Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

nyara utal (s egyúttal arra is, hogy a Józsefváros és a Ferencváros laksűrűsége is valószínűleg polarizáltat)!), tehát a népesség nagyobb része az átlagnál sűrűbben lakik — amihez képest Óbuda és Újlak kispolgárainak helyzete végül is sokkal kedvezőbb). Közbülső érdekes típus a Víziváros és a hozzácsatlakozó Országút. A saját házában még a Terézváros belterületéhez képest is kényelmesebben lakó, és cselédtartásra, ha ennél már nem is, de a Józsefváros és Ferencváros lakosainál átlagban mégis tehetősebb kispolgár övezete ez. Sajátos típus végül a Tabán is: az ittlakó kispolgárság lakásviszonyai a vízivárosiakétól nem sokban különböznek annál inkább cselédtartási képességük, ami már minden pesti kerületnél gyengébb és az óbudaival ér fel. A laksűrűség és a cselédek száma Budán 1869-ben 100 szobára jut 100 cseléd lakos jut lakosra Vár 160 299 Víziváros 242 940 Tabán 284 2184 Országút 280 998 Újlak 356 3359 Krisztinaváros 232 1239 Óbuda 351 2004 A vagyonosodásnak e jellegzetes, kétségtelenül objektív mutatószámain túl az egyes városrészek sajátos társadalmi profilját tovább finomítják a lakosságuk írás-olvasás tudására vonatkozó adatok. 10 ezer 10 éven felüli személyből a Belvárosban és a Lipótvárosban csak 1438, a Terézváros belterületén is csak 2218, de a Terézváros külterületén, a József- és Ferencvárosokban már 3214, a két utóbbi városrész kültelkein és Kőbányán pedig átlagban 4069 személy a teljes analfabéta. Nem meglepő, ha ezzel jórészt teljesen ellentétesen alakul a tanulók száma: legnagyobb részük, 21, ill. 12 %-uka Belvárosban és a Terézvárosban lakik; az emelkedő polgár már éppúgy taníttatni tudja és kívánja is a fiát, mint a belvárosi, régebbi útra visszatekintő nagypolgár vagy jól kereső értelmiségi. A Lipótváros e szempontból érdekesen alacsony arányszáma a városnegyed társadalmának polarizált viszonyait mutatja: a leggazdagabb kereskedők mellett itt már nagy az őket kiszolgáló személyzet s a periférián a malommunkásság. A diákok a Józsefvárosban 15 %-ot elérő aránya főleg az egyetem körül letelepedő vidéki diákoktól származik, a Ferencvárosban arányuk már csak 8, a külterületeken és Kőbányán pedig 2, ill. 0,75 %-ra zuhan — együttesen jól érzékelhetővé téve vagyonnak és még elemi műveltségnek is szoros, közvetlen összefüggését. Az egyes városrészek így kibontakozó társadalmi profilja már most elárulja, hogy a Bel-és a Lipótváros a jómódú nagykereskedő és háztulajdonos nagy- és középpolgárságnak — bár emellett a Lipótváros az Újépülettől északra fekvő részén jelentős számú munkásságnak, a Belváros déli része pedig erős kispolgárságnak is — otthona. A belső Terézváros részben a közép-, részben már a kispolgárság, a külső Teréz-, a József- és a Ferencváros részben a kispolgárság és kifelé egyre növekvő mértékben a proletariátus lakóhelye. Am fenti adataink további vizsgálata már azt is elárulja, hogy ezenbelül még a Bel-és a Lipótváros között is vannak jellegzetes különbségek. Míg ugyanis a Bel- és a Lipótváros hozzájárulása a házbéradóhoz kb. azonos arányú (28, ill. 30 %), addig a jövedelmi adóhoz a Belváros a Lipótvárosénak már mindössze 1/3-ával járul hozzá. E különbség jól érzékelteti, hogy a Belvárosra a régi, vagyonát már korábban házingatlanba befektetett és ekkorra elsősorban már házbérjövedelméből élő polgárság nyomja rá a bélyegét, a Lipótvárosra pedig az az új polgári réteg, melynek vagyona nemcsak hogy a Belvároséval egyenértékű házingatlanokat hozott létre, de ugyanakkor ennek jövedelmén felül már aktív üzleti tevékenységéből is nagy jövedelmekre tesz szert. A „patrícius" város és a „kereskedő" város — körülvéve a kispolgárság és legkülsőbb övezetében a proletár városnegyed egyre kevésbé művelt lakosokat összefogó övével: Pest város térképére így rajzolódnak rá az egyre élesebben kibontakozó tőkés fejlődés társadalmi osztályainak körvonalai. Budán a Vár hivatalnok és szőlőbirtokos lakosságát a Vízivárosban és részben az Országúton kispolgári rendű kereskedők és iparosok veszik körül; a Krisztinaváros és a Tabán jórészt szőlőbirtokosokból és (főleg az előbbi) a Várból kiszorult tisztviselőelemekből, utóbbi ezenkívül már erős lumpenrétegből is áll. Óbuda (a „magyar Lyon") ugyancsak szőlőbirtokos polgárságát igen erős, részben már a kispolgárságig is eljutott gyári munkásság kezdi majorizálni (az Altalános Munkásegylet alelnöke, Viola Károly az 1869. évi tavaszi képviselőválasztáson szavazni