Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

landóak befogadni a maguk soraiba, elérték viszont, hogy az új nemzetőri osztályok — így elsősorban a körosztály, de ezen kívül az egyenlőségi zászlóalj is — annál nagyobb számban vegyenek fel tagjaik közé zsidókat. S belenyugodtak a márciusi fiatalok abba is, hogy külföldi honosságú munkások ne teljesíthessenek nemzetőri szolgálatot, azt viszont már kiverekedtek, hogy a hazaiak közül ne csak pesti illetőségűek kerülhessenek be a nemzetőrségbe, hanem az ország más vidékeire valók is. S ami a legfontosabb: a márciusi fiataloknak sikerült megakadályozniuk, hogy a polgárság korlátokat emelhessen a nemzetőrség létszámának tetszőleges megnövelése elé. (Amiben nem csekély része volt annak, hogy 16-án ismét igen nagy — még az előző napinál is nagyobb — tömeg gyűlt össze a pesti városháza ablakai alatt s a nemzetőrségbe önként jelentkezők száma már ezen a napon szétfeszítette az eredetileg megszabott másfélezres keretet.) A forradalom kirobbanását követő első vasárnapon, 19-én tehát már vagy négyezer nemzetőr sorakozhatott fel szemlére a városháza piacán (amelyet két nappal előbb Petőfi indítványára Szabadság terére kereszteltekát), s a nemzetőrök száma a továbbiakban is szakadatlanul növekedett: a következő hét folyamán elérte az ötezret, március utolsó napjaiban pedig már a hatezret is megközelítette, vagyis kereken háromszorosára nőtt a forradalom előtti polgárőrség létszámának.9 Hasonlóan alakult azután a helyzet Budán is, úgyhogy itt március végén vagy másfélezer nemzetőrt vehettek számba s az újonnan belépők száma ehelyütt szintén felülmúlta a volt polgárőrökét. Ennek pedig az lett a következménye, hogy jóllehet az újonnan jelentkezőket eredetileg itt is a polgárőrség keretei közé készültek besorolni, végül mégis elejtették ezt a tervet és két nemzetőri zászlóaljat hoztak létre, egyet külön a volt polgárőrökből, egyet meg külön az újonnan felcsapottakból.10 S ennél is szebb eredményt mutathatott volna fel a harmadik testvér-város, Óbuda, hiszen itt olyan nagy volt a lelkesedés, hogy bár a szervezőmunka ehelyütt csupán jó egy héttel a forradalom kirobbanása után indult meg, már április 1-én hatszáz főnyi nemzetőrséget állíthattak volna fel11 (holott Óbuda még ez idő tájt is csak tízezres lakosságú település volt s eszerint nemcsak az ekkor 102 508 lakójú Pest mellett törpült el, hanem a 36 890 lakójú Budával sem vetekedhetett12). Csakhogy az óbudai polgárok konzervativizmusa még a pestiekén és a budaiakén is messze túltett. Amikor tehát Pest megye (amelynek Óbuda közigazgatási tekintetben még mindig alá volt vetve), tapasztalván, hogy némely megyebeli falvak szegényebbsorú lakói húzódoznak a nemzetőri szolgálattól, április 2-án elrendelte, hogy az ilyen embereket ne erőltessék nemzetőrködésre, az óbudai városatyák ebből mindjárt ürügyet formáltak s, noha Óbudán vonakodásnak változatlanul nyoma sem mutatkozott, április 4-i közgyűlésükön sietve kimondották, hogy többé egyetlen lépést sem tesznek a helybeli nemzetőrség megszervezése érdekében addig, amíg ilyesmire hatályos törvény nem fogja kötelezni őket.13 5. Három pesti nemzetőr a márciusban felcsapott hatezerből. Röhn Alajos litográfiája, 1848