Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

a bécsi lassalleánusok programjának megfelelően, a munkásosztály politikai és polgári jogainak kiharcolását, lassalleánus termelőszövetkezetek létesítését, a munkásságot érdeklő kérdések szabad vitáját ígéri ; amunkásság felvilágosítását a gazdasági élet törvényszerűségeiről, és — nyilván az önsegélyzők megnyerésére is egy általános beteg- és rokkantpénztár felállítását. Nem kifejezetten vagy csak közvetve sajátlagosan munkás követelések ezek; a munkaidő, munkabér s a munkaviszonyok konkrét kérdései még fel sem merülnek bennük. Tükrözik azonban az egylet gerincét alkotó szakmunkásoknak ekkor, a konkrét fellendülésben még inkább emelkedő helyzetét, mely a politikai jogok kiharcolását célzó törekvésben az egyletet még többször hosszabbrövidebb időre a kispolgári — sokban utópista — demokratákkal való időleges együttműködés és kompromisszum irányába is el fogja hajlítani. Ennek ellenére az egylet döntő érdeme kétségtelen: megindította a munkásság sajátlagosan politikai szervezkedését — ha a mozgalom további fejlődésében a lassalleánus ideológia még sok nehézségnek vetette is előre árnyékát. Szempontunkból — bár természetes és szükségszerű lépés volt — különleges jelentőséget ad az egyletnek az a körülmény, hogy kezdettől fogva országos szervezkedésre törekedett és ennek központjává kifejezetten Pestet tette meg. A német lassalleánus szövetség mintájára készített alapszabályok kimondták: 5 tag már elég ahhoz, hogy az egylet egy „mellékegylete" (vidéki hálózatának egysége) megalakulhasson. Az országos szervezet vezetését azonban a tervezett alapszabályok mindenképpen a pesti központi egylet vezetőségének biztosították. Ez az egyleti tanács elnökből, 2 alelnökből, 60 tagból és 30 póttagból áll, akiket évenként választanak; az elnök választásában azonban a mellékegyletek is részt vesznek. Az elnök hatásköre igen kiterjedt, az egyleti tanács 12 tagú választmánya csak tanácsadója. Pest vezető szerepét erősítette az is, hogy az alapszabályok szerint az elnök, az alelnökök és az egyleti tanács tagjainak, sőt póttagjainak 2/3 része is pesti lakos kellett hogy legyen. Emellett azonban az alapszabályok egy pontja azt is kimondja, hogy az egylet feladata testvéries közeledést eszközölni az idegen földön levő társakkal. A Buda-Pesti Munkásegylet ezzel ellentétben működését kifejezetten a kettős főváros területére korlátozta, ami jól kifejezte a mögötte álló polgári védnökök aggályait a munkásság bármilyen országos szervezkedésével szemben. Az egylet programját a március 8-i közgyűlés fogadta el; ez a program, túl a művelődés fejlesztésének, képzett ipari munkások nevelésének általános célkitűzésén, közvetlenül is kívánja tagjai anyagi helyzetének javítását: először fogyasztási szövetkezet létesítését tartja szükségesnek, majd ennek nyereségéből a munkásoknak olcsó hitelt nyújtani képes előlegezés! bank felállítását; ha ez is megerősödik, nyersanyag-beszerzési egyleteket és „termelőtársulatokat" fognak létesíteni. Közelebbről megnézve, nem csupán Schultze—Delitzsch elveinek közvetlen hatásáról van itt szó: jó részükben olyan elvek ezek - főleg a szakmunkásképzést és a különböző szövetkezeteket illetően —, melyek már az ötvenes évek óta állandóan előjöttek a Kereskedelmi Kamarának, majd az Iparegyletnek különböző javaslataiban is — mindig a munkaadók, sőt a Kamara esetén a kereskedők részéről, tehát sajátosan tőkés érdekként bemutatva. E javaslatok az életszínvonal szerény emelését ígérve, az osztálybéke jelszavai mellett alapjában a kvalifikáltabb munkaerőt és egy termelékeny, legalább manufaktúra szintű kézműipart voltak hivatva biztosítani a munkaerőpiacon éppúgy, mint a nagykereskedelemben monopolhelyzetből válogató tőkés részére. E szempontból nem közömbös, hogy az egylet nyitva áll a leszegényedő önálló kisiparosok - mint láttuk — egyre népesebb és ezzel együtt egyre radikalizálódó rétege részére is: mint ahogy ezt az egylet újságjának fejléce is hirdette: „A munkások, különösen a kisebb iparosok, gazdálkodók és kereskedők érdekei képviseletére." Mert az egylet elveinek propagálására sajtóval is rendelkezett: vállalt társadalmi bázisára igen jellemzően, címéül Táncsics 48 —49-es lapjának címét vette fel: Munkások Újságja. Mindez azonban nem sokat segített az egyleten, hiába kezdték meg működésüket fogyasztási és egyéb szövetkezetei. Alapvető tévedése az egyletnek az volt, hogy (a kormányhoz hasonlóan) tagadta a munkáskérdés létezését Magyarországon; sőt, úgy vélte, hogy az ipari munkások proietarizálódását meg lehet előzni a hazai ipar fejlesztésével és a művelt középosztály számának növelésével. Ennek megfelelően vezetői azzal biztatták a tagságot, hogy a 48-as törvények választójogilag oly széles demokratikus bázist teremtettek, melyen a tehetséges munkás is bejuthat az ország vezetői közé. így, ennek valótlansága nyilvánvaló lévén, nem meglepő, hogy az egylet munkás tagjai egyre nagyobb számmal pártoltak át az ellentáborhoz, s nemsokára, mégpedig egy kellemetlen sikkasztási ügy kapcsán, megszűnt a szerény hetilap is, bár még július 19-i és 26-i számában részleteket közölt az első Internacionálé alapító üzenetéből: elsősorban Marx művének közgazdasági vonatkozásait. Az első kísérlet munkások irányítására liberális polgárok által ilyen módon hónapok alatt összeomlott — s ezt még a bőven alkalmazott szocialista demagógia sem tudta meggátolni. Olyan jelenségként, mely világosan mutatja, hogy a testvérvárosok akadozó kispolgárosodása a munkásságban végbement nagy belső átalakulással szemben immár erőtlen, tehetetlen és nem jelent vonzó erőt — úgy véljük, főleg azért, mert legalábbis ipari