Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

városháza csatlakozása seknek a szemében is, akik máskülönben — példának okáért, ha az merült fel, hogy miként kellene új alapokra helyezni az osztrák—magyar viszonyt — hajlamosak voltak is magukéivá tenni a nemesi ellenzék nézeteit. A pesti A pesti választottpolgári testület tehát, amely március 15. délelőttjén éppen ülést tartott, s amelynek 96 pillanatnyilag hivatalban lévő tagja közül nem kevesebb mint 52 tartozott a céhbeli mesterek válogatott társaságához, tudomást szerezvén a forradalmi mozgalom megindulásáról, a helybeli gombkötők — különben Habsburg-ellenes — főcéhmesterének, Szilágyi Istvánnak a kezdeményezésére nyomban kieszközölte az egyidejűleg szintén ülést tartó városi tanácsnál a városi közgyűlésnek, a két testület együttes ülésének haladéktalan egybehívását, a délután háromkor már meg is nyíló közgyűlés pedig egyhangúlag úgy határozott, hogy a forradalmi mozgalmat — ha törik, ha szakad — fel kell számolni s ehhez igénybe kell venni a polgárőrség fegyveres erejét is. S, igaz, amikor röviddel utóbb a márciusi fiatalok is a közgyűlés színe elé járultak s nevükben Irinyi József arra szólította fel a város vezetőit, hogy maguk is csatlakozzanak a tizenkét pontba foglalt követelésekhez, nemcsak a forradilmi mozgalom felszámolásának a terve merült rögtön feledésbe, hanem némi huzavona után csakugyan elég tétetett Irinyi kívánságának is, de csupán azért, mert a márciusi fiatalok ekkor már 15—16 ezer főnyi sokaság kíséretében jelentek meg a tett helyén, s mert előterjesztésük elfogadására az ekkor már vélük tartó Nyáry Pálék sem mulasztották el nyomatékosan inteni a közgyűlés részvevőit. Arról nem beszélve, hogy az engedékenység árát a márciusi fiataloknak még ilyen körülmények között is meg kellett fizetniök. Hiszen Irínyiék elérték ugyan, hogy a tizenkét pontra áldásukat adják a város vezetői is, abba viszont már kénytelenek voltak belenyugodni, hogy a tizenkét pont mégis csupán petíció gyanánt jusson az országgyűlés elé. Elérték továbbá azt is, hogy a hatalom Pesten most egy forradalmi választmány kezébe menjen át s hogy ennek a keretei között most maguk is részesedést kapjanak a hatalomból, abba viszont már kénytelenek voltak belenyugodni, hogy a választmány tizenhárom tagja közül mindössze négy kerüljön ki az ő csoportjukból s három további személyt a liberális nemesség, hatot pedig éppenséggel a városi polgárság delegálhasson ebbe a testületbe és még a választmány elnökét is a városi tanács - igaz, a városi tanács liberális kisebbsége — szolgáltassa Rottenbiller Leopold alpolgármester személyében. S végül elérték, hogy haladéktalanul kezdődjék meg a nemzetőrség szervezése, azaz a forradalom felfegyverzése is, abba viszont már kénytelenek voltak belenyugodni, hogy a nemzetőrség magvát az eddigi polgárőrség képezze, és hogy a nemzetőrség főparancsnoka ugyancsak Rottenbiller legyen. Ezeknek a viszontengedményeknek a jelentőségét pedig az sem kisebbítheti, hogy megtételükre a márciusi fiatalok simán ráállottak, hiszen korántsem a maguk jószántából jártak el így, hanem csupán kényszerűségből, átlátván, hogy — bármekkora tömeg sorakozott is fel mögöttük pillanatnyilag — erőik végesek s éppen ezért délelőtt aratott első sikerüket, a sajtó tettleges felszabadítását csak akkor koronázhatják meg további sikerekkel, ha minél kevesebb ellenfelet és minél több szövetségest támasztanak maguknak azok között, akik a politikai élet porondján tőlük jobbra foglalnak ugyan helyet, de különben szintén hívei vagy legalábbis híveivé 4. A forradalmi tömeg a pesti városháza előtt 1848. március 15-én. Fametszet, 1848