacnak is központjává válik. Olyan fejlődés ez, melynek kihatásaival a város gazdasági életének történetét vizsgálva akár a bankok, akár a gyáripar vonatkozásában még sűrűn fogunk találkozni — és amely már az 1880-as évek végére szűknek fogja érezni a tőzsde csak 1873-ban felavatott székházát is. kőbányai Visszatérve még egy időre az árupiachoz: Budapest az itt összpontosuló áruforgalmat megálseríéspiac lítani képes hatása a termény- és ezen belül is a gabonaforgalom mellett legteljesebben az állatkereskedelemben vált érezhetővé: elsősorban a sertéshizlalás már iparszerűvé tétele által és annak révén, hogy ennek során — a közraktárakhoz hasonlóan — lehetővé vált az áru spekulációs célú tárolása, sőt — némileg a malomiparhoz is hasonlóan — hizlalás révén még bizonyos alakítása is. Mindezt korszakunkban egyetlen név fejezi ki: Kőbánya neve. A kőbányai sertéshizlaló 1861-ben még csak 20 holdas telepe 1896-ra 180 holdra és mintegy 100 ezer sertés tárolására alkalmas teleppé fog nőni, melyen nemcsak Magyarország, hanem Szerbia és egy időben Románia egész sertésexportja is keresztül fog menni, miközben a kimutatott tiszta nyereség az 1873. évi 49 ezer forintról 1894-re 110 ezer forintra nő majd meg. A kőbányai piac exportjelentőségét világosan mutatja, hogy két évvel alapítása után, 1871-ben Bécs 362 ezer darabos sertésfogyasztásából 234 ezer már Kőbányáról érkezett, a nyolcvanas évek elején pedig napi 51 vagon sertés érkezik és 16 megy tovább. 1894-ben az egész évi, több mint 900 ezer darabos elhajtásból már csak 228 ezer kerül budapesti és további 116 ezer magyarországi fogyasztásra; több mint félmillió sertést az ország, sőt jórészt a Monarchia határain is kívülre (elsősorban Németországba) szállítanak. Olyan adatok ezek, melyek világosan érzékeltetik a budapesti piac valóban uralkodó helyzetét a hazai sertéskereskedelemben, de jelentős szerepót Európa sertéshúsellátásában is. A gabona forgalmával ellentétben ugyanis a sertéspiacon a növekedés mind az exportban, mind a belső fogyasztásra történő szállításban egyenes vonalú volt. A nyolcvanas évek végén ugyan a hazai hússertéstenyésztés hanyatlóban volt, de Közép- és Nyugat-Európa zsírral való